Búcsú Libuše Šafránkovától

Félmosollyal az arcán várta őt Jiří Menzel a világ legszélesebb kapujában: „Ne izgulj, itt sokkal vidámabban érzed majd magad, mint lent a földön! Nekem elhiheted!” Libuše Šafránková, minden idők legbájosabb Hamupipőkéje két nappal a hatvannyolcadik születésnapja után feladta a küzdelmet súlyos betegségével. Hirtelen döntés lehetett a részéről. Sem a fia (ifj. Josef Abrhám filmrendező), sem a férje (Josef Abrhám, a jeles cseh színész), sem a húga (Miroslava Šafránková színésznő) nem sejtették, hogy azon a hétfői napon, amikor ferences rendi pap barátjuk jelenlétében a születésnapját ünnepelték, utoljára látják őt. Pedig a tisztelendő a ház asszonyának meghívására jelent meg a szűk körű családi összejövetelen, ezzel is jelét adva: mennyire fontos számára a hite, és hogy lélekben már készül a nagy útra. Azóta folynak a találgatások. Lehet, hogy az évek óta visszavonultan élő színésznő érezte, hogy közeledik a vég, és otthonában, egyetlen szó nélkül, pap jelenlétében akarta lezárni az életét?

Hétfőn kórházba vitték, kedden megműtötték, szerdán reggel örökre lehunyta a szemét. Anélkül, hogy bárkitől elbúcsúzott, elbúcsúzhatott volna. Egész Csehországot lesújtotta a hír, de még a svájci, a német, az osztrák napilapok is elköszöntek tőle, hiszen a Három mogyoró Hamupipőkének című Václav Vorlíček-alkotással 1973 óta német nyelvterületen is hatalmas népszerűségnek örvendett. A német televíziós csatornák tavaly karácsonykor két nap alatt kilencszer vetítették le. Hazájában is a legnépszerűbb színésznők közé tartozott. Finom szépsége, megfoghatatlan bája, angyali természete a kiválasztottak között is különlegessé tette. A jóság, a tisztaság, a közvetlenség megtestesítője volt, a szívek királynője. Rosszakarat, irigység, gáncsoskodás soha nem jellemezte. Ha dühös volt, a pozsonyi származású férjétől tanult – egyébként nem csúnya – magyar szavakkal zsonglőrködött. A Václav Havel drámája nyomán forgatott Koldusopera forgatási szünetében mesélte: a magyar nyelv zeneiségét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy pillanatnyi nemtetszését kiöntse magából. De nem Kocsma Jenny volt az egyetlen filmszerepe, amelyet Jiří Menzeltől kapott. A Hóvirágünnep tündéri tanítónőjét és Az én kis falum titkos szerelmi kapcsolatba keveredett ifjú feleségét is ő játszotta. Ebben az Oscar-jelölt alkotásban ismerte meg a film egyik kulcsfiguráját, a félnótás kocsikísérőt alakító Bán János. „A filmtörténet egyik legintelligensebb és legkedvesebb humorú szerelmi jelenete, amelyet Libuška mutat be Jan Hartl társaságában. Az a libidális szerelmi téboly, amit ők képviselnek a filmben, ahogy röpködnek róluk a ruhadarabok, majd az ágyból kiesve a földön ölelik egymást… ilyen szépen megfogalmazott szeretkezést korábban nem láttam még a moziban. Izzó erotika az egész, humorral, illúzióval átszőve. Libuška első szempillantásra lenyűgözött a forgatáson. Empatikus személynek ismertem meg. Szelíd, barátságos, szeretetre méltó ember volt, olyan, mint egy őzike. Közelebbi kapcsolat nem alakult, nem alakulhatott ki köztünk, mert ő csak jött, leforgatta a jelenetét, és már ment is tovább az útján. Mélyen megrendített, hogy Hrušínský úr, Petr Čepek, Labuda úr és Jirkó után most ő is elment a filmből.”

Felejthetetlen alakítását őrzi a Ladislav Smoljak rendezésében készült Főúr, tűnés! című vígjáték is, amelyben férjével játszhatott, akihez negyvenöt évi házasság fűzte. Ezért is rajongtak érte a csehek. A hűségességéért. Hogy a végsőkig kitartottak egymás mellett. „Amikor a Činoherní klub társulatához szerződtem, egyáltalán nem ismertem őt – mesélte. – Csak azt tudtam róla, hogy nagy tehetségű színész. Sokáig nem is dolgoztunk együtt. Egy évig senkinek nem jutott az eszébe, hogy összehozzon bennünket a színpadon. Volt egy előadás, amelyben többször is megnéztem őt, annyira tetszett. Úgy tűnt, az a ritka színész, aki inkább gondolkodik, mint játszik. A Chioggiai csetepatéban aztán összekerültünk végre. Ő volt Toffolo, a jóindulatú, bumfordi, kissé mafla hajóslegény, én meg az eladósorban várakozó Checca. Nekem minden szerep megformálásánál nyugalomra van szükségem, hogy a nulláról indulhassak el bármilyen irányba. Ehhez természetesen olyan partner kell, akivel le tudjuk rakni a biztos alapokat. Utána már légtornászként repülök, mert tudom, hogy biztonságban vagyok mellette. Josef, a férjem mindig ezt az érzést sugározta felém.”

Jan Svěrák Általános iskolájában és az Oscar-jelölt Koljában is csodás alakítást nyújtott.

Egy dél-morvaországi faluban nőtt fel, ahol az édesapja templomi orgonista volt, és operett-előadásokban játszott, az édesanyja pedig a többi helybéli asszonnyal a kórusban énekelt, és a színjátszók csapatában koreográfusként tevékenykedett. Templom és színház. Színház és templom. Erről szólt a család élete. Aztán felvették a brünni színművészeti főiskolára, de akkor már népszerű színésznő volt, hiszen Božena Němcová Nagyanyó című regényének 1971-es filmváltozatában ő formálta meg Barunkát, a mindenki által szeretett unokát. Tizenkilenc éves volt, amikor Hamupipőkeként szerte a világon megismerték. A német nyelvterületen kívül Norvégiában, Angliában, Magyarországon, de még a Fülöp-szigeteken és az arab országokban is megtanulták a nevét. Így is marad meg a nézők emlékezetében örökre.

Libuše Šafránková, az ikonná vált Hamupipőke.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/25. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene