Miért éppen Izland?

Vasárnap

Európa legnyugatibb országa, valamint második legnagyobb szigete, a világ egyik legbiztonságosabb helye sokakat elindít, hogy a tűz és jég birodalmaként aposztrofált terület szépségeiről szóló ódák igazáról a saját szemükkel győződjenek meg Európa és Amerika között félúton.

Én is így tettem 2022 szeptemberében, felmelegítve egy kilenc évvel ezelőtti rövidebb látogatás élményeit, s hogy bezsebeljek továbbiakat. A Bécstől számított bő négyórányi repülőút senkit nem vág fejbe, ahogy az egyórányi időeltolódás sem, így bátran, már az első napon el lehet kezdeni felfedezni a szigetország természeti szépségeit. A szigetet először benépesítő norvég vikingek füstölgő öbölnek keresztelték a fővárost, Reykjavíkot (vík: öböl) bizonyára nem véletlenül, hiszen Izland a Föld legnagyobb természetes gőz- és forróvíz-készletével rendelkezik, vagyis füstölgő, fortyogó, pöfögő földterületekre bukkanunk, sőt sétálhatunk rajtuk beszippantva a romlott tojásra emlékeztető kén szagát. Ennek köszönhetően gőzzel fűtenek, nincs szükségük földgázra. Az általuk használt energia több mint 70%-át ki tudják termelni víz- és hőerőműveikben, vagyis az izlandiak a legzöldebbek. Már csak ezért is irigyelhetjük őket. De példát vehetünk róluk toleranciából, elfogadásból, megértésből, ezen a téren is élenjárók: úton-útfélen visszaköszönnek a szivárványszínek. Például a legismertebb, 1945 és 1986 között épült evangélikus fővárosi templomhoz vezető út aszfaltburkolatán.

 

Érdekességek

Az ország első számú embere nő, mert a nemek közti egyenlőség számukra a viking idők óta teljesen természetes. A mindössze 46 éves Katrín Jakobsdóttir ötödik éve áll az ország élén. Az ő neve is jelzi, hogy az izlandiaknak nincs vezetéknevük, az édesapjuk nevét használják, a lányok dóttirral megtoldva a végén, a fiúk pedig sonnal. Első krimijét nemrég adta ki, mely megjelenését követően szinte azonnal vezette az országos sikerlistát. Az izlandiak imádnak írni, olyannyira, hogy minden tizedik izlandi életében legalább egyszer kiad egy könyvet. Mit is csinálnának a hosszú és sötét téli estéken? Van még ötletünk, na meg nekik is: kedvelik például az alkoholt, bárokban, éttermekben tölteni akár az egész éjszakát.

A színek alkalmazása a házak tetején, oldalán is oldja az évi négy hónapos sötétség keltette komorabb hangulatot. A kedélyjavítók sorába tartozik az északi vagy sarki fény is, melyet többen a Galileo adta csodás néven ismernek: Aurora Borealis. E misztikus égi jelenség látványa sokak bakancslistáján szerepel, az enyémen is, és lám teljesült. A zöld ruhát viselő Aurora égi tánca közel két óráig tartott a tökéletes csillagos égen az Észak-Izland egyik nevenincs szálláshelyén töltött éjszakán.

 

Egy kis politika

Izland nem csatlakozott az Európai Unióhoz, sem az euróövezethez, inkább a halászati kvótákhoz ragaszkodnak, ám az izlandi koronát nem kellett használnunk, mivel a kártyával történő fizetés már teljesen természetes a legeldugottabb részén is. Izland viszont tagja a vámmentes schengeni térségnek és az Európai Gazdasági Közösségnek. Izlandon ült közös tárgyalóasztalhoz 1986-ban az akkori világ két vezetőpolitikusa: Ronald Reagan és Mihail Gorbacsov, akik a főváros egyik villájában, a Höfdi-házban tartották megbeszélésüket, amit akkor még nem követett érdemi megállapodás, de egy év múlva, már az USA-ban járva Gorbacsov megállapodást írt alá az amerikai elnökkel, enyhítve a hidegháborús feszültségen.

