2007. december 27-én vált merénylet áldozatává Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök, aki az első nő volt, akit egy iszlám nemzet vezetőjeként láthattunk.
Benazir Bhutto volt pakisztáni miniszterelnök eleve beleszületett a politikába, apja, Zulfikar Ali Bhutto ugyanis szintén az ország miniszterelnöke volt. Egy puccs során azonban eltávolították a hatalomból, majd később koholt vádak alapján felakasztották. Halála után Benazirt száműzték, és 1986-ig nem is tért vissza Pakisztánba. Amikor azonban mégis megjelent, a reptéren hatalmas tömeg fogadta, akkora, hogy több mint 9 óráig tartott a sofőrének megtenni egy 10 kilométeres utat a reptérről. Benazirt kétszer is miniszterelnökké választották, a 90-es évek végén azonban ismét száműzték őt Pervez Musharraf diktátor parancsára.
Miután a diktatúra megszűnt, Benazir ismét hazatért, és csatlakozott a demokrácia visszaállítása melletti törekvésekhez. 2007. október 19-én egy gyülekezés, amin részt vett, bombamerénylet helyszínévé vált. Benazir ezt ugyan túlélte, egy későbbi, decemberi gyülekezésen azonban ismét merénylet célpontjává vált, ezúttal pedig életét is vesztette. December 27-én az ő haláláról és munkásságáról emlékeznek meg Pakisztán lakosai, hiszen ő volt az első női vezető egy iszlám nemzet élén.
(nationaltoday)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.