Szilva József festő és grafikus vallomása

Farnad csodálatos falu a dombok között egy völgyben. Visszajárva oda egyre szebbnek találom. Nyolcvanban – Csótó László grafikus barátommal – olajfestményeket állítottam ki Komáromban, a Duna Menti Múzeumban. Nagy részük figurális jellegű kompozíció volt, néhány portré és tájkép. Érdekes módon ez a tematikai felfogásom szinte a mai napig megmaradt. A nyolcvanas évek elején, amikor lehetőség nyílt a külföldi tanulásra, jelentkeztem a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Bráda Tibor osztályába kerültem. Ott tudatosodott bennem, hogy milyen irányba kellene mennem. Már a középiskolában is festegettem. Zselizen Gerő János igazgató úr megkért, fessem le a kissallói vízimalmot. A Szikince partján akkor még állt egy kerekes vízimalom, romantikus környezetben. Vázlatokat készítettem, aztán festettem egy negyvenszer hatvanas olajfestményt. Az idő – meg talán a víz is – elvitte az épületet. Ma ipari múzeum lehetne.
Húsz éve tanít a Komáromi Művészeti Alapiskolában. Volt rendkívüli tehetséges tanítványa?
Akadtak tehetséges tanulók. Egy nemrég kiadott évkönyvben megpróbáltunk erről számot adni. Kezdetben Chrastek járt le Pozsonyból tanítani, ő indította el a zeneoktatás mellett a képzőművészeti tagozatot. Olyan jeles alkotók dolgoztak itt, mint Nagy János szobrászművész, Mester Péter festő és grafikus, Fekete Zoltán festő. Egykori diákjaink sorában kiemelkedő egyéniségek vannak: Bubák Jóska grafikusművész, a szlovák bankjegyek megtervezője, Csütörtöki Bandi szobrász, restaurátor, Stirber Péter festő-restaurátor, Paule Tánya kerttervező... Voltak olyan sikeres éveink, amikor a Pozsonyi Műszaki Egyetem építőművészeti karára hét tanulónkat vették fel. Ők ma jeles műépítészek. Marek Bača Washingtonban dolgozik egy építészeti stúdióban, de akár ötven nevet felsorolhatnék.
A művészeti alapiskolák valamikor elsősorban a zeneoktatásra koncentráltak, de az utóbbi években más művészeti ágak is népszerűek; az önök iskolájában erős a képzőművészeti tagozat.
Vizuális esztétikai nevelésnek ideálisabbat nem tudok elképzelni, mint a művészeti alapiskolát. Az utóbbi időben megpróbálunk szakosodni, Szilva Ilona szobrász, Ruženka Žibritová formatervező, Novák Ágnes textiles és én. Aki az adott területhez a legközelebb áll, az foglalkozik a gyerekekkel a csoporton belül. Nekem marad a festészet és a grafika.
El tudja képzelni, hogy más pályán tevékenykedjen?
Nem, mindig nagyon szerettem képek között lenni, képek között élni. Az apukám fotográfus volt Garamvezekényen, rengeteget jártunk a környező falvakba fényképezni. Már a háború előtt használt egy Plaubel Makyna fényképezőgépet, abban az időben csodálatos gépnek számított. Nem síkfilmekre vagy lemezekre fotografált, hanem tekercsfilmekre. Rengeteg portrét készített. Szeptemberben halt meg, nyolcvankilenc éves korában. Több száz negatívot néztem át; ezekből a Garam mentének sajátos képes krónikáját lehetne kiválogatni. Van is olyan szándékunk – a lányaim kezdeményezték –, hogy megpróbáljuk felnagyítani ezeket a képeket. Biztosan készítünk kiállítást az anyagból.
Mindkét lánya képzőművész. Ilike, az idősebbik Pozsonyban végzett az Iparművészeti Középiskola kerámia szakán, majd a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola szobrász szakán, Emőke, a kisebbik Budapesten érettségizett a Képző- és Iparművészeti Középiskolában, s a prágai Képzőművészeti Akadémián egy éve diplomázott.
Mindketten Komáromban élnek és alkotnak. Szeptemberben nyílt közös kiállításuk a komáromi múzeum Zichy-palotabeli részlegén. Tűzzománcokat és kisplasztikákat állítottak ki.
A Szilva-képekből mi olvasható ki?
Nem tudom. Mindig szeretnék más és jobb megoldásokat találni. Soha nem alakult ki egységes festői stílusom. Előfordul, hogy egyik napról a másikra egész más szerkezetű képet hozok létre. Nagyon szeretem a tájképeket, szeretek a természetben dolgozni. Nem is gondolok arra, hogy kövessek valamilyen festői felfogást vagy stílust: ahogy érzem, úgy festem meg a témát. Fontos számomra, hogy amit festek, azt az emberek értsék és szeressék.
Voltak vagy vannak példaképei?
Voltak és vannak bennem vágyak, hogy jó volna úgy festeni, mint a régi reneszánsz mesterek. Szeretem az impresszionistákat, de velük párhuzamosan Csontváryt is, aki nem véletlenül kapta az angyaltól az üzenetet, hogy nagyobb lesz Rafaelnél.
Megfestette Csontváryt, Van Goghot, József Attilát, Nagy Lászlót és még sokakat. Miért éppen őket?
Az irántuk való szeretetem nyilvánul meg ilyenképpen. Nem mintha másokat nem szeretnék, de ők különös módon hatottak rám a műveikkel. Képeimet strukturálisan próbálom építeni – ez elsősorban a figurális képekre vonatkozik –, ugyanakkor kollázsos megoldással képszerkezeteket is építek beléjük – amit megpróbálok úgy komponálni a megfestett felületekkel, hogy harmonizáljanak egymással. Strukturális lehetőségeket adnak ezek az anyagok; rácsrendszereken keresztül fújópisztollyal próbálok felületeket felvinni a képre, de még az is előfordul, hogy a kép síkjából kiléptetek bizonyos rétegződéseket, papír- és kartondarabokból, lécdarabokból, fémtestekből, akár egy rendszámtáblát vagy óraszámlapot ráapplikálok a kép felületére.
Sok komáromi képet festett.
Festőiség szempontjából Komárom csodálatos város. Módom volt Párizsban tölteni tíz napot, sok rajzot készítettem, s amikor hazajöttem, elkezdtem rajzolni Komárom utcáit. Sok párizsi és komáromi rajzom szinte azonos szerkezetű volt. Komáromnak vannak érdekes, y alakban elágazó utcái. Másfél hónap alatt készítettem harminc képet, aztán a Komáromi Napokon kiállítottuk őket. Meszlényi Istvánnak, a Komáromi Nyomda igazgatójának támogatásával pompás kivitelű emlékkönyvet készítettünk, amelyben komáromi barátaim vallanak – a képekről, a városról.
Önmagát hová sorolná?
A figurális képek, főleg az utóbbi időben festett nagyobb méretű portréim realisztikus beállítottságúak, de tartalmaznak szürrealista, vizuális jeleket. Lírai szürrealizmusnak nevezném, legalábbis ennek szeretném láttatni a képeimet. Sok tájképet maga a színezése is eléggé expresszívvé tesz. Én próbálom a színeket túlfokozni. A líraiság mellett szeretek bizonyos drámaiságot adni a képnek, hogy a színek feszültséget alakítsanak ki, ugyanakkor az ábrázoláskor pici torzítást is alkalmazok. Szeretném, ha a képek elindulnának a humor irányába. Optimista módon próbálok közelíteni a dolgokhoz, és megpróbálom ezt a környezetembe is átvinni.