Benőke és Hanga, a kétnyelvű testvérek 2. rész

Anya terve a következő napra az volt, hogy kerékpárral derítsék fel a környéket. Talált egy bácsit az interneten, akitől biciklit lehetett kölcsönözni. Szerencsére a bácsi babaülést is tudott adni, így Cilike is gond nélkül velük tarthatott. Hamar kiderült azonban, hogy Cili nemcsak autóban utál utazni, hanem biciklin is. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy egy helyben kell ülnie. Anya és Apa próbálta őt szórakoztatni útközben, de nem nagyon lehetett felvidítani. Ezért aztán sokszor meg kellett állniuk, hogy Cilit megnyugtassák. Nem is terveztek nagy túrát, csak a szomszéd faluba kerekeztek át, hogy megnézzék a hegyoldal szikláiba, a kaptárkövekbe vésett kis boltíves mélyedéseket. Ezekről a szabályos kis fülkékről nem lehetett biztosan tudni, milyen célt szolgáltak réges-régen, amikor a sziklába vésték őket. Egyesek szerint méhészkedésre használták, mások szerint a mekelék pogány ősei bálványokat tartottak bennük, vagy az elhunytak hamvait helyezték el itt. Egy biztos: Cilike éppen belefért egy ilyen mélyedésbe, Anya le is fényképezte.

A visszaút szintén nem volt zökkenőmentes. Cili annyira méltatlankodott a biciklisülésben, hogy meg kellett állniuk félúton a szőlőben. Így legalább közelről megcsodálhatták a környező szőlőhegyeket. Anya rögtön felélénkült, és lelkesen mesélni kezdett a gyerekkoráról, amikor minden évben szüretre jártak Nagyival a Dédi szőlőjébe. Azok voltak csak a szép idők! A ködös őszi reggelen korán fölkelni, délben a szőlőben töltött káposztát és mákos rétest enni, este fáradtan hazamenni Dédihez, és nézni, ahogy a férfiak az udvaron álló présben a szőlőt kipréselik, inni a friss mustból… Anyának a szüret a legszebb gyerekkori emlékei közé tartozott. Apának sohasem volt hasonló élménye, mert az ő vidékükön már nem terem meg a szőlő, vagy ha igen, akkor kis szemű, savanyú és vastag héjú.

9. fejezet, melyben Benőke kedvet kap a kötelező olvasmányhoz

A következő napon a család ellátogatott a közeli Ereg városába. Itt először a várat járták be, mely arról nevezetes, hogy a 16. században képes volt ellenállni a vad burtánok ostromának, holott azok hatalmas túlerőben voltak. Az idegenvezető, aki végigvezette őket a váron, lelkesen ecsetelte a hajdani ostrom részleteit, és többször hivatkozott az Eregi csillagok című regényre, melyet Mekeleországban mindenki ismer, mivel az iskolában kötelező olvasmány. Benőke érdeklődését nagyon felcsigázták a hallottak, és alig várta, hogy hazaérjenek a szállásra. Ott ugyanis volt wifi, és a mobiltelefonon rögtön meg tudta keresni az Eregi csillagok elektronikus változatát. El is kezdte olvasni azon frissiben, és attól kezdve egész nap csak olvasott és olvasott és olvasott. A nyaralás végére már a fele könyvet kiolvasta, pedig az nem volt éppen vékony. Otthon aztán Anya odaadta neki a saját régi példányát, amit még ő olvasott gyerekkorában, és nagyon örült neki, hogy most Benőke kezébe adhatja. Benőkének a könyvben a csatajelenetek tetszettek legjobban. Utána még napokig ezeket ecsetelte Anyának. A könyv hatását még hónapok múlva is tetten lehetett érni Benőke szókincsében. Egyszer túrós tészta volt vacsorára, és Anyának annyira ízlett, hogy még a tányért is tisztára nyalta (persze ilyet nem illik csinálni, gyerekek, ezt Anya is tudta). Benőke meg is szólalt:

– Nahát, Anya, te kinyalod a tányért? – Majd kisvártatva hozzátette: – Te gyáva tányérnyaló!

Anya nevetésben tört ki, és megkérdezte Benőkét, hogy honnan vette ezt a furcsa jelzőt.

– Az Eregi csillagokból – válaszolta magától értetődően Benőke.

10. fejezet, melyben nyomon követhetjük, hogyan növöget Cilike

Cilike mindezen kalandok közepette hétről hétre fejlődött, ügyesedett, és ez a család minden tagja számára kiapadhatatlan örömök forrása volt. Szinte észre sem vették, hogyan vált egy helyben fekvő kisbabából ügyes kis kúszómászóvá, aki egyre céltudatosabban tört kiszemelt céljai felé. Eljött az idő, amikor felfedezte a konyhafiókokat, a könyvespolcokat, a komód kulcsát, a papucsokat (természetesen a piszkos talpuk érdekelte, azt szerette nyalogatni). Semmi sem volt már biztonságban. Cili mindent kihajigált, és meg is kóstolt. Éles kis fogaival cafatokat harapott ki Anya kedvenc hetilapjából, de a műanyag búgócsiga fogantyújából is. Anya állandóan résen volt, hogy szükség esetén gyorsan kikotorja a szájából az evésre nem való darabkákat. Egyszer, amikor Cili már állni is tudott, sokáig álldogált a kandalló párkányának támaszkodva. Anya furcsállta is, hogy mit babrál ott olyan hosszasan, mert örökmozgó természetéhez nem illett ez az egy helyben álldogálás. Mikor rosszat sejtve közelebb ment, látta, hogy Cili szája belül tiszta fekete. Rögtön rájött, mi az: Cili a kiszóródott hamut eszegette vidáman. Nosza, Anya fölkapta, vitte a mosdóhoz, hogy kimossa a szájából, amit még nem nyelt le. Mikor később elmesélte az esetet Apának, ő csak nevetve legyintett:

