<p>Gyerekszobában például a vánkos. Meg a legókockák, a matekfüzetek, a párját vesztett zokni. Vagy bármi, mi reptethető, főleg, ha nem egy sarj lakja azt a szobát. A VasárnapHáztartás e havi számában végigjárja az egész lakást, szobáról szobára, a babaszobától a tanulószobán át a dolgozóig ...</p>
Gyerekszobában például a vánkos. Meg a legókockák, a matekfüzetek, a párját vesztett zokni. Vagy bármi, mi reptethető, főleg, ha nem egy sarj lakja azt a szobát. A VasárnapHáztartás e havi számában végigjárja az egész lakást, szobáról szobára, a babaszobától a tanulószobán át a dolgozóig és a könyvtárig, s útba igazítja a kedves Olvasót, hogy mit tehet otthonában a saját legjobb értelemben vett kényelméért.
Aztán persze, repülnek az évek, maga az élet. Erről meg az jutott eszembe, amit az Új Szóban olvastam a minap. Letartóztatták a párkányi zenélő ház tulajdonosát. Hogy mik vannak? És hogy ilyen ripsz-ropsz! Tizenhat éve boldogítja ugyanis az utcája lakóit valami éktelen hangos Placido Domingo-áriával, az ő előadásában bömbölteti reggel hattól este tízig Verdi Traviatáját. Állítólag azért kezdte el ezt a tevékenységét még a kétezres évek elején, mert idegesítették a szomszédjai. No, és már le is van tartóztatva. Hogy repül az idő!
Innen aztán egyenes úton repültek a gondolataim Malina Hedvighez, akit tizenkét éve, 2006. augusztus 25-én vertek meg Nyitrán, s ugye, azt nem kell elmondanom itt, hogy milyen következményei lettek a dolognak. Az akkori miniszterelnök meg az akkori belügyminiszter álltak ki a kamerák elé. Pontosan úgy, mint idén a Kuciak–Kušnírová-gyilkosság után, csak akkor nem volt pénz az asztalon, hogy az elkövetők nyomára vezetést motiválja, akkor egy szerencsétlen fehér blúzt mutogattak, Hedvig blúzát mint bizonyítékot, hogy a támadást a lány követte el saját maga ellen. Úgyhogy hazugságvizsgálatnak is kitették, jól meghurcolták az áldozatot, olyannyira, hogy még az országot is elhagyta inkább, az ügye viszont még mindig nem zárult le, az oly sokat ígérő magyarországi hatóságok vagy bíróságok sem léptek előbbre egy centit sem az érdekében. És akkor mit látok a híradóban? Ez az akkori, mára volt belügyminiszter a hazugságvizsgáló gépre kötve állítja, hogy semmi köze a vietnámi titkosszolgálat akciójához, vagyis ahhoz, hogy tavaly Berlinben elraboltak egy vietnámi üzletembert, akit pár nappal később a pozsonyi repülőtéren összeverve és bedrogozva tettek fel a szlovák kormánygépre, és szállítottak Moszkvába. Szóval, repül a kormánygép, ki tudja, hol áll meg. Még az is lehet, hogy négy év múlva Kaliňákot tartóztatják le így, mint most, tizenhat év után a zenélő ház tulajdonosát. Mi az a négy év a tizenkettőhöz képest, Hedvig már fejen állva is kibírja, nem?
Repül a…, repül a kormánygép, az idő, repkednek a törvénymódosítások körülöttünk, már azt sem tudjuk, ki hol mit nyújt be, mit szavaz meg, és miért, hogy miért repülnek munkahelyükről szakmailag kifogásolhatatlan újságírók, és miért nem a kifogásolhatóak, aztán persze, hogy röpködnek az egyforma propagandalapok, mint a röpiratok, orrba-szájba, nyomják közpénzeken a postaládákba, röpül a…, röpül az IQ-szint, de az mélyen (a mélyrepülés is repülés). Mi meg jó Toldi Miklósokként eltűrünk mindent, azzal állunk bosszút, hogy csak fel sem vesszük; úgy mutatjuk, mintha nem is vennénk észre, fülünk botját sem mozdítjuk a nagy döngetésre.
Mígnem egyszer… Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg? Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg? Elrepült a nagy kő, és ahol leszálla, Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála.
Addig meg repüljünk mi, fapadossal a világba, de vigyázva, mert ha van manapság, ami nem repül, hát, az éppen a fapados.
Jó utat!
Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő
-----------------
arcukon hagyományos védekezésként a legyek ellen egy orosz nyelvű újság VASÁRNAPi száma
Vladimir Nabokov: Pnyin professzor
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.