Még mindig szerelemben – Vass Angéla mesél Bodrogi Gyuláról

Napra pontosan emlékszik a dátumra, amikor megismerkedtek. Mikor is?

1976. december 31. Hajnali három óra volt. Végeztünk a kifutón. Abban az időben egy éjszaka tizenhárom helyen léptünk fel. Délután ötkor felvettem a legszebb ruhámat és a tűsarkú cipőt, pedig akkor már hó volt. Mentünk egyik helyről a másikra, bemutattunk sok szép ruhát, és mi a bánatot csináljak utána szilveszter éjszaka? Benéztem a Fészek klubba.

Teljesen felpörögve?

Nem voltam felpörögve. Fáradt voltam. Nagy divat volt akkoriban a Charlie-frizura és a homlokpánt. Az a lényeg, hogy gyönyörű voltam. Aranyban. Felmentem a bárba. Már csak a Bodrogiék voltak ott. Gyuszi egy eszméletlen barna csajjal. A mai napig nem felejtem el. Olyan szép volt, hogy majd elájultam tőle. És ott volt Tordy Géza meg a Voith Ági. Én ott ültem a bárpultnál, Gyuszi meg jött, hogy italt visz nekik. Szólt, hogy fröccsöt kér. Mondom, én is. Pedig akkor sem szerettem a fröccsöt, de a bort sem. Gyerekkorom óta odavagyok a Bodrogiért. Ha mérget adott volna, azt is megiszom. Elkezdtünk fecsegni. Közben elfelejtette, hogy neki vissza kell menni az asztaltársasághoz. Hat óra lehetett, amikor elindult, de akkor már nem várta senki. Akkor én szabad ember vagyok, mondta, Ágiék elmentek. És ott maradtunk. Olyan kemény tél volt, hogy a portás ásta ki Gyuszi kocsiját a hóból. Beültem hozzá. Visz, ahová visz, érdekel is engem, gondoltam. És felvitt az Olimpia Szállóba, mert addigra mindent elintézett, de hogy mikor és honnan telefonált oda, nem tudom. Szoba, pezsgő, kaviár… ez volt az első élményem vele.

Mámorító?

Inkább érdekes. Becsíptünk. Elaludtunk. Gondoltam, akkor ennyi! Egyikünk sem volt a helyzet magaslatán. Elmenőfélben kérdeztem a recepción, hogy sok kurvát hoznak ide fel? Mert az nem én vagyok. Ők csak mosolyogtak, nem mondtak semmit. Taxit rendeltem, és elindultam haza. Olyan hideg volt, hogy ha nincs bundám, megfagyok. Gyulát ott hagytam az Olimpiában. Mélyen aludt.

Másnap aztán elkezdődött valami?

Olyan csiki-csuki. Ide is meg oda is. Én nagyon akartam, mert szabad voltam, akkor váltam el, hetvennégyben. Ági ugyanakkor hagyta ott Gyuszit. Na de ki nem akarta a Bodrogit? Ha csak egy fél órára, de akkor is!

Nagy volt az előnye velük szemben?

Hiába voltam én előnyben, ha ő mindenkinek adta magát! Jó, majd ha felteszi a kezét… és mindig feltette, csak hol egy, hol két hét után. Mindig feltűnt mellette valaki. Olyan kis tinglitangli.

Féltékeny volt valamelyikükre?

Egyikükre sem. De annyira nem, hogy eszembe sem jutott volna utánanézni, hogy hol van, vagy hogy kiálljak a ház elé, hogy lássam, kivel jön haza. Nem akartam ennyire megalázni magam. Vagy kellek, vagy nem kellek. Nem telefonálgatok, nem leselkedek. Nekem erre nincs időm. Ha kellek, úgyis felteszi a kezét, ha nem, akkor volt egy gyönyörű napsugár az életemben, hiszen megkaptam azt, akit nyolcéves korom óta akartam. Ha valaki el akar menni, el kell engedni. Aztán ha újra megjelenik, eldöntöd, hogy visszafogadod, vagy nem. Én a Bodrogit mindig visszafogadtam. Volt abban ugyanis egy olyan szerelem, amit sokan nem hittek el. Nyolcévesen utánaugrottam a hullámban.

Hol?

A Palatinuson. Ordítottak, hogy a gyerek nem tud úszni. Anyámék jöttek utánam, én kiabáltam, hogy ott a Bodrogi, ott a Bodrogi! Huszonnyolc éves volt. Ő erről tudomást sem vett. Törőcsik Mari férje volt.

Nyolcévesen már kész nőként viselkedett?

Beugrottam utána, és tényleg nem tudtam úszni. De annyira nem, hogy ő tanított meg ötvenéves koromra.

Mennyi ideig volt manöken?

