Pihenő

A Márai házaspár hányattatásai az emigrációban

"A karjaidban akarok meghalni." Könyvajánló.
author
Gazdag József

2022. augusztus 22. 18:03

Márai
Márai Sándor és felesége, Lola (A fotók forrása a Képek és tények Márai Sándor életéből című könyv és Ötvös Anna archívuma)

Milyen volt Máraiék élete külföldön? Hol dolgoztak, miből éltek? Hogyan viselték a „nyelvi süketséget” és a visszhangtalanságot? Miért nem örült Lola annak, ha Márai bort ivott? Miért nem tartották a kapcsolatot a rokonokkal és az emigráns magyarokkal? Lottóztak-e, szerették-e a hamburgert, és néztek-e futballmeccseket a tévében? Bepillantás a Márai házaspár életébe a feleség naplóján keresztül. Könyvajánló.

Egyik szeme kék volt, a másik barna. Úgy hívták: Matzner Ilona. Úgy becézték: Lola. Ő volt Márai Sándor felesége, több mint 62 éven át. Naplóiból nem maradt meg az összes, de közel 300 (háromszáz!) füzet igen. Ezek alapján jelentette meg idén a Helikon kiadó Márai Ilona naplóját, a szövegfolyamot legépelő, s azt jegyzetapparátussal ellátó Ötvös Anna kassai történész hathatós közreműködésével.

Márai Sándor
Márai Ilona: Betűbe zárva. Napló I–II., 1948–1979. Helikon Kiadó, Budapest, 2022. Oldalszám: 1688

Márai nem volt hajlandó támogatni a kommunista rezsimet (sem), ezért 1948-ban családjával együtt elhagyta Magyarországot. Lola akkor még úgy gondolta, kisebb poggyásszal is elég lett volna útra kelni, hiszen nemsokára visszajönnek. „Mindenki úgy búcsúzik, mintha az ember expedícióra indulna, és nem egy hathetes utazásra.”

A hat hétből végül több mint negyven év lett. Márai könyvei ezalatt indexen voltak Magyarországon, a könyvtárakból is bevonták őket, nevét tilos volt említeni, a kommunista kultúrpolitika pedig mindent megtett, hogy törölje őt a magyar társadalom kollektív emlékezetéből.

S bár a rendszerváltás után Márai visszakapta az őt megillető helyet az irodalmi kánonban, és volt idő, amikor regényei hónapokon át vezették az olasz és a német bestseller-listákat, az csak most, Márai Ilona több mint másfélezer oldalas naplójából tárul föl számunkra, hogyan is élt a Márai házaspár az emigrációban.

A feleség napi feljegyzései ugyanis mások, mint a férj naplója. Más hangnem, más optika. Márai minden írását a publikumnak szánta, Lola viszont magának jegyezte föl a napok alakulását: mit vásárolt, mit főzött, hová utaztak, kikkel találkoztak, kaptak-e levelet.

Csak hideg víz

Máraiék németül és franciául is anyanyelvi szinten tudtak, olaszul viszont nem beszéltek – mégis Olaszországba költöztek, mert Lola nagybátyja, Marton Lajos ott dolgozott a Nemzetközi Menekültügyi Szervezetnél (International Refugee Organization), s ott is bérelt lakást, Nápolyban.

„1948. X. 25. Első reggel Napoliban. Napsütés, teraszon enyhe vaníliaillat. Minden olyan lágy, enyhe, illatos – a tenger, a pálmafák, a levegő. Takarítás, kőpadlók. A fürdőszobában csak hideg víz folyik, a gázon kell melegíteni a fürdőt. A ház tele van hangyával, svábbogárral, bolha is akad. Irtózás. Svábirtás DDT-vel.”

Első nápolyi karácsonyuk sokat elárult a rokoni viszonyokról (és Márai habitusáról is). Lola unokatestvére érkezett hozzájuk látogatóba a lányával. Márai nem örült nekik („minek jönnek”), és arra az egy-két napra inkább elment hazulról. „Nem lehet lebeszélni, elmegy. Karácsonyestére kiveri magát a házból. Kétségbeesek. Nem tehetek semmit. Pici karácsonyfa, elmaradt ünnepi vacsora, kedvetlenség.”

