Újságírásból a nagypolitikába

s

Ha létezik a szlovákiai politikában olyan, hogy visszafogott, hűvös elegancia, akkor annak Grendel Gábor a megtestesítője. Aki a politikai nézeteivel nem ért egyet, annak is el kell ismernie, hogy soha nem személyeskedik, nem demagóg, és nem szokott csak azért beszélni, hogy róla szóljanak a hírek. Ez bizonyára annak is köszönhető, hogy évekig újságíróként dolgozott, így jól tudja, mi az, amit rögtön kipécéz a sajtó, de elsősorban alkati kérdés. Az OĽANO parlamenti képviselőjével a parlamenti nyári szünetben, mégis a parlament melletti étteremben beszélgettünk. Pár méternyire attól a gödörtől, amelyet az Andrej Danko által megálmodott 30 méter magas zászlórúd alapjának ástak.

Mi a véleményed erről a kezdeményezésről?

Nem akarom feleslegesen felfújni a témát, de ha egy mondattal kellene kifejeznem a véleményem, ez a közmondás jut eszembe: aki másnak vermet ás, maga esik bele.

Mi jó húsz éve ismerjük egymást, akkor egyetemistaként az Új Szónál voltál gyakornok. Nem nyűgözött le annyira a magyar sajtó, hogy ott maradj? Vagy a Grendel név is közrejátszott abban, hogy olyan helyen akartál dolgozni, ahol senkinek nem az jut elsőként eszébe, hogy édesapád neves író, édesanyád pedig újságíró?

Ez nem játszott szerepet a döntésemben, de érdekelt a szlovák médiaközeg, szakmailag is több lehetőséget láttam benne. Egyébként is rádiós újságírással szerettem volna foglalkozni. Ez még a Mečiar-korszak volt, mindenki a Twist rádiót hallgatta, én pedig otthon felvettem magnóra a hírműsorokat, aztán leírtam, és hangosan felolvastam, úgy gyakoroltam. Amikor a Twist meghirdette, hogy belpolitikai szerkesztőt vesz fel, jelentkeztem. Felvettek, és két hasznos évet töltöttem ott, miközben még tanultam. Mire lediplomáztam, már a TA3 hírtelevíziónál dolgoztam.

Ott aztán biztosan nem volt megállás.

A TA3 hírgyár, ráadásul alacsony költségvetéssel kellett minél több anyagot készíteni. Ha elmentünk egy sajtótájékoztatóra, onnan azonnal telefonálni kellett, aztán a hallottakat feldolgozni tudósításnak, reakciókat szerezni, híranyagot készíteni belőle, és ha ezt az ember leadta, azonnal kapta a következő témát. Sokat tanultam ott, de ez nem az a munka, amelyet sokáig lehet bírni. 2006-ban átléptem a Markízához híradós tudósítónak, ami az előző munkámhoz képest kész üdülés volt. Ott is négy évet töltöttem, mielőtt „átigazoltam” a másik oldalra, a politika világába.

A szlovák sajtóban dolgozó magyar kollégák gyakran részesülnek abban a kritikában, hogy nem a közösségünk javára kamatoztatják tudásukat, tehetségüket, nem jó magyarok, vagy ami még rosszabb, maguk sem tudják, hová tartoznak. Te találkoztál ezzel valaha?

Szerencsére nem, de nem is törődtem volna az ilyen megjegyzésekkel. A magyar identitás nem attól függ, hogy az ember ki sem mozdul a magyar közegből.

A hazai magyar sajtó nem is próbált elcsábítani?

Jól éreztem magam ott, ahol voltam, és ezt lehetett tudni rólam; talán ezért sem kaptam ajánlatokat.

A 2010-es választások után viszont elfogadtad Daniel Lipšic belügyminiszter ajánlatát, és te lettél a szóvivője. Nyilván azzal a tudattal, hogy innen már nem vezet visszaút az újságíráshoz.

Számomra ez egyértelmű volt. Bár nálunk vannak olyan újságírók, akik a szóvivőségből tértek vissza a szakmába, én ezt nem helyeslem. Azt gondolom, hogy ha valaki egyszer átlépi ezt a barikádot, akkor már küzdjön a másik oldalon.

Egy szókimondó, komoly botrányokat feltáró újságíró számára nem visszalépés a szóvivőség? Hiszen onnan kezdve másnak a véleményét tolmácsolja, esetleg azon dolgozik, hogyan terelje el a figyelmet a botrányokról, amelyek újságíróként érdekelték volna.

Nem feltétlenül, mert úgy is fel lehet fogni a szóvivői státust, hogy az adott politikus kommunikációját alakítja, befolyásolja. Én ilyen munkát végeztem Daniel Lipšic szóvivőjeként és a minisztérium sajtóosztályának vezetőjeként. Ami kikerült a nyilvánosság elé, az mindig korrekt megbeszélés eredménye volt, soha nem éreztem úgy, hogy olyasmihez kell adnom az arcom, amivel nem értek egyet.

