Vakáció mint bátorságpróba

A nagyszülőket nem lehet az egész vakációra befogni, és táborokba sem küldhetjük a gyerekeket július elejétől augusztus végéig – nemcsak azért, mert belefáradnak, hanem azért is, mert a tényleg jó programok meglehetősen drágák.

Elég őket meghallgatni

A divat, hogy a gyereknek minden percét meg kell szervezni, mindent be kell számára biztosítani, és folyton ellenőrizni kell őt, a jobb családokban is új keletű; még a mai tizenkét- tizenhárom évesek szüleinek gyerekkorában sem volt így. Anna Dvorská pozsonyi pszichológus szerint ma nagyon sok édesanya szinte csüng a gyermekén, nem képes sem elengedni otthonról, sem egyedül hagyni a lakásban, aztán panaszkodik, hogy kimerült az állandó felügyelettől. „A gyermek meg tudja mondani, mit akar, vele egykorúak társaságába, kalandokra vágyik-e, vagy inkább otthon szeretne maradni. Elég, ha figyelünk rá, és megbeszéljük vele a nyári programot. Ne kényszerítsük semmire, de finoman bátoríthatjuk, hogy próbálja ki a táborozást, menjen egy-két napra a barátaihoz aludni. Mindig hagyjunk neki egy kiskaput, hogy ha nem fog tetszeni neki, hazajöhet, de biztassuk is, hogy ő már elég nagy, jól fogja érezni magát. Ha a gyermek 12-13 éves korában még nem vágyik a barátai társaságára, szülők nélküli időtöltésre, és 15 éves koráig még soha nem volt egyedül otthon, akkor valami nincs rendben.”

Először otthon egyedül

Az érzést, hogy magának kell boldogulnia – legalábbis részben –, még alapiskolás korában minden gyermeknek meg kellene tapasztalnia. Ha ez a tapasztalat kitolódik, később komoly gondok lehetnek az önállósodással; ezekből a gyerekekből válnak azok a felnőttek, akik később semmilyen társaságban nem találják a helyüket, visszahúzódók, bátortalanok, vagy ellenkezőleg: féktelenül belevetik magukat az életbe, és azt hiszik, hogy nekik most már minden jár és mindent szabad.

Egyik véglet sem helyes, mert kellenek a korlátok és a kijárt utak is. Ezeket az utakat pedig úgy mutathatja meg a szülő, ha fokozatosan szoktatja rá a gyermeket az önállóságra. A pszichológus szerint erre a legjobb alkalom a nyári szünet. „Nincs általános recept arra, milyen kortól biztonságos a gyermeket egész napra is egyedül hagyni; erről csak annyit mondhatok, hogy minden szülő ismeri a sajátját. Vannak, akik kifejezetten élvezik az egyedüllétet, mások rettegnek tőle. A fantázia, amely a lakás minden zugába szörnyeket varázsol, és minden zajnak különleges jelentőséget ad, tizenkét-tizenhárom éves korig dolgozik. Addig természetes, ha a gyermek éjjel is felkapcsolja a lámpát, nem akar egyedül maradni, mert már tudatosítja a felelősséget, tudja, mi minden történhet, de még nem hiszi, hogy egyedül is megbirkózik a kihívásokkal. Türelmesen magyarázzuk el neki, hogy ha az utasításainkhoz tartja magát, nem lehet semmi baj. Beszéljük meg a pontos szabályokat – mit mondjon, ha valaki telefonál, zárja az ajtót, legyen nála a telefon –, és kezdetben ne bízzunk rá többet, mint hogy melegítse meg az ebédjét, vagy sétáltassa meg a kutyát. Ha ezekkel boldogul, fokozatosan megbátorodik; a lényeg az, hogy biztonságban érezze magát. Mindig mondjuk meg neki, hová megyünk, és mikor jövünk haza. Legyünk elérhetőek, de mi ne hívogassuk folyton, mert az olyan, mintha ellenőriznénk. Éreznie kell, hogy nem büntetésként vagy más megoldás híján hagyjuk egyedül, hanem azért, mert megbízunk benne” – tanácsolja Dvorská.

Segít a mobil, ügyel a szomszéd

A szakember szerint az önállóságra való szoktatást úgy kell elkezdeni, hogy természetes helyzetekből adódjon. Fussunk le a boltba, de mondjuk meg a gyereknek, hogy húsz perc múlva itthon vagyunk, és ezt tartsuk is be. Vagy őt küldjük le valamiért pontos utasításokkal, és ne felejtsük el megdicsérni, ha teljesíti a feladatot. Ha bármi váratlan történik, ne essünk pánikba, hanem beszéljük meg vele, hogy az élet tele van váratlan helyzetekkel, de hozzánk mindig fordulhat tanácsért. Ma, a mobilok világában ez már igazán nem okozhat problémát.