A nyelvet sem értették. „Ma ötször beszéltem telefonon olaszul. Ahhoz képest, hogy nem tudok, meglepően jó eredmény.” 1952-ben döntöttek úgy, hogy az Egyesült Államokba költöznek. Márai nehezen vált meg Nápolytól. „Úgy sír, amikor elhagyja a szobáját a Posillipón, hogy ettől fáj a szívem.”

Márai Lola

Mint két kuli

New Yorkban nehezen viselték a levegő magas páratartalmát, a „csurgó, ragadó nedvességet”. Nagy eseménynek számított, amikor fölszereltettek lakásukba egy „air condition apparátust”, s a nedves forróság után végre „dobsinai jégbarlangban” alhattak.

Amikor azonban lármás család költözött föléjük, az idillnek vége szakadt, mert egyfolytában „gyerekbőgés, rohangálás, kutyaugatás” hallatszott át, Márai pedig „faggyúval a fülében” dolgozott. Az emigráció első éveiben nehezen ment neki az írás. „Nem tud itt dolgozni. Megértem. A munka nem csak egy szoba és íróasztal. A munka életforma és életmód.”

Előfordult, hogy Márai két palack bort ivott meg esténként. „A bor, a bor, a bor, a lefekvés előtti narkotikum – írta Lola. – Megértem, és mégis bánt.” Főleg az bántotta, hogy az „üdvözítő üveg bor” nélkül Márai rosszkedvű volt, magába roskadó és hallgatag, ha viszont ivott, gyakran indulatossá vált.

Anyagi helyzetük is kilátástalan volt. Márai 1951-től a Szabad Európa Rádió munkatársaként dolgozott, de a biztos megélhetéshez az kellett volna, hogy Lola is munkát vállaljon, Márai azonban erről sokáig hallani sem akart. Végül Lola áruházi eladónak állt be. Jelentkezésekor 14 évet letagadott a korából, abban a reményben, hogy így könnyebben fölveszik. Tehette, mert olyan szép volt még ötven fölött is, hogy senkinek sem tűnt föl ez a kis csalás. Részmunkaidőben dolgozott a porcelánosztályon, „szorongó érzéssel” járt be, hosszan utazva munkahelyére, zsúfolt metrószerelvényeken. „Mint két kuli, dolgozunk, közben elpereg az élet.”

Részletek Márai Ilona naplójából

„Csekk nem jött, spórolás. Jánossal patikába, váratlan kiadás utolsó centekből. Senki, akitől kérni lehetne kölcsön. Zálogházban apróságokra és nagymama nyakláncára 80 dollár. Ennyi elég a meglévővel a lakbérre és néhány napi ételre. Megkönnyebbülten haza. Egyedül vagyunk, de együtt vagyunk, és ez a legtöbb, amit a földön kaphatunk.”

„Jánosnak prédikálok, viselkedjen rendesen, ne őrüljön bele a televízióba. Örökké ugyanaz a műsor: lövöldözés, verekedés és lovak száguldása.”

„Elkezdődött a penitencia. János 9 napra lemondott a televízióról. Ő 9 napra a borról és a cigarettáról. Én böjtölni fogok.”

„Az igazságot a gazságtól csak egy betű választja el. Az öregedés krízise legalább olyan nehéz, mint a fiatalság Sturm und Drang periódusa.”

„Megöregedtem, és tudom, hogy minden elmúlik, és minden csak pillanatokig tart. Mi magunk is. Az életünk egy villanás a világűrben, és vége. Már nem akarunk mást, mint együtt megélni a hátralévő időt.”