A kihagyhatatlan arany körút

A fővárost elhagyva az arany körút kincseinek megtekintése kötelező program. Az első megálló a Thingvellir Nemzeti Park, amely a vikingek parlamentjének helyszínét rejti, ahol 930 és 1798 között üléseztek az ország vezetői. Családjukkal minden évben két hetet töltöttek itt, nem zavarták őket az ezen a területen is látható, az európai és észak-amerikai tektonikai kontinenslemezek találkozásából származó törésvonalak, repedések, nyílások, lyukak, amelyek amúgy végigszelik az országot. Az itt lévő tavak, vízesések, sziklák kellemes környezetet biztosítottak a családtagok számára. A Hvíta folyón létrejött Gullfoss, azaz arany vízesés is kihagyhatatlan nemzeti szimbólum. Ahogy a tavakkal és szökőforrásokkal borított hegyoldal is, mely a gejzírek névadóját, a Geysirt rejti többedmagával. Igaz, ő már csak pihen, állítólag szappannal, mosóporral addig gyorsítottak a kitörések számán, míg teljesen kimerült, vagy csak simán megmakacsolta magát, esetleg egy huldufólk (láthatatlan tündér, troll vagy elf) költözött belé, és állította le. Az izlandiak több mint fele hisz e lények jelenlétében, sőt tevékenységében. Rengeteg helyen állnak ezeknek a manóknak a szobrai, sőt házikóik is.

Az Izlandra látogatók számára szinte kötelező vagy az útjuk elején, vagy a végén megmártózni a fővároshoz közeli Kék Lagúna geotermikus energiával fűtött gyógyhatású vizében, de mi ezt kihagytuk, hiszen vannak a turisták által kevésbé felkapott, agyonrágott fürdőhelyek is, köztük az általunk kipróbált, az üvegházak közé rejtett Secret Lagoon, amely nem okozott számunkra csalódást.

Elképesztő vízesések

További különleges vízesések vártak még ránk: Seljandafoss vízfüggönye mögé be is lehet sétálni, igaz, esőköpeny nélkül csuromvizek lennénk, pár méterre tőle a Gljufraubui-vízeséshez egy barlangszerűségen keresztül jutunk, amelyhez az út kis patakon vezet köveken lavírozva, sziklákba kapaszkodva. A Skógafoss vízesés tetejéhez 500 lépcsőfok megmászása után juthatunk el, de alulról is pazar látványt nyújt. Dettifoss Európa legerőteljesebb vízesése kizárólag nyáron látogatható egy meglehetősen rossz, kavicsos úton keresztül. A 45 méteres magasságból alázúduló víz pokoli erejű, a szürke gránitszikláknak köszönhetően szürreális élményben volt részünk. Godafoss, az istenek vízesése Izland északi részén ejti ámulatba az oda látogatókat. A 10. században itt hajították a vízbe a pogány óészaki istenségek szobrait, ekkortól számítódik a kereszténység bevezetése a szigetországban.

A leghíresebb tengerpart
Izland leghíresebb, fekete homokos tengerpartját 2022-ben a National Geographic beválasztotta a világ 21 legszebbjei közé. A fekete partot nem homok borítja, hanem vulkáni maradvány, fürdeni sem lehet a hullámokban, viszont elkápráztatnak a bazaltoszlopok, sziklatornyok, amelyek a legenda szerint megkövesedett trollok. A Trónok harca egyes jeleneteinek helyszínéül is szolgált ez a terület.

A Dyrhólaey diadalív alakú sziklakapu nem pusztán Izland legdélibb pontja, hanem nemzeti madaruk, a lilealakúak családjába tartozó lunda kedvelt tartózkodóhelye is. Költözőmadár lévén szeptemberben már nem mutogatta itt különleges narancsszínű csőrét, amelybe egyszerre több halat is képes keresztben berakni.