Gyerekek nemzedékei boldogultak, falun az utcán vagy a patakparton, városban kulccsal a nyakukban a lakótelepen, így a maiakat sem kell jobban félteni. Igaz, bonyolultabb a világ, több veszély leselkedik rájuk, de ők is tájékozottabbak, és rengeteg technikai eszköz van segítségükre. Az ételt megmelegíthetik a mikróban, vagy futár is kihozhatja nekik, telefonon vagy az interneten azonnal kapcsolatba léphetnek a szüleikkel. Ez mind megkönnyíti a szülők dolgát, de azért az óvatosság nem árt. Mindenképp tanítsák meg a gyermeküket arra, mikor melyik segélyhívó számot kell hívni, és a saját számukon kívül egy szomszédét, rokonét vagy barátét is adják meg neki, aki bármikor elérhető. Nem árt, ha az otthon lévő megbízható szomszédok is tudják, hogy a gyerek egyedül van otthon, és odafigyelnek, ha mondjuk, füst jön ki az ablakon, vagy elmegy egy ismeretlen személlyel.

Házibuli a barátokkal?

A szülők legnagyobb aggálya talán az, hogy mit fog otthon csinálni a gyerek egyedül. Nos, azt, amit a szülőktől lát. Ha egyébként is naphosszat a tévét nézte az egész család, ne várjuk tőle, hogy a nyári szünidőben olvasni fog. Azon se lepődjünk meg, ha megpróbálja kitolni a határokat, mondjuk, a tiltás ellenére az interneten lóg, vagy titokban meghívja a barátait. Ezt a pszichológus szerint úgy tudjuk ellenőrizni, ha a megbeszéltnél korábban érünk haza. De ilyenkor ne szidjuk le rögtön, főleg ne a barátai előtt. Jusson eszünkbe, hogy mi sem voltunk mások az ő korában, de tisztázzuk vele, hogy távollétünkben csak akkor hívhat meg barátokat, ha mi is tudunk róla, csak azokat, akiket mi is jól ismerünk, és nincs szabad bejárásuk az összes szobába. Távollétünk idejére is adjunk a gyerekeknek kis feladatokat – rakodjanak el a szobájukban, töröljék le a port, öntözzék meg a virágokat. Ezzel is múlik az idő, és úgy érzik, segítenek a szülőknek. Kell, hogy legyen mire várniuk: akármilyen fáradtan érünk haza, szakítsunk időt a közös beszélgetésre, sétára, strandolásra, mert vakáció idején az élmények a legfontosabbak.

A korukhoz mérten érett tizenhárom évesek már ki is mehetnek a sportpályára, strandra, de mindig csoportosan, és jó, ha van náluk mobiltelefon, a hátizsákjukban pedig egy kártya a pontos adataikkal és a szülők elérhetőségével. Ne hagyatkozzunk arra, hogy a nagyobb gyerek már meg tudja mondani, ki ő, és hol lakik, mert pánikhelyzetben sokszor egy felnőtt sem képes azonnal reagálni.

Tudnia kell, hogy számíthat ránk

Nagyon fontos megtanítanunk a gyermeket, hogyan zárja be helyesen az ajtót, ellenőrizze a csapot, hogyan kell átkelni az úton, mit tegyen, ha valahol elmarad tőlünk. „Alapszabály, hogy ilyenkor maradjon ott, ahol rájött, hogy nem vagyunk mellette, vagy eltévedt. Ne rohangáljon, mert ebben csak elfárad, és még balesetet is szenvedhet, hanem kérjen segítséget, és maradjon a helyén. A bizonyosság, hogy érte jövünk a legfontosabb, erre tanítsuk meg akár úgy is, hogy kirándulásokon gyakoroljuk vele, hogyan talál vissza egy adott helyről. A gyereknek a legnagyobb szabadságban is tudnia kell, hogy számíthat ránk, mert csak akkor tudja élvezni” – mondja Anna Dvorská.

Az önállóságra nevelés ezért azt is jelenti, hogy észrevétlenül kitöltjük a napjait feladatokkal és élményekkel. Nem engedjük csak úgy heverészni, csellengeni, bámulni a tévé vagy a számítógép képernyőjét, mert a legrosszabb szünidei társaság az unalom. Gondoljunk arra, milyen kevés lesz az a vakáció, amelyet a gyermekeink még velünk tölthetnek. Nem volna kár elherdálni ezeket a lehetőségeket?

Nyári tippek a biztonságért

• A gyerekeken mindig legyen egy tarka ruhadarab, hogy tömegben is jól látsszanak.
• Állatkertben, strandon, fesztiválon vízhatlan filctollal írjuk a kisebbek karjára a telefonszámunkat.
• Mindig legyen a gyerek hátizsákjában ivóvíz és müzliszelet, mogyoró vagy más táplálék, amely nem olvad el a napon.
• Tanítsuk meg, hogy ha egyedül van otthon, idegeneknek ne nyisson ajtót, az utcán senkitől semmit ne vegyen el, ne üljön be idegenek autójába.
• Szoktassuk ahhoz, hogy biciklire csak védősisakban üljön, használja a láthatósági mellényt, strandra ne menjen teljesen egyedül.
•  A kulcs sokkal jobb helyen van a zsebben vagy a hátizsákban, mint a nyakban.
• Legyen alapszabály, hogy mindig tudnunk kell, kivel van, mit csinál a gyermekünk. Szoktassuk arra, hogy számoljon be, mikor hová megy, mikor jön vissza, kérdezzük ki, mit csinált, hogyan érezte magát.
• Neveljük arra, hogy ha valahol nem érzi jól vagy biztonságban magát, haza kell mennie. Tudnia kell, hogy az otthon mindig menedék, ahol nem érheti baj.