Márai Sándor
Családi kép, balról Márai Ilona (1899, Kassa – 1986, San Diego), Márai Sándor (1900, Kassa – 1989, San Diego) és Márai János (1941, Pécs – 1987, San Diego)

„Senki nem segített”

„Honvágy? Nem! Senkit és semmit nem hagytam ott, csak az emlékeimet” – írta Lola, mégis azért imádkozott, hogy véget érjen a kommunizmus, lehulljon a vasfüggöny, s ők visszatérhessenek Magyarországra.

Ehhez 1956-ban álltak a legközelebb, bár hamar belátták, hogy nemzetközi segítség híján a magyar forradalom bukásra van ítélve. „Minden segítségre kész Amerika, kivéve, hogy kirobbantson egy harmadik világháborút. Most az oroszokat gyűlöli a világ, ha háború törne ki, a magyarokat gyűlölné meg.” A forradalom eltiprása mély letargiába taszította őket. „Senki nem segített, hagyták Magyarországot elsüllyedni.” Megkönnyebbültek, amikor 1957-ben megkapták az amerikai állampolgárságot.

Középen, egyedül

Máraiék tudták, hogy nincs reménytelenebb vállalkozás, mint magyar írónak lenni külföldön. Az irodalmi Nobel-díjról szóló hírek hallatán Lola felidézte egy ismerős szavait: „Márai úr, legalább belgának született volna!”

A kéziratokat egymás után kapták vissza a német, angol, amerikai kiadóktól. Volt könyv (a Napló és a San Gennaro vére), amelyet végül saját költségen jelentettek meg: ők kerestek nyomdát, toboroztak előfizetőket, és sajátkezűleg csomagolták és postázták az egyes példányokat.

Márai nem vett részt az írókonferenciákon, a cikkfelkérésekre pedig kurta elutasító levéllel válaszolt. Az emigráns magyar lapokat „dilettáns írástudatlanok kontárkodásának” tartották. Lola szerint a Münchenben szerkesztett Látóhatár a „dilettantizmus csimborasszója”, a párizsi Magyar Műhely pedig „a magyar nyelv és irodalom meggyalázása” volt. A Szabad Európa Rádió számukra „túl baloldali”, az emigráns magyar sajtó viszont „túl jobboldali” volt. „Maradunk tovább egyedül a középúton” – írta Lola.

Részletek Márai Ilona naplójából

„Valaki kérdi, nem vágyódom-e haza. Hová haza? A haza ott fekszik a Mikó utca romjai alatt. A haza az lett, ami a gyerekkor volt. Emlék. Pontosan úgy vágyódom utána, mint a gyerekkorom után, ahová nem lehet visszamenni.”

„Talán még megélünk egy Európai Egyesült Államokat. Az egyetlen, amit érdemes csinálni. Egyesült Európát. Megszüntetni a vámhatárokat. Egységes pénzt. A nyelvet lehet ápolni nemzeti sovinizmus nélkül, és európai öntudatra nevelni egy nemzedéket.”

„Levél, amelyben lemondják a Sértődöttek kiadását. Nagyon felizgat mindkettőnket. Ennyi visszhangtalanság! Több mint csalódás. Nincs szomorúbb sors, mint a hazátlan íróé, aki a semmibe írja a maga csodálatos könyveit.”

„1954. december 24. Mennyből az angyal lemez a rádióban, sírás. Három árva gyerek, mi hárman.”

Márai Lola
Márai Ilona

Nem panaszkodni!

Márai úgy érezte, a Szabad Európa Rádiónál nem becsülik meg eléggé a munkáját, ezért is volt felszabadító érzés számára, amikor 1967-ben felmondott. „Bejelenti, hogy májusban abbahagyja a munkát, kilép a Free Europe-tól. Talpnyaló lakájok. Eddig is szégyellte, hogy ebben a tehetségtelen, szedett-vedett csürhében kellett megszólalnia.”

Néhány héttel később Olaszországba költöztek, Lola nagybátyja ugyanis meghalt, s négyszobás salernói lakását ők örökölték. Lola „tengerparti Kassának” nevezte Salernót, ahol kényelmesen tudtak élni az amerikai nyugdíjból.

