Rajtunk a gyanú árnyéka

Napok óta meddő és végtelen vitákat folytatok Malina Hedvig esetéről, és akaratlanul azon kapom magam, hogy védekező álláspontra kényszerülök. Nem azért, mert mindenáron a diáklányt védem, hanem mert magyar vagyok, és ez a szerencsétlen eset egy akolba sodort bennünket: Hedviget, a magyar sajtót, az MKP-t és minden szlovákiai magyart.

Sorolnám a kételyeimet, tennék fel kérdéseket, amelyekre eddig senki nem adott kielégítő választ, de ehelyett szüntelenül csak magyarázkodom, mert elfogultsággal vádolnak. Tudom, a kedélyek néhány nap múlva lecsillapodnak, nem a magyar diáklány rejtélyes megveretéséről fognak úton-útfélen beszélni az emberek, de a fejünkre olvasott vád sokáig rajtunk marad. Pedig pofonok, bekiabálások, gyalázkodások 2006. augusztus 25-e előtt is voltak, és félő, még több lesz belőlük. De hányan mernek majd a rendőrséghez fordulni, vállalni a nyilvánosságot ezek után? Ki meri, tudja, akarja érzelmek nélkül, tárgyilagosan kezelni a nemzetiségi indíttatású bűncselekményeket, amikor egyszer már állami ügyet, politikai botrányt kreáltak belőlük. Egyik fél sem volt képes az önmegtartóztatásra, az ügy pedig dagadt, burjánzott, és most mindenki arról beszél, hányszor ragasztható fel egy bélyeg, és hány nap alatt szívódnak fel a véraláfutá-sok, ahelyett hogy valaki rögtön az elején kimondta volna: Hedvig esetét semmiképp nem szabad általánosítani. A rasszizmus, a nacionalizmus attól függetlenül elítélendő, hogy a lány igazat mond, vagy nem, és akik már az elején kétségbe vonták a szavait, azokat az azóta történtek sem igazolják.
Akárhogy is, ennek az ügynek csak vesztesei vannak. Vesztes az ország, ahol olyan a közhangulat, hogy az első hírek hallatán senki sem kételkedett, a magyarsága miatt bárkit megtámadhatnak az utcán. Vesztes Szlovákia egész lakossága, mert tizenhét évnyi demokrácia után sem bízhat abban: a bűnüldöző szervek úgy dolgoznak, hogy senkiben egy szemernyi kétely sem maradhat. Mindenképp vesztes Malina Hedvig, mert tökéletesen soha nem tudja már tisztára mosni magát, és úgy élni, mintha mindez meg sem történt volna. És végül vesztesek vagyunk mi, magyarok mindannyian, mert ki tudja, milyen hosszú időre, a gyanú nehéz, sötét árnyéka telepedett ránk.

