Az égitest, mely hosszú ideje nyűgözi le az emberiséget

Az égitest, mely hosszú ideje nyűgözi le az emberiséget

November 28-a „a vörös bolygó napja”, amikor azt az égitestet ünnepeljük, mely az egész emberi történelem során lenyűgözte földi megfigyelőit.

Az emberiség évszázadokon át, szabad szemmel is megfigyelhette a naprendszerünk negyedik bolygójának vöröses villanását az égen. A Mars hosszú ideje nyűgözi le a földi megfigyelőit, november 28-án pedig ezt a titokzatos, a kultúránkban is jelentős égitestet ünnepeljük. Ma már azt is tudjuk, hogy a bolygó vöröses színét a felszínén található, nagy mennyiségű vas-oxid okozza.

A Mars már az óidőkben is lenyűgözte az embereket, amióta csak elkezdtek csillagászattal foglalkozni. A korai kultúrák gyakran beleszőtték a bolygót mitológiai rendszereikbe, vöröses színe miatt többnyire a háborúval és vérontással azonosították.

A bolygó maga a római hadistenről, Marsról kapta a nevét.

A modern kultúra éppen annyira megszállottja a bolygónak, amióta ugyanis megjelent a köztudatban az űrutazás mint lehetséges jövőkép, sci-fi-írók ezrei kezdtek arról fantáziálni, vajon milyen kalandok várhatják fajunkat a vörös bolygón. A Mars és az űrutazás annyira erősen kötődnek a köztudatban, hogy a „marslakó” sok nyelven a földönkívüli, intelligens lények közönséges szinonimája.

A vörös bolygó napja a Mariner 4 űrhajó 1964-es kilövésének évfordulóját ünnepli, amitől az első közeli képeket kaptuk a Mars felszínésről.

(nationaltoday)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!