A salernói életnek azonban voltak hátrányai is, például az, hogy lakásuk a hatodik emeleten volt, s ha a lift nem működött, lépcsőzniük kellett. Az is kellemetlen volt, hogy az olaszok a ház előtt gyűjtötték a szemetet, amelynek bűze a hatodikra is érződött, gyakori volt a kimaradás a vízellátásban, és valamelyik szakszervezet mindig sztrájkot hirdetett, úgyhogy hol a posta zárt be, hol a tömegközlekedés állt le.

De Lola nem panaszkodott. „Count your blessings” – ezzel az angol mondással figyelmeztette magát arra, hogy becsüljék meg, amijük van. „Nem szabad zúgolódni és hálátlannak lenni.”

Foci, lottó, hamburger

Lola naplójából kiderül az is, hogy:

- Márai utált mindenféle házimunkát;

- egyszer séta közben eltalálta őket egy focilabda;

- Lola éveken át rendszeresen lottózott (nagy nyeremény nélkül);

- kalitkában tartott kanárijukat Jakabkának hívták;

- Márai egyszer beszorult a liftbe;

- együtt nézték meg a tévében az 1974-es futballvébé brazil–jugoszláv nyitómeccsét („nagyon érdekes volt”);

- bármennyire is voltak elővigyázatosak, Lolának Salernóban, Márainak pedig Rómában ellopták a pénztárcáját;

- a kaliforniai San Diegóban gyakran ettek hamburgert a McDonaldsban (és fenségesnek tartották);

- a mozifilmek nem tetszettek nekik (Fellini Satyriconja „torz pornográfia”, a 8 ½ „zagyva zenebonaság”, Resnais klasszikusa, a Tavaly Marienbadban pedig „unalmas, mesterkélt”).

„Hibáival együtt…”

S kiderül az is, hogy Lola nemcsak hívő keresztény volt, aki minden este elmondta a Miatyánkot, szentekhez imádkozott és gyakran gyújtott mécsest templomokban, hanem a babonákban is hitt („a koboldok és a démonok ellen védekezni kell”).

Márai Sándor
A Márai házaspár Svájcban, 1963-ban

A családban azonban Márai szava volt a döntő. Ő osztotta be a pénzt, ő tervezte meg a napokat. „Bámulom az erejét és az okosságát – írta Lola –, nélküle béna lennék”. Férjét zseninek tartotta, és minden megbocsátott neki, nemcsak a borivást és az indulatkitöréseket, hanem a szerelmi afférokat is. „Hibáival együtt szeretjük, akit szeretünk, és nem ítélkezünk.”

Ugyanez nem mondható el Márairól. Nápolyi éveik során Lola nevetve mesélte el neki, hogy kikosarazta a rendőrt, aki meghívta egy italra. Márai azonban kacérkodással vádolta Lolát, és féltékenységi rohama tettlegességgé fajult („goromba hozzám, megvert ma”). Erről Lolának az a jelenet jutott eszébe, amikor Budán virágcsokrot kapott egy kassai ismerősétől, Márai pedig kihajította a csokrot a nyitott ablakon („soha nem tudtam meg, kinek a fejére esett”).

A féltékenységet azonban Lola is ismerte. Amikor 1976-ban eljutott hozzájuk egy színésznő, Megyery Sári emlékirata (Én is voltam jávorfácska), amelyben a Máraival való „barátságát” is emlegeti, Lola a naplójában „szemérmetlen, szenilis, öreg kurvának” nevezte a szerzőt, és úgy vélte, az „egy kurva emlékiratai” cím találóbb lett volna.

Egy marék hamu

Máraiék kevés embert engedtek közel magukhoz, mindenki gyanús volt, mert nem lehetett tudni, nem nyilas-e vagy kommunista kém. A kivételek közé tartozott Óváry Zoltán immunológus, eleinte Lax Henrik belgyógyász, később a Deutsche Welle magyar szerkesztőségét vezető Simányi Tibor és Vörösváry István könyvkiadó, a magyar emigráció egyik legolvasottabb lapjának, a Kanadai Magyarságnak a tulajdonosa.