A hazugságvizsgáló
is becsapható
A poligráfos pszichofiziológiai vizsgálatot a nyomozást irányító vizsgálótiszt rendelheti el, de csak a vizsgált személy beleegyezésével végezhetik. Szlovákiában gyanúsítottak és – indokolt esetben – károsult személyek szavahihetőségének ellenőrzésére is használják, de csak a nyomozás részeként, mert a poligráfos vizsgálat eredményei a bíróság előtt nem számítanak bizonyítéknak. Amint Viktor Plézeltől, az országos rendőrparancsnokság sajtóosztályának munkatársától megtudtuk, a vizsgálat a nyomozás tárgyának témakörére irányul, tehát azt hivatott megállapítani, hogy arról igazat mond-e az adott személy. Megbízhatósága kilencvenkét-kilencvenhat százalékos.
Arról, hogy pontosan hol és milyen módszerekkel végzik a poligráfos vizsgálatot, Viktor Plézel nem akart nyilatkozni, de más rendőrségi forrásból megtudtuk, hogy a rendőrség bazini (Pezinok) specializált központjában van erre alkalmas műszer, és szükség esetén máshová is el tudják szállítani. A vizsgálatot a kriminálpszichológus végzi, aki a nyomozás jegyzőkönyve alapján állítja össze a kérdéseket. Ezek között vannak a nyomozás tárgyára vonatkozók és ahhoz nem kapcsolódok is – utóbbiak szerepe a vizsgált személy ellenőrzése. A szerkezet az EKG-hoz hasonlóan működik, a szívritmust, a vérnyomást, az ujjbegyeken a bőrfelület reakcióit és a légzést méri. A módszer lényege az, hogy a valótlanságot állító ember nagyobb stresszt él át, tehát emelkedik a vérnyomása, nő a pulzusszáma, izzad a keze stb., de ez a gyengéje is, mert vannak emberek, akik nagyon jól tudnak uralkodni a szervezetükön. Egy rendszeresen jógázó személy például játszva be tudja csapni a hazugságvizsgálót, de némi tréninggel sikerült ez már rendőröknek és titkosszolgálati ügynököknek is. Laikusok általában nem képesek ilyen tudatosan felkészülni, de náluk is sokat számít az aktuális pszichofiziológiai állapot és a kérdések összeállítása. Megtörténhet az is, hogy valaki egyszer „átmegy” a poligráfos vizsgálaton, másodszorra pedig az derül ki, hogy hazudott.
A vizsgálatot végző szakember az adatok kiértékelése után az alábbi négy eredmény valamelyikét választhatja:
NDI (non deception indicated) – az eredmény alapján a vizsgált személy a nyomozás tárgyában igazat mond;
DI – (deception indicated) – az eredmény alapján a vizsgált személy a nyomozás tárgyában nem mond igazat;
INC (inconclusive) – a szakértő a vizsgálat eredményeiből nem tud levonni egyértelmű következtetéseket; vagy azért, mert a nyomozó vagy a vizsgált személy nem szolgált elegendő információval a nyomozás tárgyával kapcsolatban, vagy azért, mert a vizsgált személy beteg, fáradt, esetleg más, a vizsgálat tárgyával össze nem függő gondja van, netán a szakértő vét valamilyen hibát;
No opinion – vagyis nincs vélemény akkor, amikor a vizsgálat különböző okokból megszakad. Például a vizsgált személy nem szeretné folytatni a vizsgálatot, vagy nem működik együtt a szakértővel.
Érvek pro és kontra
1. A belügyminiszter szerint M. Hedvig telefonjáról a kérdéses időpontban nem hívtak senkit, és ő sem fogadott hívást. Hedvig azt állítja – és a nyomozási jegyzőkönyvekben is ez szerepel –, hogy ő mindvégig azt mondta: nem emlékszik, telefonált vagy személyesen beszélt-e valakivel.
2. A rendőrség szerint érthetetlen, hogyan maradhatott a lány blúza tiszta, ha a földre lökték. Hedvig azt mondja, füves részre vonszolták, ott fenékre esett, amikor lelökték, és csak a szoknyája lett piszkos. A szoknyát viszont nem küldték el vizsgálatra.
3. A belügyminiszter csodálkozott azon, hogyan maradhatott a blúz száraz, amikor a lány zakója csuromvizes volt. A jegyzőkönyvek szerint a zakó a helyszínen maradt, és ott ázott meg, mert az eső csak később eredt el.
4. A rendőrség azt állítja, a lányt nem verték meg, sérülései régebbi eredetűek voltak. Ezzel szemben a nyitrai kórház igazgatója azt mondja, hozzájuk egy feldagadt arcú, véres lányt hoztak be, jól látható friss ütésnyomokkal.
5. A rendőrség megkérdőjelezte az áldozat szavahihetőségét, mert a vallomásai – noha az orvos szakértő szerint nem szenvedett agyrázkódást – zavarosak voltak, és egyre kevesebb dologra emlékezett. A nyitrai kórház igazgatója azt mondta, a lány által megadott tünetek – szédülés, eszméletvesztés, fejfájás, rossz tájékozódási képesség – és az állapota is agyrázkódásra utalt, de ennek ellenőrzésére nem létezik objektív módszer.
6. A rendőrség legfőbb érve a nyálminta, amelyet azon a borítékon találtak, amelyikben Hedvig visszakapta az iratait. A lány azt állítja, a borítékot eldobta egy szemétkosárba, majd amikor a rendőrök kérték tőle, a leesett bélyeget megnyálazta és visszaragasztotta.
7. A rendőrök szerint a borítékot ugyanaz címezte meg, aki a lány blúzára írta a magyarellenes szöveget, és mindkét írás egyezik azzal az írással, amellyel Hedvig 1999-ben beadott útlevélkérelmét kitöltötték. Az írásszakértők azonban egybehangzóan azt állítják, stilizált nyomtatott betűket nem lehet megbízhatóan összehasonlítani, és az elmúlt hét év alatt a lány kézírása is változhatott.
8. A szlovák sajtóban többször is megjelent, hogy a lány pótvizsgára ment, és ez volt az utolsó lehetséges terminus. A belügyminiszter, sőt a kormányfő is felvetette azt a lehetőséget, hogy Hedvig a vizsgát akarta megúszni, de belekeveredett egy hazugságspirálba, és már nem tud kiszállni belőle. Az igazság az, hogy Hedvig nem pótvizsgára ment, kitűnő tanuló, tanárai szerint a három év alatt soha nem ismételt vizsgát.

Megválaszolatlan kérdések
A rendőrség azt állítja, a borítékról meg tudták állapítani, hogy a támadás napján, augusztus 25-én a Hedvig lakhelyével szomszédos faluban adták fel. Ki adhatta fel, ha Hedvig akkor Nyitrára ment, majd kórházban volt?
Ha a rendőrök hatszázhúsz személyt ellenőriztek, miért nincs ennek nyoma a jegyzőkönyvekben? Miért nem szembesítették a lányt még azokkal sem, akiket a fantomképek alapján azonosítottak? Miért nem ellenőrizték ezeknek a személyeknek a kézírását is?
Még a történtek után három órával is csak posztoló rendőrök őrizték a helyszínt, a terepet nem fésülték át, a lány cipői is ott áztak az útszélen. A történtek rekonstrukciójára sem került sor, Ján Packa rendőrfőkapitány szerint azért, mert a lány ezt elutasította. Valóban volt módja az elutasításra?
Miért nem készítettek a rendőrök rögtön a támadás után fényképeket a lányról? Ha a tanárai nem fényképezik le, semmilyen dokumentum nem létezne arról, hogyan nézett ki.
Somogyi Tibor felvétele