A művészet segíthet rajtunk

Talán még furcsább, hogy mi történik akkor, ha egy csoportnyi ember rajzol, képet fest, más esetben közös felolvasáson vesz részt, klasszikus zenét hallgat másokkal, vagy épp táncmozdulatokba kezd. Ezek a foglalkozások azonban már nagyon régóta segítségére vannak azoknak a betegeknek, akik épp azt élik át, hogy elvesztik önmagukat, vagy érthetetlen módon hullámzó érzelmektől szenvednek. Ha most azt gondoljuk, csak az időt töltik ki az ilyen alkalmakon, tévedünk. Valójában az érzelmek átélése, a traumák, a belső lelki konfliktusok felszínre hozása és feloldása, vagy a személyes én-élmények megélése történik meg ilyenkor.

Akinek sosem voltak érzelmi problémái, talán nehezen érti meg, hogy a csoportélmény, a művészet eszközei olyan segítséget adnak, ami sokszor a beszédben ki nem fejezhető élmények megjelenítését is lehetővé teszi.

Képzeljünk magunk elé egy súlyosan depressziós embert, aki örömtelen, színtelen életet kénytelen élni, nem érez késztetést semmire, és legszívesebben egész nap az ágyban fekszik, akár úgy, hogy önmagát is elhanyagolja. Ha rendszeresen kap is olyan gyógyszereket, melyek segítenek ezen az állapoton, még nem lesz abban a helyzetben, hogy a legmélyebb érzéseit képes legyen megfogalmazni. Egy olyan csoportban azonban, ahol hasonló emberekkel ülhet és (például) festhet, a színekkel megjelenítheti belső állapotát. Ez a cselekvés hozzásegítheti őt, hogy mondatokba foglalja, mi is jár a fejében. Ha a kép készítése közben emlékei merülnek fel, akkor azt is megoszthatja a többiekkel. Ezt hívjuk lélektani munkának, olyan tevékenységnek, ami a láthatatlant a felszínre hozza, és segít abban, hogy az élet újra élvezhető legyen.

A művészetterápia szerepe

A művészetterápiák valójában a pszichoterápiák körébe tartoznak. Terápiás célra a művészetet a második világháború után kezdték használni, akkor lelki sérüléseket szerzett katonák rehabilitációjában alkalmazták. Azóta bevett módszer kórházak pszichiátriai osztályain, rehabilitációs intézményekben, rendelőkben. A művészet (zene, festészet, irodalom, tánc) szinte minden területe alkalmas arra, hogy akár csoportban, akár egyénileg segítsen betegségekben szenvedőknek.

A művészet megszólítja érzelmeinket, és pont ez a hatás az, ami segít embereken.

Ha feltesszük tehát a kérdést, hogyan is segíthet például a festészet, gondoljunk arra, hogyan állunk egy múzeumban vagy kiállítóteremben egy kép előtt. Elmerengünk, miközben gondolataink és érzelmeink megindulnak, a saját lelki reakciónk jelzi, ha megérintett minket a mű. Hasonló helyzet alakul ki például egy könyvklubban, ha felolvasást hallgatunk. Miközben a mondatok peregnek, bennünk is elindul a belső narrációnk, az a belső beszéd, amivel azonosulunk a szereplőkkel, átéljük életük egy-egy pillanatát.

Pszichiátriai betegségek és a művészet

A hangulati zavarok körébe sorolható bipoláris betegség vagy a depresszió olyan kórképek, melyekben a művészetterápiák nagyon hasznosak lehetnek. Segíthetnek abban, hogy a beteg felismerje saját érzelmeit, és ráhangolódva azokra, például festeni vagy rajzolni kezdjen. Ilyenkor látjuk, hogy a művészetnek mekkora ereje van az önkifejezésben, a hangulatok, érzelmek átélésében. A bipoláris betegségben szenvedők, mintha hullámvasúton ülnének, megélnek felhangolt és mély depresszív érzelmi állapotokat, ami eltávolíthatja őket a realitástól, a szociális közegüktől és valójában önmaguktól is. Amikor viszont egy rajzcsoportban közös élményként alkotni kezdenek, jó eséllyel indulnak az egyensúlyi állapot felé.

