35 éve jelent meg a Final Fantasy című japán szerepjáték-sorozat első epizódja; a széria azóta a japán popkultúra egyik legnépszerűbb jelensége.
1987. decemberében jelent meg a Nintendo korai játékkonzolára a Final Fantasy című japán szerepjáték első epizódja. A közkedvelt videójáték azóta sorozattá nőtte ki magát több tucatnyi epizóddal, melyek rendszerint egy csapatnyi harcost követnek, akiknek egy, az egész világra fenyegetést jelentő gonoszt kell megállítaniuk. A különböző játékok története csupán részleteiben függ össze, mindegyik egyéni cselekményt mesél el saját, eredeti karakterekkel, akik lelki világa és pszichológiai traumái rendszerint fontos szerepet játszanak a narratívában. Visszatérő motívum emellett az is, hogy az adott játék fiktív világa valamiképpen reflektáljon a valóságra, például a környezetvédelmi törekvésekre.
A Final Fantasy napjainkban a japán popkultúra egyik oszlopos jelensége, melyből videójátékokon kívül számtalan képregény, film és anime is készült. A széria híres hangulatos zenéjéről, történetei ikonikus, bátor fordulatairól, valamint éles politikai áthallásairól. Az 1997-es Final Fantasy VII ráadásul szinte önmagában felelős azért, hogy a japán szerepjátékok nyugaton is népszerűvé váltak. A sorozat azóta számtalan műfajban megmérettette magát, mint amilyen például az akciójáték, vagy az online többjátékos szerepjáték is. A japán széria következő felvonása, a Final Fantasy XVI 2023 nyarán érkezik a boltok polcaira.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.