Tizenhárom évig. Aztán megnyitottam a ruhaszalonomat a Pozsonyi úton. Akkor már volt két év csiki-csuki köztünk. Ő töprengett, én nem. Egyszer csak hív valaki telefonon. Bodrogi a vonalban. Azt hittem, végem. Mondta, hogy jön, mert az anyukájának akar valamilyen kabátot. Tudtam, hogy hátsó duma. Megvolt a kabát, elkezdtünk beszélgetni, aztán megint jött a csiki-csuki. Nagyon sokat sírtam. De csak az anyukám látta, aki azt mondta: kislányom, megszakad a szíved! És tényleg megszakadt.

Mikor jött el az a pont, amikor lelkileg már megnyugodhatott?

Na, ez érdekes! Minden karácsonyt együtt ünnepeltünk a Gellért Szállóban. A szenteste a családé volt. Neki is, nekem is. De másnap délután beültünk a Gellértbe. Amikor hazavitt, és puszit akartam adni neki, azt mondta, hogy ne! Miért ne? – kérdeztem. Szerelmes vagyok, mondta. Hoppácska! Akkor bocsánat, csókolom a szívedet! És kiszálltam a kocsiból. Azt mondtam, én ezt az embert már soha többé nem akarom látni, még a tévében sem. Pedig akkor már volt egy életünk. Elvitte a fiamat Kenesére, Ádámot, az ő fiát meg vittük Tihanyba. Mi azért közlekedtünk. De mi a lényeg? Gyuszi beleszeretett valakibe, és hét-nyolc évig vele volt. Én már élveztem az életemet, a butikomat, azt mondtam, Bodrogi lezárva, fütyülök az egészre, vége! Aztán jött 1994. Hatvanadik születésnapját ünnepelte a Vidám Színpadon. A szerelme is ott volt. Gyönyörű, nagyon elegáns nő, akinek rengeteg pénze volt. Kozmetikai szalont vezetett Amerikában. Szilveszterkor aztán Gyuszi felhívott, hogy bemegyek-e hozzá a színházba. A férjemmel? – kérdeztem, mert közben férjhez mentem. Vagy menjek inkább egyedül? Ha lehet, akkor egyedül, mondta. Jó, mentem egyedül. Olyan szép már sosem leszek, mint amilyen azon a napon voltam. Éjszakai műsor volt. Zárt körű. Felvettem egy aranyruhát Stuart Mária-gallérral, és a szőke hajam… ahogy rám vetődött a fény, meglátott a színpadról. Oldalt álltam ugyanis, direkt nem ültem le. Azért sem! Hát azóta vagyunk mi igazán együtt. 1995-től. Mint két mágnes. Egymás nélkül nem megy.

És még most is szerelemben?

Megzabálom, annyira szeretem. Meg-za-bá-lom! Szerintem ő a mai napig nem szerelmes belém. Bennem a biztonságot érezte meg. Csodálatosan élünk. Istenien élünk. Ez egy olyan kapcsolat, amelyben mindennap elmondom, hogy Gyuszika, imádlak, szeretlek! Mire ő: „Jó, de ezt tegnap reggel nem mondtad!”. Akkor most duplán elmondom. Imádlak, szeretlek! És másnap reggel már az ébredésnél is ezt hallotta tőlem. Minden úgy van, ahogy ő akarja, kivéve, ha úgy, ahogy én. Mert mit akarok én? Azt, amit ő. És akkor megbeszéljük, ő mit akar. Azt, amit Angéla.

Az utóbbi időben sokat betegeskedett. Kórházban is volt. Azóta megint olyan fickós. Egyetlen lépéssel a kilencven előtt. Hogy csinálja?

Én ma is olyan rajongással vagyok felé, hogy maximálisan kiszolgálom őt. Ha azt mondja, nincs zsebkendő a párnám alatt, ugrok, és hozom neki. Ha be kell venni a gyógyszert, adom neki. Annyira egymásra vagyunk kapcsolódva, hogy már el sem tudná képzelni az életét nélkülem.

Előfordul, hogy bár nem házasodtak össze, Bodrogi Angélaként mutatkozik be?

Váratlan helyzetekben igen. És akkor a Voith Ági, aki már régóta mással él, teljesen ki van borulva. Hogy jut eszembe, amikor ő a Bodroginé. Gyuszi meg erre azt mondja, na és! Én kétszer voltam férjnél. Először tizenhét évesen, szülői engedéllyel. Két évvel később megszületett a fiam. Az apja meg elindult a világba. Aztán kint voltam nála egy hónapig Görögországban. Mondtam neki, hogy csillagvirágom, én most hazamegyek, és elválok tőled. Úgy is lett. Hetvennégyben elváltam. Aztán nyolcvankettőben vagy nyolcvanháromban mondtam a Bodroginak, hogy idefigyelj, Gyuszikám! Most már több mint tíz éve imádjuk egymást, döntsd már el, mit akarsz! Mert ha nem kellek, akkor férjhez megyek. Tedd azt, felelte, és akkor majd te is kétszeresen elvált leszel. Jó! Elmentem egy kocsmába, ittam egy pezsgőt, és megkértem a kocsmáros kezét.

