1909-ben született édesapám tizenkét éves korában faragott egy – eredetileg karácsonyfaállványnak készült – kistemplomot.
Elmondása szerint mindig csak ágacska volt benne, mert nekik másra nem telt. Gyermekkoromból is csak arra emlékszem, hogy a karácsonyfa alá szoktuk tenni, mert olyan szép volt. És szép a mai napig, óvom is, mert ez az én családi örökségem. Minden évben, ahogy otthon láttam, mi is lehozzuk a karácsonyfa alá, és gyönyörködünk benne, emlékezünk a mi ügyeskezű és szépérzékkel megáldott édesapánkra, nagyapánkra, majd ünnepek után szépen eltesszük a jövő karácsonyig. Méretarányos, olyan szép a tornya, melyen a kettőskereszt művészien megformálva az ég felé mutat, de ugyanilyen az egész építmény. A külső falak az ablakokkal, gyönyörű virágdíszekkel, oszlopokkal, a bejárat feletti két kis tornyocskával, amit már a 70-es évek végén faragott újra, mert az előzők tönkrementek, és csak ezek nincsenek újra festve. Egyébként minden az eredeti állapotát őrzi a tavaly százéves kistemplomnak. Na és a belseje! Az oltárnál egy betlehemi jelenet papírból, amit egy saját kezűleg kifaragott fa oszlopcsarnokba helyezett bele. A bejárat jobb oldalán az elem helye, innen indult el a két égőhöz vezető drót a templomot szétválasztó rács csúcsához. Mert még világított is. A rács olyan mesterien van kifaragva, hogy sok mai szakembert megszégyenítene, ha tudná, mindezt egy tizenkét éves gyerek készítette. Közepébe belefaragta nevét is, hogy az utókor is tudja, ki volt az építmény kivitelezője. Nem tudom, az utánunk jövőknek mit fog jelenteni ez a családi ereklye, de nekem nagyon sokat, hiszen mindig, amikor ránézek, elém tárul az én finom lelkű, sokat szenvedett édesapám, aki, ha máskor és jobb körülmények között jön a világra, talán többre is vihette volna. Sokáig őriztük a gyönyörűséges rajzait is, amit az asztalosiskolában készített, meg egy földrajzfüzete is megmaradt, melybe gyöngybetűkkel leírva az ország fekvése, természeti tulajdonságai, és mellé szépen kidolgozva az adott ország térképe. Abban az időben hagyták a tehetségeket kibontakozni, nem kellett mindent időre, percre elkészíteni, így mindenki a neki megfelelő tempóban dolgozott, de a végeredmény sokat elmondott, mikor szépérzékről, kitartásról és hűségről kellett bizonyítaniuk. Így édesapámnak is megadatott, hogy még a háború előtt sok szép helyen, sok szép dolgot készíthetett el a környékbeli kastélyokban és úri lakokban. A háború és a kitelepítés után ellehetetlenítették, elvették tőle azt a szakmát, mely éltette, és amiben kiteljesedhetett volna az élete. Mégis végig megőrizte lelki békéjét, mert ha dolgozott, mindig fütyörészett vagy énekelt. Béke poraira!
Bugyi Mária, Nagymácséd
A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/49. számában jelent meg!
Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.