Máskülönben szinte megközelíthetetlenek voltak, társaságba nem jártak, s amikor Lőrincze Lajos nyelvész 1976-ban fölkereste őket Salernóban, hiába hivatkozott Illyés Gyulára és az Anyanyelvi Konferenciára, Márai nem hívta be a váratlan vendéget, hanem csak az előszobában beszélt vele, és tíz perc után „udvariasan kidobta”.

Lolát évtizedeken át egészségügyi gondok gyötörték, ájulással járó köldöktáji görcsök, krónikus vastagbél-gyulladás. Naponta tettek egészségügyi sétát, gyakran úsztak a tengerben, igyekeztek kerülni a nehéz ételeket, és rendszeresen tartottak böjtnapot. A stressz, a bizonytalanság, a cigaretta és a bor azonban aláásta Márai egészségét – a hetvenes évek elején Salernóban vérzéses gyomorfekéllyel került kórházba. „A helyzet komoly” – írta Lola. A kórteremben rengetegen feküdtek, lármáztak, rádiót bömböltettek. Márai haza akart menni. „A karjaidban akarok meghalni”, mondta Lolának. Végül majdnem egy hónapot töltött az „istállószerű” salernói közkórházban, és 55 kiló volt, amikor kiengedték.

A halál gondolata Márait jobban foglalkoztatta, mint a feleségét. Lola kívánsága csak annyi volt, hogy a lehető legtovább maradjanak együtt, s ha eljön az idő, ő távozzon elsőnek. „Einstein is meghalt, és egy marék hamu maradt belőle. Erre kell gondolni, semmit nem komolyan venni.”

Márai Sándor
Máraiék 1984 karácsonyán

Epilógus

Lola naplója akkor ér véget, amikor azt tervezik, hogy hátralévő éveikre ismét az Egyesült Államokba költöznek. Az utolsó bejegyzés dátuma: 1979. március 22. Hogy a későbbiekben írt-e még naplót, nem tudjuk. Ha írt is, az már nem maradt fenn.

Márai Ilona 1986. január 4-én hunyt el a kaliforniai San Diegóban. Fogadott fiuk, Márai János egy évvel később, 1987-ben halt meg, negyvenhat évesen. Három lánygyermek maradt utána: Lisa, Jennifer és Sarah.

Márai Sándor 1989-ben önkezével vetett véget életének. Hamvait – akárcsak Lola és János hamvait – a Csendes-óceánba szórták.

Márai Lola
Márai Ilona: Betűbe zárva. Napló I-II., 1948–1979. Sajtó alá rendezte, a jegyzeteket és az utószót írta Ötvös Anna. Helikon Kiadó, Budapest, 2022. Oldalszám: 1688

A cikk a nyomtatott Vasárnap 2022. augusztus 16-i számában jelent meg.

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Támogassa a vasárnapot

Bizonytalan időkben is biztos pont a Vasárnap. Hogy a gazdasági nehézségek ellenére fennmaradhasson, fokozottan szüksége van az Olvasók támogatására. Fizessen elő egyszerűen, online, és ha teheti, ezen túlmenően is támogassa a Vasárnapot!

Kattintson ide, hogy a járvány közben és után is legyen minden kedden Vasárnap!

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
zuzana 2
Frissítve

Ukrajnának szánt tarackágyúk legyártására kapott megrendelést Szlovákia

Nem kell a Dunaszerdahelyi kórházig utazni a röntgenért, mert a helyi rendelőintézetben is van szolgáltatás (A szerző felvétele)

Marad a röntgen Nagymegyeren

busz k

Ingyenes lesz a városi buszközlekedés Dunaszerdahelyen

atomfegyver k

Az oroszok nem lennének képesek a nukleáris hadviselésre – állítják az amerikai szakértők

baleset k

TRAGÉDIA: Borzalmas kínok között hagyta meghalni munkatársát egy férfi

szavazólap k

Felmérés: a szlovák lakosság közel kétharmada előrehozott választásokat akar

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.