Valóban?

Esküszöm. Nézett rám a pali… annyit tudott rólam, hogy manöken vagyok. Elmentem a házasságkötő terembe, bejelentkeztem, és két nap múlva összeházasodtunk.

Szép férfi volt legalább?

A frászt! Nem volt görög isten. Ez volt a bosszúm. Gyuszi azt mondta, menj férjhez, és én férjhez mentem. Közben sajnáltam azt a szegény embert, azt a sörözői vállalkozót, mert nem tudta, hova tegyen. Csak azt látta, hogy jövök-megyek, divatbemutatókra járok meg színházba, aztán vagy hazaérek, vagy nem. Bennem nem volt semmi érzelem, csak a dac. Hogy a Bodrogi tudja meg, hogy férjhez mentem. Amikor aztán szólt, hogy legyek az övé, elváltam. A férjem elejétől fogva tudta, hogy a Bodrogi van a dologban. Hogy én Bodrogi-mizériában szenvedek. Pillanatok alatt szétmentünk. Megpusziltuk egymást, mint akik nagyon sajnálják, hogy vége, közben tudtuk, hogy ennek így kell történnie. Nekem a Gyuszi kellett. Ő meg azt mondta, hogy az egész életemet vállalja. Akkor már! Mondtam, hogy én meg a tiédet. Azóta együtt vagyunk.

Törőcsik Mari szeretetét mivel sikerült elnyernie?

Azt mondta nekem Mari a Nemzetiben, amikor Gyuszihoz felmentem, hogy na végre, megismerhetem ezt a gyönyörű szőke nőt! Mert sokáig titok voltam. Onnantól fogva aztán olyan kapcsolat alakult ki köztünk, hogy mindenhova együtt mentünk. Mari, Maár Gyula, Gyuszi meg én. Főztem, sütöttem Marinak. Jöttek kocsival, és bepakoltam nekik a kaját. Kiruccantunk Bécsbe vagy az osztrák határra egy étterembe. Mari ment a Bodrogival elöl, én meg a Maár Gyulával utánuk. Röhögtem magamban, de Maár Gyula sem foglalkozott ezzel a dologgal. Múzeumba, templomba mentünk. Gyulának zseniális agya volt, tudta a történelmet, sok mindent megtanultam tőle. Gyakran bóklásztunk együtt. Mari meg már bent ült egy étteremben Gyuszival. Úgy mentek egymás mellett, hogy azt hittem, megzabálom őket. Olyan boldog voltam! Édes, drága csillagbogaram! Nagyon szerettem Marit.

Gyula kiheverte már, hogy elment? Mert láthatóan megviselte őt.

Nem! Azt nem lehet kiheverni. Én sem tudom. Még most is néha fel akarom hívni Marit. A karácsonyi vacsorát én csináltam neki. Szenteste csak elővették, és feltálalták. A kórházban feküdt Mari, már alig tudott beszélni, csövek voltak a szájában, amikor azt mondta, hogy húslevesre volna gusztusa. Csináltam neki. Fácánlevest. Szívószállal itta, átszűrve. Vidéki lány volt, a krumplis pogácsát is szerette. Pedig akkor már el volt záródva a torka. De legalább megkóstolta. Nem tudjuk feldolgozni, hogy elment. Az agy nem engedi.

Ebben is egyformán éreznek.

Ez nagyon ritka. Ezerből, százezerből egy, hogy valaki ilyen imádattal szeressen valakit, mint én a Gyuszit. Mi minden este úgy alszunk el, hogy fogjuk egymás kezét. Különleges kapcsolat a miénk. Ezzel nem lehet vetekedni. És mégis azt mondom, Gyuszi soha nem volt belém szerelmes.

Biztos?

Biztos. De van az az érzés, ami erősebb a szerelemnél is. Szerintem a Gyuszi sem érti ezt. Hogy mi a különbség a szerelem és a mély szeretet között. Azt tudja csak, hogy remegek és reszketek érte. Hogy minden pillanatom róla szól. Hogy úgy megy el itthonról a próbára, hogy mindent elkészítek, bepakolok, elrendezek neki. Megkérdezem tőle, hogy na most akkor mit akarsz felvenni? Ha ezzel az emberrel valami történik, én azt nem fogom túlélni. Mondtam már, olyanok vagyunk, mint két mágnes. Azért fogom éjszakánként a kezét, hogy érezzem, hogy meleg. Ha megfordul, simogatom a hátát. Állandóan figyelem. Ha érzem, hogy valami nem stimmel, máshogy lélegzik, mint ahogy megszoktam, már kérdezem is, hogy mi van, Gyulám, mi van? Szól, hogy semmi. Akkor jó! És alszom tovább. Vigyáznom kell erre a szép emberre.