Nemesek és nemes lelkek

Ezen a vasárnapon én is ott ültem a Radnóti nézőterén, és bár EP nem lehetett jelen, sem nézőtéren, sem színpadon (itt Gitta képviselte, ott pár sejtelmes fotó és a szövegei), mégis jelen volt. Éreztem az auráját, az érintését, a szellemét, s hogy ott jár-kel a színpad meg a széksorok közt. Négy hang szólaltatta őt meg, Bálint Andrásé, Gazsó Györgyé, Porogi Ádámé és Sodró Elizáé, mind nagyszerű hangok, s a szövegek!, Dés András hátakat borzongató, zseniális zenei aláfestésével. Különb-különb elképzelhetetlen hangeffektusai mentén akaratlan is ott láttam a Mester, EP hamiskás mosolyát, s amint ki-kikacsint a közönségre. Ránk. Rám. Okos, bölcs, szellemes, remek előadás volt a szabadság mámorában, s mindvégig arra gondoltam, miközben Budapest, Pozsony, Prága, Moszkva terein tüntetnek, akik okosabb, bölcsebb, szellemesebb, szabadabb közéletre vágynak, hogy Istenem, de hiányzik ez a szellemiség közülünk, a még a földön élők közül. Ahogy ugyancsak ugyanott Farkas Zoltán jellemzi: Ez Esterházy is: szabad és radikális, ám vonzódásaiban konzervatív is, magyar és európai, arisztokratikusan elegáns és lazán polgári, kíméletlen és léha, hívő, de nem elnéző egyházával sem. A kortárs irodalom egyszemélyes centrális erőtere. A múltja? Családi dokumentumai a XIV. századig vezetik vissza. Talán ezzel is magyarázható az a ritka tulajdonsága, ahogyan az emberekhez viszonyult, tiszta érdeklődéssel, előítéletek nélkül fordult mindenki felé, aki megszólította, s az is, ahogyan a tehetségért, a más tehetségéért tudott rajongani. Tábori György, a világhírű, Berlinben elhunyt George Tabori író, színházi rendező, igazi polihisztor halálára például azt írta: Nagyon kevés ember nem volt szerelmes belé. Én nem tartozom e kevesek közé. (…) Ha csak rám nézett, tehetségesebb lettem. Ma ővele vagyunk így mindannyian, kinek emberhez méltó gondja van. Kevesek vannak, akik nem, én sem tartozom e kevesek közé. A rám nézést itt inkább hagyjuk.

Vasárnap este pedig, egy következő vasárnap még mit sem sejtettem arról, hogy hétfőn mennyire szomorú levelet kapok újra.

Tisztelt Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő asszony, ezennel tisztelettel értesítem Önt és a Vasárnap szerkesztőségét, hogy édesapám, Paulovics László, akinek az utóbbi években többször is megjelentek írásai főleg a Kopertában, ma délután, hosszan tartó és súlyos betegségben, 76 éves korában elhunyt. Maradjon meg emlékezetükben. Tisztelettel: Ing. Paulovics Péter

Döbbenten ültem a monitor előtt. Ez lehetetlen, mondogattam magamban, most váltottunk levelet, köszönte a kapott küldeményt. Ez lehetetlen, gondoltam, hisz nem is olyan régen írta, mennyire reméli, hogy az idei Simon-Júdán végre találkozunk újra. Tudtam, hogy beteg, hiszen azt is írta, de soha nem panaszolta. Négy éve lehetett, amikor ismét Pozsony vendége volt Esterházy, szerintem az Egyszerű történet vessző száz oldal – a Márk-változat szlovák fordításának megjelenése kapcsán, de lehet, hogy már tévedek, mikor máskor, persze, hogy csütörtökön délután lépett fel a Bibliotéka könyvvásár egyik pódiumán. Mér mindig csütörtök, mér mindig csütörtök, kérdeztem tőle elgyötörten (mert mindig csütörtökön volt vendége minden hazai rendezvénynek), mikor tudja, hogy a Vasárnap csütörtökön zár, szülöm a vezért? Hogy úgy mondjam, visszkézből adta a választ: Mert vasárnap kegyed aluszik. De hogyhogy most itt, mi lesz a vezérrel? Vonogattam a vállam amolyan kéretősen kicsit, hadd hihesse még, hogy tán ily ügyes vagyok, és gyors, majd színt vallottam: Beraktam a Paulovics úr levelét. – Helyes, meg is érdemli, mondta kapásból, és örültünk az időnek, amit itt töltött.

Így kerültek ők 2014-ben egy napra, és ilyen végtelenül szomorú apropóval kerülnek 2018-ban ismét egy lapra. Esterházy Péter és Paulovics László.

Fáj.

Cs. Liszka Györgyi főszerkesztő

----------------------

Tante Jolan am Sonntag verstorben. * Jolán néni VASÁRNAP elhunyt.

Esterházy Péter: Termelési-regény (kisssregény)