Igaz, hogy Iveta Radičová ajánlatát visszautasítottad?

Igaz. De először Daniel Lipšiccel kapcsolatban is így döntöttem. Fel is hívtam, hogy mégsem megyek, de épp Brüsszelben volt szolgálati úton, és ki volt kapcsolva a telefonja. Elgondolkoztam, hogy ezt talán valamiféle jel, és végül igent mondtam. Nem bántam meg.

Pedig a szóvivő gyakran ütközőfal a politikus és a sajtó munkatársai között.

Ezt állni kell, de ilyen szempontból nem volt gondom, mert Daniel Lipšic sosem zárkózott el az újságírók elől. Biztos, hogy szóvivőként egy kicsit más nézőpontból láttam az újságírói szakmát, megtapasztaltam, milyen nagy a különbség újságírók és újságírók között. Vannak, akik tényleg becsületesen dolgoznak egy-egy témán, sok munkával nagy botrányokat tárnak fel, és jogosan bírálnak, de vannak olyanok is, akik felszínes munkát végeznek, és szenzációhajhászattal a saját imidzsüket próbálják építeni. Ilyen kellemetlen esetem volt például az egyik bulvárlap riporterével, amikor megölték Ernest Valko ügyvédet. A sajtótájékoztatón elmondtuk, hogy egy lövés érte a mellkasán, mert ez volt az igazság. Aznap este felhívott ez a riporter, hogy neki cáfolhatatlan bizonyítéka van arra, hogy az áldozat kapott egy fejlövést is. Mondtam neki, hogy mi a boncolás eredményéről számoltunk be, biztos, hogy nem érte az áldozatot több találat, másnap mégis megjelent a lapjában a fejlövésről szóló hír, amely azt sugallta, hogy valamit elhallgattunk a nyilvánosság elől. Ez volt az egyetlen eset, amikor kiabáltam egy újságíróval.

A Daniel Lipšiccel való jó együttműködés győzött meg arról, hogy érdemes politikai pályára lépni?

Igen, mert sokat tanultam tőle, ami a társadalmi folyamatok elemzését, a jogi összefüggéseket illeti. Ma már nem lehet megmondani, mi lehetett volna a NOVA pártból, ha nincs Daniel Lipšic autóbalesete, de utólag a legnagyobb gyengénknek azt tartom, hogy egyikünknek sem volt tapasztalata a pártépítéssel kapcsolatban. Nem tudtuk, hogyan szűrjük ki azokat, akik nem jó szándékkal, hanem bomlasztóként vagy kémkedési céllal csatlakoztak hozzánk.

Te is megtapasztaltad, milyen az, amikor kikezdik az ember magánéletét. A Lipšic csürhéje című weboldalon közzétett, volt újságíró kollégákkal és barátokkal váltott szöveges üzeneteiden hetekig csámcsogtak a politikai ellenfelek. Levontál ebből valamiféle tanulságot?

Csak annyit, hogy jobban odafigyelek a digitális kommunikációmra, de egyébként máig vállalhatónak tartom minden egyes mondatomat. Nem gondolom, hogy annak, aki az államigazgatásban tölt be valamilyen posztot, automatikusan meg kell tagadnia minden barátját, mert ha fogást akarnak találni rajta, úgyis találnak, vagy kitalálnak valamit. Engem ez az egész nem viselt meg annyira, elég higgadt típus vagyok, és biztos voltam benne, hogy nem követtem el hibát. Csak azt sajnáltam, hogy olyan újságíróknak ártottak ezzel a botránnyal, akiknek semmi közük sem volt a Lipšic–Kočner konfliktushoz. Mára kiderült, mire képes Kočner, de akkor ezt mind jelen időben éltük meg, és nem volt egyszerű.

Annak, hogy újságíró voltál, hasznát veszed a politikában? Jobban tudsz kommunikálni a sajtó munkatársaival, előre látod, mit fognak kérdezni?

Főleg azt tudom, mi érdekelheti őket, ezért a kollégáimnak is tudok tanácsot adni, mivel érdemes foglalkozni, és hogyan. Arra mindig figyelmeztetem őket, hogy a kényes kérdéseket sem érdemes elkerülni, mert annál hosszabb ideig foglalkozik velük a sajtó, és úgyis mindig minden kiderül.

Politikusként egykori újságíró önmagadat is másként látod? Megértőbb lennél a politikusokkal?

Nem. Újságíróként is igyekeztem becsülettel végezni a dolgom, ha bárkiről megtudtam valami disznóságot, mindig teret adtam neki, hogy mondja el, ő hogy látja a dolgot. Ján Slotával volt például komoly konfliktusom, amikor a Nemzeti Emlékezet Hivatalának levéltárában találtam egy arra vonatkozó dokumentumot, hogy 17 évesen emigrált, és külföldön autólopáson érték, azért küldték vissza Csehszlovákiába. Természetesen felhívtam, de ő nem akart reagálni, lecsapta a telefont. Mi meg lehoztuk a Markízában a hírt, és azt is, hogy lecsapta a telefont. Erre beperelte a Markízát, de a zsolnai bíróság első, majd másodfokon is nekünk adott igazat, annyira egyértelmű volt, hogy minden szakmai követelménynek eleget tettünk.

