Főpincér lett Jób fia – Interjú Fehér Gáborral

Negyven évvel ezelőtt volt a film bemutatója, Fehér Gábor azóta jókora köröket írt le a világban. A szeretni való, tehetséges kisfiúból józan gondolkodású, intelligens, a realitások talaján két lábbal álló férfiember lett. Filmes berkekben meg sem találtam volna. A véletlennek köszönhetem, hogy egy nap épp abba a taxiba szállt be, amelynek gazdája azonnal tudta, hogy a kezemre kell játszania. Lackó megformálója pedig nem mondott nemet az interjúra.

Hogyan került annak idején a Gyöngyössy–Kabay rendezőpáros fókuszába?

Békásmegyeren laktunk, egy első emeleti panellakásban. Tízéves voltam. Dolgoztak a szüleim. Az iskolai szünetben nappali táborba jártam. Reggel felvett bennünket a busz az iskola előtt, és elvitt a Hármashatárhegyre, ahol volt egy mindenre alkalmas épület, néhány kiszuperált tank, rossz repülőgép, medence… kaptunk tízórait, ebédet, vacsorát, aztán hazavitt bennünket a busz. Így ment ez mindennap. Egyszer az egyik tanárnő kivitt néhányunkat a táborból. Aszfaltrajzverseny, játékterem, szereplőválogatás. Ez volt a program. Rajzolni imádtam, a játékterem izgatott, a szereplőválogatás el sem jutott a tudatomig. Rajzolni nem sikerült, mert a verseny végére érkeztünk. A játékteremmel gyorsan végeztünk. A szereplőválogatáson készült rólam egy fotósorozat. Azt kérték, legyek szomorú, aztán vidám, úgyhogy grimaszoltam. Négyszázötven gyerekből választottak ki. Utána eljött hozzánk, a lakótelepre Kabay Barna, és megkérdezte a szüleimet, hogy mit szólnának hozzá, ha én lennék a film egyik gyerekfőszereplője?

És mit szóltak?

Elengedtek. De hat hetet a szüleim nélkül nem bírtam volna. Édesanyám az állami biztosítónál dolgozott, a könyvelést nem hagyta ott. Édesapám csoportvezető géplakatos volt. Ő viszont élt a lehetőséggel. Fizetetlen szabadságot kért a munkahelyén, a filmesektől pedig megkapta ugyanazt a fizetést, amit géplakatosként. A nagybátyám Daciáját kaptuk kölcsön a forgatás idejére. Mindent elintéztek a filmesek. Magántanárt fogadtak nekem. Édesapám végig ott lehetett velem.

Vásott kölyökként kezd a filmben, akit nem könnyű betörni, megszelídíteni.

Mindig jó tanuló voltam, de csibész is. Jobban ismertem a falusi létet, mint a filmbéli Lackó. Könnyű volt azonosulni sok mindennel. Tiszatarjánban, egy parasztházban forgott a film. Olyan adottságai voltak a háznak, hogy ott rendezték be a szatócsboltot is. Csak tornáca nem volt, azt hungarocellből csinálták meg. Csűr is volt. A lovaskocsi befért az utcába. De nem ott láttam először tehenet. A nagyszüleim vidéken éltek. Külvárosi gyerek lévén közel éreztem magamhoz az ottani dolgokat.

A magyar zsidó paraszti kultúra, a zsidó szertartások misztériuma milyen hatással volt a képzeletére?

A hit! Az volt fontos. A holokausztról még nem tudtam semmit. Nem tanították az iskolában. Ha rákérdeztem valamire, elmagyarázták. Volt egy rabbi is a forgatáson, Zenthe Feri bácsit és a többieket instruálta. Pontosan történt meg minden, amiről nekem nem volt fogalmam.

A forgatás hat hetében mennyi volt az élvezet és mennyi a munka, a kötelesség?

Az utolsó csapóig egyszer sem bakiztam. De akkor egymás után többször is. Senki nem értette. Vesszővel a kezemben keresem a Messiást, és elszaladok a mezőn. Ez az a jelenet. Édesapám felkapott, mert értetlenül nézte, hogy mi van? Jött Petényi Kati néni, a forgatókönyvíró. Neki árultam el, hogy megcsinálom én ezt a kisujjamból is, csak húzom az időt, nem akarok hazamenni, ezért a sok baki. Direkt. Ennyire élveztem az ottani helyzetet. Nagy világ volt ez akkor nekem. Felnőttesen beszéltek velem. Két hét után lejött meglátogatni az édesanyám. Mint egy szállodaigazgató, úgy vittem végig a hotelben. Megmutattam neki az éttermet, betessékeltem a konyhába. Anyukám nem értette, mit csináltak az ő jól nevelt fiával. Otthon nem volt kérdés, hogy mit akarok enni. Hazajött édesanyám a munkából, megfőzte a zöldborsófőzeléket, tudta, hogy szeretem, de nem volt olyan, hogy nekem a párizsi helyett sonka kell. A szállodában meg mindig megkérdezték, hogy Gabika, mit szeretnél enni? Anyukám csak nézett. Más világ volt az!

És a szerep?

