vasárnap
Véletlenül kezembe akadt egy ötvenkét éves lap. Benne egy interjú a harmincegy éves Jiří Menzellel. Olyan, mint egy vallatás.
Az év emberei 1968, Beszélgetések (Ľudia roku 1968, Rozhovory, Malý výber 1.), ez a címe a 96 oldalas, A5-ös formátumú füzetnek. Komoly emberek interjúit tartalmazza. Čestmír Císař akkori csehszlovák házelnök, Husák, Dubček, Pavlenda, és még egy rakás magas beosztású kommunista vezető, rajtuk kívül pedig néhány név a kultúrából és a sportból. Ladislav Novomeský költő, Marta Kubišová énekesnő, Jozef Golonka jégkorongozó, Věra Čáslavská olimpiai bajnok tornász. És Jiří Menzel, harmincegy éves, Oscar-díjas filmrendező. Az interjúalanyok többnyire hosszan, kifejtősen válaszolnak a hivatalos hangnemben feltett kérdésekre. Menzel gyakran csak egy-egy szóval.
Výber: Zavarja önt a hírnév?
Menzel: Mikor hogy.
V: Csinált olyan hibát az 1968-as évben, amelyet nem szívesen ismételne meg?
M: Igen, persze.
V: Milyet?
M: Inkább nem mondom meg.
Aztán arról kérdez az újságíró, Menzel szerint létezik-e olyan, hogy egy alkotást rendezője élete filmjének nevez, és ha igen, szeretne-e egy ilyet leforgatni. Erre Menzel azt feleli, szerinte ilyen nincs, viszont egészen konkrét elképzelése van egy filmről, amit Hrabal valamelyik műve nyomán forgatna.
V: A jelenlegi stádiumban hajlandó erről többet mondani?
M: Nem.
V: Rendezőként mi kelti fel az érdeklődését Hrabal szövegeiben?
M: Amit elolvasok tőle.
V: Hat sorban írta le az önéletrajzát. Ön szerint ez elégséges alap az alkotáshoz egy filmrendezőnek?
M: Nem.
Aztán a kérdés, hogy mekkora becsben tartja, hol őrzi otthon az Oscar-díjat. Szeretettel? Büszkeséggel?
Válasz: A papucsos zsákban.
Kép: a szerző felvétele
Kizárólag online felületünkön elérhető Vasárnap-tartalom
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.