Mostanában főleg annak kapcsán merült fel a neved a sajtóban, hogy Andrej Kiska hívott a pártjába, és te nemet mondtál, amin – ismerve Igor Matovič egóját és politikai stílusát – sokan meglepődtek. Te nagyobb esélyt adsz neki, mint Kiskának?

Kvittelem azt, hogy 2016-ban esélyt adott a NOVA-nak, nélküle nem kerültünk volna be a parlamentbe. Ha a következő választásokon vereségre vagyunk ítélve, akkor inkább becsületesen elveszítem ezt a csatát, és nem leszek parlamenti képviselő, mint hogy négyévenként pártot váltsak. Negyvenéves sem vagyok, úgy érzem, hogy számomra még a nagypolitikán kívül is van élet.

Például az önkormányzati politikában?

Például ott. Azt a munkát nagyon szeretem, mert ott hamarabb látszanak a konkrét eredmények.

Nyolc éve egy hajszálon, pontosan huszonhat szavazaton múlott, hogy nem te lettél Pozsony-Óváros polgármestere.

Ma már azt mondom, hál’ istennek. Akkor nem volt még sem önkormányzati, sem országos parlamenti tapasztalatom, könnyű préda lehettem volna. Mára sokat tanultam a polgármesterek és a képviselő-testületek viszonyáról, arról, hogyan születnek a megegyezések.

Hogyan?

Mindennek az alapja a kommunikáció és az, hogy az ember okos munkatársakkal vegye körül magát, sőt, hallgasson is rájuk.

A parlamentben a titkosszolgálat működését felügyelő bizottság elnöke vagy, sok mindent tudsz, amit az egyszerű polgár nem tudhat. Sok igazság van abban a feltételezésben, hogy Szlovákia maffiaállam, ahol minden azon múlik, ki kiről milyen kompromittáló információkkal rendelkezik, és mivel tudja zsarolni?

Sok ilyen eset van, de nem általánosítanék olyan értelemben, hogy az egész ország ilyen alapon működik. Ha ez nagyrészt jellemző volt, akkor bízvást mondom, hogy ez a múlté.

Nyáron teljesen politikamentesen élsz, vagy nem állod meg, hogy ne kövesd a történéseket?

Pihenek, de azért igyekszem képben lenni. Ha valami komoly dolog történik, mint például a lengyel és bolgár focidrukkerek pozsonyi összecsapása volt, akkor próbálok minél többet megtudni az események hátteréről. Ebben a konkrét esetben elsősorban arról, hogy a titkosszolgálat megelőzhette volna-e a randalírozást. Igazán kikapcsolódni csak külföldön tudok.

Ádám fiad tizenkét éves. Neki is olyan határozott elképzelése van arról, mi lesz, ha nagy lesz, mint neked az ő korában?

Egyelőre még sok minden érdekli. Videókat készít, teniszezik, és graffitiket rajzol. Figyelemmel követi a városi politikai pályafutásomat, és tudja, hogy az illegális graffiti környezetszennyező és törvénybe ütköző, ezért megkereste az interneten, hol lehet legálisan falra festeni.

Édesanyja szlovák. Ő beszél magyarul?

Természetesen. A hónap felét velem tölti, és ilyenkor magyarul beszélünk.

Bár nem magyar párt képviselőjeként jutottál a parlamentbe, időnként nem úszod meg, hogy ne szólítsanak meg magyar ügyekben az újságírók. Idestova négyéves tapasztalattal a hátad mögött hogy látod, lehet szlovák pártban magyar kisebbségi politikát folytatni?

Fel lehet hívni a párttársak figyelmét, mi fontos a kisebbségek számára, és erre az OĽANO-ban van fogadókészség. Azt látom, hogy a szlovák kollégák sokszor nem is rossz szándékkal hanyagolják el a kisebbségi ügyeket vagy szavaznak meg a kisebbségeknek ártó jogszabályokat, hanem mert nem mérik fel a súlyukat. Ezért hasznos, ha az összefüggéseket olyan ember magyarázhatja el nekik, aki az adott kisebbséghez tartozik.

Most úgy tűnik, komoly annak a veszélye, hogy a következő választásokon egyetlen magyar párt sem jut be a parlamentbe. Erről mit gondolsz, tragédia lesz?

1998-ban hasonló helyzetben jött létre a Magyar Koalíció Pártja. Hogy valami hasonló összefogásnak van-e most esélye, azt nem tudom, de ha nem kerülnek be, az csak növelni fogja azoknak a szlovák és szlovák pártokban politizáló magyar képviselőknek a felelősségét, akik számára nem közömbös a kisebbségek sorsa.

A teljes cikk a Vasárnap 33. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?