Adventi mesekalendárium 8.: Holle anyó titka

– Csingilingi – szólalt meg a csengő Holle anyó házikóján.

Hanna és Fedor kicsit megilletődve nézegette a szebbnél szebb állatfigurákkal díszített kaput, ami mögül egy hosszú-hosszú orr jelent meg, majd egy pengevékony száj, végül egy vénséges-vén öregasszony dugta ki a fejét a kapurésen és pislogott bele a félhomályba. Már éppen elszaladt volna a két testvér, úgy megijedtek a néni orrától, de az öregasszony utánuk kiáltott:

– Álljatok meg, báránykáim, ne féljetek tőlem, Holle anyó vagyok. Finom kenyérillatot érzek, csak nem segítettetek öreg barátomnak, a kemencének kiszedegetni a cipóit?

– Csókolom, Holle anyó, én Hanna vagyok, ő pedig a kisöcsém, Fedor – mutatkozott be illedelmesen Hanna.

– Csókolom, Holle anyó, én Fedor vagyok, ő pedig a nővérkém, Hanna – mutatkozott be Fedor is.

– Látom, jól nevelt gyerekek vagytok, és igencsak segítőkészek. Hagyjátok a csizmátokat a küszöbön, ti pedig gyertek velem a konyhába, főzök nektek kakaót, és meghallgatom, mi járatban vagytok errefelé.

– Velünk van Reményke is, a Télapó rénszarvasa – mutatott a szán felé Hanna.

– Ha jól megtörölgeti a patácskáit, őt is szeretettel látom a házamban – kacsintott a két testvérre az anyóka.

Letelepedtek a csipkékkel díszített konyhaszékekre, Reményke elhelyezkedett a sarokba behordott szalmakupac tetejére, és elmesélték eddigi kalandjaikat Holle anyónak.

– Nahát! – kiáltott fel váratlanul az anyóka, amikor Gorgiás, a ház fölött gomolygó hófelhő került szóba. – Hiszen én nem tudtam, hogy ez a hófelhő a boszniai hegyekbe tart, azt hittem, eltévedt a csintalan, így befogtam és idekötöztem a ház fölé, hogy legyen elég havam télire. Tudjátok, minden évben találok egy-egy ilyen kósza felhőt. Nem tudom, milyen kétballábas rénszarvas veszíti el a kincset érő felhőket éppen az én fenyőerdőm határában…– Reményke pironkodva köhécselt egyet a sarokban. – Tudok én havat csinálni, ha éppen az kell, csak jól megrázom a dunyhámat, és már hullik is a hó az erdő felett, egész Szabadkát beterítené, ha akarnám. De megöregedtem már, a derekam sem a régi. Így könnyebb, horgolok egy hosszú lasszót, azzal elkapom a kóbor felhőket, és ha kell – jégkásának vagy sípályának – csak rántok egyet a kötélen, és máris szakad a hó.

– Szakad a hó! – kiáltott fel lelkesen Fedor.

– Szeretnétek látni? – kérdezte Holle anyó.

– Hogyne! – pattant fel a két gyerek, és Reményke is akkorát dobbantott a konyhakövön, hogy kifolyt az asztalra a pöttyös kancsóban álló kakaó. Holle anyó kilépett az udvarra és megrántotta a selyemlasszója végét, amit egy almafához erősített. Gorgiás nagyot dörrent, aztán mintha elsütöttek volna egy hóágyút, hirtelen mindent beterített a fehér hó. A gyerekek nevetve bújtak bele a csizmájukba.

– Ez meg micsoda? – tette fel a szokásos kérdését Fedor.

– Hát hó, mi más lenne! – csattant fel Hanna, de rögtön tudta, hogy öccse nem a hóra gondolt. A csizmája mintha egyszeriben összement volna, alig tudta a nagylábujját belegyömöszölni, a többi már el se fért benne.

– Valami van a csizmámban – állapította meg Hanna.

– Valami van a csizmámban – állapítottam meg Fedor is.

Megfordították a csizmájukat, amiből csak úgy potyogott a sok édesség, narancs, dió, mandula. Holle anyó nevetve fordult a két kis vendégéhez:

– Hiszen ma december 6-a van! Látjátok azokat a lábnyomokat a hóban, amelyek egészen a küszöbig vezetnek? Itt járt a Mikulás! Szerencse, hogy megtalált benneteket, és ennél is nagyobb szerencse, hogy letöröltétek a sarat a cipőtökről, különben csoki helyett virgácsot szopogathatnátok a szánkózás után. És most rajta, építsünk hóembert!

Basity Gréta

Adventi mesekalendáriummal kedveskedünk Olvasóinknak, kizárólag itt, a Vasárnap online felületén. Kövessék figyelemmel a történet alakulását napról napra, bontogassák velünk minden nap a mesekalendáriumot egészen karácsonyig.