Egy alkalommal meghallgattam egy gyerekekkel foglalkozó művészetterapeuta előadását, aki egymás után mutatott festett képeket, melyeket a kis páciensei alkottak. Elmesélte, hogy a gyerekek nagyon sokszor még nem tudják kifejezni a bennük dúló érzelmeket, ám egy papíron képesek megjeleníteni őket. Döbbenetes volt látni, ahogy a terápiás folyamat során a sötét színek lassan átváltottak derűsebbé, a barlangok és fekete foltok pedig világos hellyé.

A felnőttek világa is hasonlóképp működik. Ha van alkalmunk elmenni olyan kiállításokra, ahol pszichiátriai betegek által festett képeket nézhetünk, ott megérthetjük, milyen érzelmi mélységeket járnak be, mire az életüket újra a magukénak érzik. A képeken ott lesz a szorongás és a félelem, olykor az őrület jelei, a külvilág értetlensége és a jövő reménytelensége.

Hasonló élményeket nyújt és visszavezet a saját élet és saját test megéléséhez például a táncterápia, mely az egyik legjobb segítség az étkezési zavarban szenvedőknek, akik ellenséges érzelmi kapcsolatban állnak a testükkel, vagy épp teljesen leválasztották az érzelmeiket róla, és tárgyként kezelik. Amikor mozdulatokat végeznek zenére, lassan elindul az a folyamat, melyben a mozgás élménye visszahozza a testélményt is, és pozitív áthangolódás tapasztalható.

Az érzelmi intelligencia

Ha találkozunk valakivel, aki láthatóan szomorú, de kérdésünkre, azt válaszolja, hogy semmi probléma sincs, lehet, hogy csak titkolni akarja érzelmeit. Az is előfordulhat viszont, hogy valójában az illető nem képes az érzelmeit felismerni, megérteni és megfogalmazni, így számára ez a tartomány a „mindegy” kategóriába sorolódik. Gyakran érzékelhetjük azt is, hogy utcán, üzletekben vagy a Covid-járvány alatt milyen indulatokkal találkozunk. Hiányolhattuk az empátiát, a beleérzés képességét, mely például lehetővé tette volna, hogy a polcon lévő utolsó konzervet már ne akarjuk a másik hat mellé betenni, hátha másnak is szüksége lenne rá.

Az érzelmi intelligencia valójában az érzelmek kezelésének a minőségével összefüggő fogalom, hogy mennyire vagyunk képesek arra, hogy magunk és mások érzelmeit beazonosítsuk, és adott esetben változtassunk a viselkedésünkön. Vannak emberek, akik legjobban az érzelmektől tartanak, mert azt érzik, hogy azok öntörvényűek és kiszámíthatatlanok. Mások gyerekkorukban nem tanultak meg a szüleiktől érzelmi kommunikációt, így marad zárva előttük az az ajtó, amin pedig be kellene menni ahhoz, hogy kielégítő szociális kapcsolataik lehessenek.

A jó hír az, hogy az érzelmi intelligencia fejleszthető, de ehhez kommunikálni kell, és nem árt némi önreflexió is. Ez utóbbi jelenti azt, hogy átgondoljuk, hogyan is érezzük magunkat, milyennek látjuk a környezetünket, és megkérjük jó barátunkat vagy rokonunkat, segítsen abban, hogyan lát minket a környezetünk. Ezek olyan fontos érzelmi információk, melyeket aztán használni tudunk majd az életben, mert megkönnyíti a barátkozást, a kapcsolódást másokhoz.

Tari Annamária pszichoanalitikus