– Sebaj, a széntől legalább jobb lesz az emésztése.

Cili először csak Anya körül sertepertélt, de aztán fölbátorodott, és elkezdte fölfedezni a lakás távolabbi zugait is. Ha látta, hogy Anya nem figyel, villámgyorsan elkezdett mászni a fürdőszoba felé. Csak úgy csattogott a kis praclija a padlón. Amikor célba ért, a felmosórongyot kezdte el piszkálni. Anya közeledtére huncutul felnevetett, mivel nagyon jól tudta, hogy Anya nem szereti, ha felmosórongyot eszik. Ugyanígy nagy kedvét lelte a különböző szemetesek tüzetes vizsgálatában is. Ha Anya egy pillanatra nem nézett oda, már a földön volt a szemetesvödör tartalma, Cili pedig boldogan turkált benne, akár egy kismalac.

Cili éles fogacskáit nemcsak a tárgyakon próbálgatta, hanem hozzátartozói egyes testrészein is. Előszeretettel harapott bele „mókából” Anya vállába, hasába, ujjába vagy éppen lábába (nadrágon keresztül is kiválóan tudott harapni), de a legnagyobb érdeklődést az orrok iránt mutatta. Száját nagyra tátva, vidáman kuncogva közeledett családtagjai arcához, és ha sikerült az áldozat orrához férkőznie, akkor hamm, bekapta.

Cilike egyéves korához közeledve már nagyon sok mindent megértett. Testvéreihez hasonlóan ő is kétnyelvű volt. Anya hozzá is csak mekeléül beszélt születésétől fogva. Apa baricska nyelven társalgott vele, Benőke és Hanga pedig Anyát támogatva szintén mekeléül szólt Cilihez. A szomszéd néni nagyon csodálkozott, hogy Cilinek nincs gondja a mekele nyelvvel.

– Biztos megérti, amit mekeléül mondasz neki? – kérdezte kétkedve Anyától.

Anya csak mosolygott, mert hozzá volt szokva az ilyen kérdésekhez. Tudta, hogy az embereknek nehezen fér a fejükbe, hogy egy Baricskaországban, baricska nyelvi környezetben éldegélő kisbaba hogyan tanulhat meg könnyedén mekeléül. Pedig nincs ennél egyszerűbb dolog: hiszen a kisbaba állandóan az anyukájával van, ezért aztán az anyukája nyelve lesz az anyanyelve.

11. fejezet, melyben Hopp Jancsi újra színre lép

Eljött az ősz. Benőke és Hanga újra felvette az iskolatáskát. Igazából nem is bánták, hogy véget ért a szünet, mert így újra találkozhattak a barátaikkal. Benőke ebben a tanévben már ötödikes lett, komoly felső tagozatos. Ötödikben már minden tantárgyat más tanár tanított. Benőke szerencsére szinte mindegyikkel meg volt elégedve. Csak a matektanár nénit tartotta túl szigorúnak, pedig őt már régóta ismerte, a néni ugyanis énekelt Anyáék kórusában. Ezért aztán az a vicces helyzet állt elő, hogy Benőke, aki eddig tegezte és keresztnevén szólította a nénit, az iskolában tanár néninek kellett, hogy hívja. Ezt eleinte nagyon murisnak találta, de aztán hozzászokott.

A technikát és a testnevelést egy idősebb tanár bácsi tanította az ötödikeseknek. Az egyik technikaórára mindenkinek vinnie kellett valamilyen saját készítésű játékot. Mint kiderült, az osztály nagy részének semmi ilyesmije nem volt. Benőke a nyári mekele táborban készített Hopp Jancsit vitte be. Amikor megmutatta a tanár bácsinak, az egy darabig csak szótlanul nézte. Végül megszólalt, és a hangján érezni lehetett, hogy meghatódott. Azt mondta, ő éppen egy ilyen Jancsit kapott az édesapjától, amikor még gyerek volt. Annyira megszerette ezt a játékot, hogy ennek hatására döntött a tornatanári pálya mellett. Benőke Hopp Jancsija most újraélesztette benne a régi emlékeket. A gyerekek nagy tapssal jutalmazták a Hopp Jancsit.

Mikor aznap este Benőke elmesélte Anyának az egészet, Anya nagyon boldog volt, hogy sikerült örömet szerezni a tanár bácsinak. Ki gondolta volna, hogy egy egyszerű fajáték valaki számára ilyen sokat jelenthet.

(folyt. köv.)

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2020/22. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene