A sors kegyeltje

„Valahogy úgy éreztem, ez így van rendjén, hogy én vele játszhatok, ráadásul szerelmi jelenetben – emlékezik. – Az én szívemben örökre ott marad, ahogy karon fogva sétálunk le egy budai utcán a Vár alatt.” Történt mindez 1983-ban, de pár évvel később már A nagy generációban alakította a Cserhalmi György által megformált Reb exfeleségét. Fontos filmek ezek a pályáján. És nemcsak a szerepek – az alkotótársak révén is.

Gimnazista korából vannak mély moziélményei?

Például a Szigorúan ellenőrzött vonatok. Abba valósággal beleszerettem. Egyszerűen varázslatos film. Arra is büszke voltam, hogy kelet-európai filmként Oscar-díjat kapott. És jó néhány évvel később már Jiří Menzel partnere lehettem. Mind a mai napig előttem a fiatalkori arca. Láttam őt színpadon is, a Nőtlen urak panziójában vendégszerepelt a Činoherní klub a Katona József Színházban. Ő meg eljött egyszer megnézni a Dühöngő ifjúságban, amit Zsámbéki Gábor rendezésében játszottunk Cserhalmi Gyurival. Nagyon nagy gesztus volt ez a részéről, hiszen Dunaújvárosban játszottuk a darabot, és utánunk jött Budapestről. Mi a színpadon csak beszéltünk, társalogtunk, vitatkoztunk, amiből ő egyetlen szót sem értett, ezért csak az első felvonást bírta végignézni, de ezzel is meghatott bennünket. Én még egy szál rózsát is kaptam tőle. A Felhőjáték forgatása során is annyira szeretnivaló volt!

Gazdag Gyula filmjében, a Bástyasétány 74-ben is egy kiváló cseh rendezővel, Evald Schormmal játszott.

Mind a mai napig óriási rajongója vagyok a cseh filmeknek, a cseh kultúrának, de nem csak én, a férjem és a lányom is. Régebben sokkal tájékozottabbak voltunk e téren. Tudtuk, milyen alkotások születnek a szomszédban. A filmforgalmazás is más volt. A televízióban is vetítették ezeket a műveket. Nagyon hiányolom, sőt borzasztónak találom, hogy már a mozikat és a televíziós csatornákat is ilyen szinten eluralta a szenny meg a sok rossz sorozat. Alig maradt művészmozi a rendszerváltás óta, amelyben nem silány, popcorn-filmeket láthat a néző, hanem igazi értéket.

Az elmúlt másfél év, a vírushelyzet mire nyitotta fel a szemét?

Én ezt szerencsésen átvészeltem. Úgy jöttek a munkáim, hogy átlendítettek rajta. Nem állt le a forgatás, amikor dolgoztam, megtettek mindenféle óvintézkedést. Alföldi Róbert rendezésében mutattuk be a Mi történt Baby Jane-nel? című darabot. Nem volt időnk belefáradni. Hernádi Judittal játszottuk, és nagyon szerettük. Közben alattomosan jött a vírus. Este még színpadon voltunk, másnap közölték velünk, egyelőre nem megy tovább a darab, majd ki tudja, mikor. Egy belvárosi étteremben készült rólam egy fotósorozat, amikor indult a pánik. Szólt az étterem vezetője, hogy igyekezzünk, mert délután fél háromkor bezárnak, és este már ki sem nyitnak. Döbbenetes volt. Nem tudtuk, mi lesz. Munkavédelmi boltban szereztem be gyorsan a maszkot, amikor értesültem róla, hogy mi történt Kínában. Biztos voltam benne, hogy ide fog érni a vírus. A hongkongi is ideért gyerekkoromban, és el is kaptam. Influenza volt, sok áldozatot szedett a világban. Nem tudtuk, mennyire súlyos, mert nem szólt róla a sajtó. Magas lázzal és rettentő végtagfájdalommal járt. A családom szerencsére megúszta. Senki nem kapta el tőlem. Tavaly, a leállás idején A tanárt forgattuk. Előző évben hagytam el a szombathelyi színházat. Légüres térbe ugrottam, amely a vírushelyzet miatt egyre tágabb lett. A társulati tagok biztonságban voltak, én nem. Ott lógtam a levegőben. Ősszel már azt hittük, nincs is olyan nagy baj. Novemberben forgattam. Minden reggel teszteltek bennünket. Szinkronizálni is jártam, majd jött a felkérés a Vígszínháztól.

A Lulu és a Nóra után A rendes lányok csendben sírnak című darabba, amely Durica Katarina regénye nyomán született Kovács Krisztina dramatizálásában.

Hirtelen kaptam meg a szerepet egy kolléganő rossz egészségi állapota miatt. Elolvastam a darabot, igent mondtam, és kezdődött a pánikszerű tanulás. Elég masszív az anyag. Az első két hetem magolásból állt. Akkor tudok rendesen dolgozni a próbán, igazán elmerülni az anyagban, ha már a fejemben van. Izgalmas volt a helyzet, hiszen a Vígszínházat is belengte a vírus. Előtte lemondtam egy másik színházi munkát, mert ott a fiatal kollégák egészen lazán, felelőtlenül kezelték a helyzetet. A Vígszínház komoly intézmény. Ott biztonságban éreztem magam.