Nekem az inkább játék volt, mint színjáték. A színészek nagyokat alakítottak, én csak bohóckodtam. Viszont a szinkron… az komoly feladat volt! Azt gondolták, nekem nem is fog menni. Szájmozgásra rámondani a szöveget. De már a próba során kiderült, hogy nem okoz gondot. Két hét alatt megcsináltuk.

Van a filmben olyan jelenet, amelytől kimondottan ódzkodott?

A medence! Meztelenül kellett volna fürödni. Azt mondtam, hogy nem! Mások csupaszon ugráltak a vízbe, én klottgatyában. Vagy le kellett volna vágatni a hajamat. Ott is volt egy nem.

Ilyen egy öntörvényű gyerek.

De szerettek. És én is szerettem mindenkit. Zenthe Feri bácsit! Imádtam A Tenkes kapitányát. Könyvben is megvolt. Tiszaújváros négycsillagos szállodájában édesapám fejezeteket olvasott fel belőle. Lementem a szobából, és ott állt előttem Feri bácsi, a Tenkes kapitánya. Rettentően értettek a gyerekekhez. Temessy Hédi néni különösen. Rudolf Péterrel baráti viszony alakult ki köztünk. Később eljött hozzánk, elvitt autózni. Hédi néni villájában is jártam. Franciaországból fehér csokit hozott nekem. Kabay Barnáék Németországba jártak. Már kész volt a film, csak még nem mutatták be, amikor volt náluk egy vacsora. Déligyümölcsök sorakoztak az asztalon. Édesanyám akkoriban három órát állt sorban pár banánért. Két különböző világot láttam. De Barnáék semmivel sem kérkedtek. Náluk ez természetes állapot volt. Behoztak egy kis Nyugatot. Jó kaland volt ez a film.

Mégsem lett színész.

Sosem voltam az. Nagyon tudtam a helyemet, hogy ki vagyok, mi vagyok. Köszönhető ez a kiváló szüleimnek. Soha nem mondták, hogy mit csináljak, és mit ne. Csak azt, hogy amit elkezdek, azt fejezzem is be, ne hagyjam félbe.

Nem is kapott újabb filmes ajánlatokat?

Jöttek megkeresések. Egyet el is vállaltam. Koprodukciós tévéfilm volt. Szatíra egy emberről, aki repülni akar. Szinkronizálni is jártam. Százforintos órabérem volt. Majdnem kétszer annyi, mint az édesanyámnak. A Jób lázadásáért 14 700 forintot kaptam. Az elég szép összeg volt a nyolcvanas évek első felében. Hirtelen két kempingkerékpárunk lett, aztán pufidzseki is, amit nagyon akartunk. Édesanyám nagyon jól beosztotta a pénzt. Édesapám kartonból készített nekem gyönyörű várat, én meg vettem hozzá katonákat. Jó világ volt.

A repülő ember történetét szerette?

A nagymamámnál voltam, jött értem a taxi. Sírva szálltam be, mert ott kellett hagynom a társaimat. Hunyóztunk, fogócskáztunk, számháborúztunk. Az a nyolc gyerek meg őrjöngött, hogy őket miért nem hívják, miért csak engem? De mire a helyszínre értem, már rötyögtem. Munka volt ez. Önként vállalt feladat. Később már nemet mondtam, ha hívtak. Édesapám nem szólt bele. Meg is szakadt aztán ez a vonal.

Később sem bánta meg?

Nem. Szakács lett belőlem. Hátszél nélkül csak annak vettek fel. Aztán elvégeztem a felszolgálóiskolát. Két évig dolgoztam Szentendrén, a mesteremnél, aztán egy belvárosi étteremben, majd egy óceánjáró hajóra kerültem, és irány Dél-Amerika! A karibi térség. Hat hónap után hazajöttem. Egy elit pubban dolgoztam Pesten. Közben volt egy három hónapos németországi kiruccanás. Üzletvezető is voltam már meg ügyvezető igazgató. Négy és fél évig Cipruson éltem. Most Pesten, a bazilika mögött vagyok főpincér egy elegáns helyen, ahol igazán jól érzem magam.

Ha ma látja a Jób lázadását, megviseli érzelmileg?

Eleinte kerültem a filmet. Nem szeretem magamat nézni. Valahogy nem. Nemrég az Uránia Filmszínházba hívtak meg vetítésre és közönségtalálkozóra. Felújították a filmet, ott volt Kabay Barna is. Jó volt nézni. De inkább Feri bácsi, Hédi néni és Péter játékára figyeltem. A sztori engem is megríkat néha. Bizonyos pontjain viszont nevetni is tudok.

Czinkóczi Zsuzsa az Árvácskával, Olvasztó Imre az Indul a bakterházzal, ön a Jób lázadásával írta be a nevét a magyar film nagykönyvébe.

Nincs bennem hiányérzet, hogy nem lettem színész. Örülök, hogy a vendéglátást választottam. A népszerűség nem vitt el rossz irányba. Egy idő után el is kopott. Élnek még a drága szüleim, a nővérem is mellettem áll, itt a párom, a huszonnégy éves nevelt fiam, akit úgy szeretek, mintha a sajátom lenne. Boldog vagyok. Történhet bármi, én megtanultam, hogy mindig jön egy másnap, amikor minden jobb lesz. Nálam mindig félig van a pohár. Eszerint élek. Amíg félig van, addig mindig van. Hogy tudnék-e még boldogabb lenni? Tudnék!