5 tipp, ha mennél is, meg nem is

Vasárnap

Egyre többen mondják az utóbbi időben, hogy komoly dilemmák elé állítja őket az elindulás. Mennének is, maradnának is, nem ritka, hogy már majdnem ott vannak, visszafordulnak mégis, de bárhogy döntenek, a helyzet csak nem javul. Az alábbi tippek biztosan átsegítik őket a nehezén.

1. Trambulin. Népszerűek manapság a kékes-feketés színekben forgalomba hozott trambulinok. Szinte minden gyerekes háznál látni ilyet. A lakosság tetemes része előszeretettel hangsúlyozza gyerekességét, ezért a trambulinok terjedésén csodálkozni nincs mit. Hiba viszont, ha a felnőttek csupán a tizennyolc éven aluliak szórakoztatásának eszközét látják ebben a pompás eszközben, hiszen kortól függetlenül mindenkinek segít, aki nem tudja, menjen vagy maradjon. A trambulinon ugrálva egyszerre lehet olyan érzésünk, hogy helyet változtatunk, közben mégsem megyünk sehová. Aki tehát a címben szereplő dilemmával küzd, naponta háromszor is igénybe veheti a trambulint. Először csak rövid ugrabugrálással kezdjen, mert úgy fogja érezni, mintha az agya szét akarná nyomni a koponyavarratait.

2. Burgonya. Ősi profán gyógymód, hogy ha nem tudjuk eldönteni, mit szeretnénk, üljünk le egy székre, húzzuk ki magunkat, vegyünk nagy levegőt, és mondogassuk hangosan egymás után a „burgonya” szót, sokszor. Van, akinek már négyszáznál habzik a szája, az edzettebbek simán elburgonyáznak tízezerig. Ügyeljünk arra, hogy közben azért legyen otthon valaki, ha esetleg mentőt kellene hívni. Ők aztán majd eldöntik, hogy maradunk vagy megyünk.

3. Meglepetés. A meglepetés azért hatásos, mert kizökkent minket a megszokottból. Felnyitja a szemeinket, és rájövünk, hogy amiről szentül hittük, hogy így van, arról most kiderült, hogy nem így, hanem úgy. Vagy amúgy. Vagy még amúgyabban. Persze eddig ez a nesze semmi fogd meg jól kategóriája, úgyhogy rá is térünk a mi kis meglepetésünkre, ami nem más, mint a szóda, amelyet most csak azért említünk, mert nem említjük, holott az előző héten azzal riogattunk, hogy ismét lesz róla szó. Hát kérem, nem lesz róla szó, úgyhogy csak azért írtuk le a dolog nevét, hogy mindenkit biztosítsunk róla: ez az a valami, amiről most nem lesz szó.

4. Menettérti jegy. Igen, a retúrjegyről van szó, amellyel nemcsak elutazni tudunk, hanem hazautazni is. Itt nem nagyon van mit magyarázni, úgyhogy megemlítjük a fiatalembert, akivel egyszer Pozsonyból Érsekújvár irányába utaztunk, véletlenül egy fülkébe kerülvén. Mi jön most? – kérdezte Galánta után. Mondom, Sellye. Igen? Akkor már elhagytuk Lévát? Nem, mondom, az Ság. Miután azt is megvitattuk, hogy Dunaszerdahely vagy Párkány van-e messzebb (már nem is emlékszem, mitől), kifejtette, hogy eszméletlen pénzkidobásnak tartja a vonatjegy árát. Gondolj bele, leszállsz a vonatról, és dobhatod a kukába. Onnantól kezdve semmit nem ér. Csak bólogattam, nem jutott eszembe a megoldás. A retúrjegy.

5. Rendeld meg a Vasárnapot. Ha gondot jelent a járás, kérj a szülinapodra egy féléves Vasárnap-előfizetést. Ha nem válik be, akkor az egész éves lesz a neked való.

Érdekes

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2022/39. számában jelent meg 

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacen

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?