Izland a gleccserek országa (is)

A magyarországnyi területű szigetország 10%-át borítja jelenleg jégmező, a klímaváltozás egyik negatív következményeként azonban 2200-ra teljesen eltűnhetnek az izlandi gleccserek. Nekem még sikerült felkapaszkodnom az Eyjafjallajökull egyik gleccsernyelvére, mely Sólheimajökull névre hallgat, és kétéltű segítségével utaztunk a Breidamerkurjökull gleccser végében kialakult Jökulsárlón tavon, mely összekapcsolódik a közeli Atlanti-óceánnal. A parton a gleccserből leszakadó kisebb-nagyobb jégdarabok azt az érzetet keltik, mintha gyémántdarabok közt sétálna az ember, talán innen is kapta a térség a Gyémánt-part nevet.

Minden euró számít
Izland legnagyobb része magánkézben van, vagyis nem az állam birtokolja. Az egész Stokksnes-félsziget is magánterület, amelyen több érdekességre lelhetünk. A csábító ajánlatnak a turisták sem tudnak ellenállni, ezt használta ki a tulajdonos is, belépőt szed az ide tévedőktől. Nem sajnáltuk rá a pénzt mi sem, a fekete tengerparton szabályosan ismétlődő, két méter magas és öt méter átmérőjű, fűvel, sással borított dombok közt sétálva, miközben a háttérben a Vestahorn 454 méter magas sziklái nyújtottak pazar látványt, de benéztünk az eredetileg filmes díszletnek készült viking falu faépületeibe is. Kár, hogy a forgatás végül is elmaradt.

Lovaglás Izlandon
Az izlandi ló a világ egyik legtisztább lófajtája. Tény, hogy valamivel kisebb más lóvakhoz képest, ettől függetlenül izgalomban tartott bennünket, míg a krátertavat rajtuk ülve megkerültük. Meg is köszöntük nekik répával, hogy békések, nyugodtak maradtak, elfogadtak bennünket a hátukon, nem akartak megszabadulni tőlünk. A szárazföldi kalandok után következtek az óceániak: Húsavík halászfaluból indultunk a csendes elektromos hajókkal, hogy 30 tonnás hosszúszárnyú bálnákat kukkoljunk. A teljesen természetbarát bálnales alkalmával többször is felbukott és csobbant egyet előttünk néhány vízi emlős. A háromórás vízen való tartózkodás olykor kellemetlenségekkel is járhat, tengeribetegek messziről kerüljék el!

Az utolsó állomás

Egy hét alatt sikerült Izlandot körbeutazni főképp az 1-es főúton, az ún. Ring Roadon haladva, de terepjáróinkkal olykor le is tértünk róla, így jutottunk el Európa egyik legnagyobb geotermikus övezetébe, a Hveraldalirba, ahol valóban találkozik a jég és a tűz: a homokbuckákra emlékeztető dombok tetején jégsipkák fehérlenek, közben lent az aljban iszapmocsarak pöfögnek, százfokos hőforrások fortyognak, a kénes gőz- és gázkitörésekből száll a füst. Izland nemcsak nyáron elképesztő, hanem mint megtudtuk, télen is.

 

Érdekes

Tudta?

A banán kényes egy gyümölcs. Sok meleg, magas páratartalom és sok fény kell neki, Európában alig-alig terem meg pár helyen. Az izlandiak azonban sokáig Európa legnagyobb banántermesztői voltak, egészen az ötvenes évek végéig. Az országban ma már csak inkább hobbiból és oktatási céllal fenntartott banánfarmok, üvegházak találhatók, a legnagyobb Hveragerði városának közelében, amelyet helyi agrártudományi egyetem tart fenn.

Író Erzsébet

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2023/3. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?