Erzsi, akit a Rendes lányok…-ban játszik, egyszerű, lakótelepi asszony, katasztrofális teherrel a vállán.

Maffiózó a fia, és még öl is. Elolvastam a darabot, és világossá vált számomra, milyen nehéz sors jutott neki. Engem mindig a karakter élete érdekel. Hogy min ment át, mitől lett olyan, amilyen. Színészileg ez egy örömút, amelyen végig kell mennem. A figura külső megjelenítése is nagyon fontos. Ha én ezt az asszonyt egy édes, tündéri nőnek vagy csinibabának mutatom, akkor ez egy felszínes színészi munka. Az sem mindegy, hogy a karakter mit visel. A jelmeztervező először más megjelenítést gondolt. Nálam az szóba sem jöhetett. Erzsi nyugdíjas. Tönkrement az élete. Iszik. Ő nem hord kockás szoknyát. Csak a cipőm a színházé, a többit én hoztam otthonról. Kincseket őrzök a nagymamámtól. A zöld melegítőnadrágot én kaptam otthon. A mellény az anyósomtól maradt rám. Az ing egy amerikai csomagból van, a nadrágot és a zoknit is otthonról hoztam. Kutattam sokat. Tudtam, hogy ezt nekem kell megoldanom, hiszen én érzem igazán, milyen közegben, milyen világban mozog ez a megfáradt asszony, aki voltaképpen már fel is adta az életét. Ő már a fia kopott, kinőtt cuccaiban slattyog a rumosüvegek között. Ezek végtelenül fontos részletek. A külső ugyanannyira, mint a belső. Erzsi élete rettenetesen keserű, tele van apró hazugságokkal, kis menekülésekkel, ami nagyon sok lehetőséget ad a színésznek. Icipici öröme, amikor beülhet egy luxusautóba, és átsuhanhat Pozsonyon. Már szinte nem is eszik, csak iszik.

Máriaremetén, a Hűvösvölgyben milyen most az élet?

Futni járunk Annával, a lányommal. A felesleges energiámat a kertben vezetem le. Gyönyörű az én kis mezőgazdasági területem. Szépen sorjáznak a veteményeim. Két sor sóska, petrezselyem, két sor saláta, az anyukám kertjéből jött hagyma, volt borsóm, babom, tíz tő padlizsán, egy sor málna, a legszélén spenót. A padlizsán tavaly nagyon jól termett, el is ajándékoztam sokat belőle. A másik nagy kedvencem az édesburgonya. Lila hagymával és tökmagolajjal mennyei.

Szép helyen lakik, nem kell messzire mennie, hogy a természetet élvezhesse.

Korán kelek, szeretem a reggeli csendet. Olyankor mindennek más a színe, az illata. Csak akkor éjszakázom, ha előadásom van. Olyankor simán átállítom magam. Amikor lovagoltam, volt, hogy fél ötkor keltem. Hajnalban is nagyon érdekes a csend. Volt egy kis harcom nemrég a fakopáccsal. Reggelente konfrontálódtunk. Van a kerítésnél egy fa villanyoszlop. Annak a tetejét már teljesen szétszedte. Nagyon korán indul a munkaideje. Elkezd világosodni, és beindul a tak-tak-tak. Én meg szaladok a seprűnyéllel, oldalba vágom kicsit a villanypóznát, ő odébb száll egy fára. De amint kezembe veszem a kávéscsészét, és látja, hogy sehol senki, már megy is újra a tak-tak-tak, én meg futok újra a seprűnyélért. Körülbelül háromszor lejátsszuk ezt, negyedszerre bedühödik, és elmegy. A múltkor átrepült a szomszéd meggyfájára. Az nem szólt neki olyan hangosan, ott nem is kopácsolt sokáig. Különleges madarakat látok itt nálunk, de mire előveszem a madárhatározót, addigra elrepülnek. Igen, természetközeli életet élek. Kapálok, virágot ültetek. Ha elégedetlen vagyok, és úgy érzem, nehéz a színészi sorsom, mert per pillanat nincs alattam színház, és egy-egy lepattanó lehetőséghez jutok csak hozzá, a férjem mindig figyelmeztet: az életem bizonyos szakaszában a lovak sokkal fontosabbak voltak, mint a művészet. Hogy én nem a pályámat építettem, hanem a lovakkal voltam elfoglalva. Ha elégedetlenkedem és neheztelek, mindig ezt juttatja eszembe. Hogy mekkora örömet jelentett, ha Leócskával a cserebogarak ellen küzdöttünk. Már nincs lovam, de az emlékek erősek. Leócska angol telivér volt, és ki nem állhatta a cserebogarakat. Lerúgta a csillagokat az égről miattuk. Felugrott a levegőbe. Úgy mentünk fel a meredek hegyoldalba, hogy közben röpdöstem a hátán, de nem estem le. Csodálatos ajándék volt az élettől, hogy egy röpke ideig még versenyezhettem is. A színház miatt aztán nem tudtam tovább edzeni.

De akármilyen fordulatokat vett is a pályája, mindig meg tudott kapaszkodni.

Ez azért szép, mert túl nagy erőfeszítésembe sosem került. Nem hívtam fel soha senkit, nem erősítettem a kapcsolataimat, mert nem éreztem volna elegánsnak. A sors valahogy mindig megajándékozott.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/41. számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene