Mikor hagyják már békén Hedviget?

Malina Hedvig ügyében sokszor gondoltam már, hogy a hatóságok tovább nem mennek el, mert sem törvényes alapjuk nincs rá, sem semmiféle érdekük nem fűződik hozzá, hogy folytassák ezt a kutyakomédiát

Aztán mindig meglepődtem, mert mindenféle racionális indok nélkül mégis vádat emeltek Hedvig ellen, mégis hatodik éve gyalázzák, és legújabban pszichiátriai intézetbe zárnák. Erre már valóban nincs más magyarázat, csak a bosszúvágy és az emberi gonoszság.

A főügyész játszmái
A főügyészség, egészen konkrétan Dobroslav Trnka és cinkostársai személyes harcot folytatnak Hedvig és ügyvédje ellen, attól a vágytól vezérelve, hogy minél jobban megkeserítsék az életüket. Jogállamban ez felfoghatatlan, sőt lehetetlen, de mivel más magyarázat nem kínálkozik, és a jogállamiságot tekintve is megalapozottak a kételyeink, csak erre gondolhatunk. Egyébként nincs az a jogszabály vagy magasabb államérdek, ami azt kívánná, hogy egy kétgyermekes édesanyát évek óta üldözzenek, miközben maga sem tudja, mi a vétke. A történet elejét mindenki ismeri: 2006. augusztus 25-én Nyitrán megtámadták Hedviget. A nyomozás mindössze két hétig tartott, eddig élhetett mindenkiben a remény is, hogy a lány blúzára írt magyarellenes felirat ellenére mégiscsak elfogulatlanul járnak el a hatóságok, és felelősségre vonják a tetteseket. 2006. szeptember 12-én azonban az akkori és mostani kormányfő, Robert Fico és belügyminisztere, Robert Kaliňák ország-világ előtt bejelentették, hogy az eset meg sem történt, Hedvig önmagát verte meg, mert meg akarta dönteni a szlovák államot. Itt kezdett abszurdba fordulni a történet, mert a sziklaszilárdnak titulált és mind Hedvig ellen szóló bizonyítékokról szép sorjában kiderült, hogy nem igazak, vagy csak félig felelnek meg a valóságnak, miközben a lényeg épp az, amit elhallgattak, elmaszatoltak, megváltoztattak. Amikor már végképp kezdett kicsúszni a dolog a politikusok keze közül, a támadva védekezés elve alapján vádat emeltek Hedvig ellen hamis tanúzás miatt. Dobroslav Trnka akkori és talán örökös főügyész pedig meglátta a nagy lehetőséget, hogy a káoszt saját javára fordítsa.

Keresik a bizonyítékot
2007 szeptemberében sokat sejtetően bejelentette, hogy a Hedviget ért támadás ügyében folytatott nyomozás során hibázott a rendőrség és az ügyészség is, de majd ő rendbe teszi. Méghozzá úgy, hogy a főügyészségen különleges vizsgálócsoportot hoz létre, amely kivizsgálja, miért is hazudott Hedvig a kihallgatások során. Az, hogy a vádiratban egy szó sem esett arról, tulajdonképpen mikor, melyik mondatával is állított Hedvig valótlanságot, az ügyészeket egy cseppet sem zavarta. Nyilván azt gondolták, úgy a legkönnyebb bizonyítékot találni, ha korlátlanok a lehetőségek. A főügyészség gátlástalan, minden törvényt semmibe vevő hozzáállása ellenére öt év sem volt elég arra, hogy lezárják a vizsgálatot, mert a bizonyíték, amivel Hedviget bíróság elé állíthatnák, mégiscsak hiányzik. Épp ellenkezőleg, azóta is csak csupa olyan dologra derült fény, amely őt igazolja, az ügyben érintett nyomozókat és ügyészeket pedig egyre gyanúsabbá teszi. Maga az a tény, hogy a feljelentést, amely alapján vádat emeltek Hedvig ellen, egy kétes hírű volt titkosszolga fogalmazta, aki ráadásul pont a főügyész feleségének kollégája volt, mindenhol elegendő volna egy világraszóló botrányhoz, de nálunk szokás szerint eltussolták. Azon sem háborodott fel különösképpen senki, hogy a Hedvig támadóiról készült fantomképekhez hasonlító személyeket nagy titokban a saját autóján hazugságvizsgálatra vitte a vizsgálatot vezető ügyész, és addig ismételgették a vizsgálatot, amíg nem jött ki a megfelelő eredmény. Természetesen, az, hogy ártatlanok, és bombabiztos alibijük van. Az egyiknek az anyja mondta, hogy otthon aludt, a másik hozott egy kézzel kitöltött jelenléti ívet az ausztriai munkahelyéről.

Sérülések, pszichés zavarok
A főügyészségnek ennyi elég is volt, azzal a nyitrai tanúval pedig, akinek az egyik lehetséges támadó nagybátyja mondta el, hogy az unokaöccse volt a tettes, egyszerűen nem törődött. Inkább azzal foglalkozott, hogyan tudná bizonyítani, hogy Hedvigen nem voltak kék foltok, zúzódások, sebek, és ha mégis, magát harapta meg. A nem könnyű feladatra sokáig keresték a megfelelő embert, de végül igazi szaktekintélyt találtak: a Comenius Egyetem orvosi karának dékánját. Labaš professzor másfél évig dolgozott a jelentésén, és végül sebészi végzettségétől elvonatkoztatva pszichiátriai, gyógyszerészeti, neurológiai és radiológiai kérdésekben is egyértelmű következtetésekre jutott. Hogy szavainak nyomatékot adjon, tizenkét kollégáját nevezte meg konzultánsként. Csak ott csúszott hiba a dologba, hogy ők erről nem tudtak, és amikor nevük megjelent a sajtóban, sorra elhatárolódtak az irománytól. Az eredmény mégsem az lett, hogy Labaš professzor ellen eljárást indított a főügyészség, ellenkezőleg: lehetőséget kapott a javításra! Második jelentése egyetlen mondatban összefoglalható: a Hedvigen látható sérelmi nyomoknak tűnő foltok oka az, hogy rosszul alvad a vére. Ez már a főügyészségnek is annyira kínos lehetett, hogy más irányban kezdett tapogatózni, abban reménykedve: ha elég nagyot robbant, utólag igazolhatja, vagy legalább feledteti Labaš professzor jogsértő és a szakmát megszégyenítő szereplését az ügyben. Ekkor születhetett az ötlet, hogy mivel a testi sérüléseit nem sikerül letagadni, pszichésen zavarodottnak kell nyilvánítani Hedviget.

Vallja be, hogy hazudott!
Az első arra utaló jel, hogy a főügyészség szívesen szabadulna az ügytől, az volt, amikor alkut ajánlott Hedvig ügyvédjének. Roman Kvasnicát 2008 nyarán kereste fel a nagy politikai háttérjátékosként ismert pozsonyi vállalkozó, Marián Kočner (tavaly a Richard Sulíkkal folytatott bizalmas beszélgetésről készült videofelvétel kapcsán cikkeztek róla), és azt ajánlotta: ha Hedvig bevallja, hogy hazudott, megszüntetik az ellene folyó eljárást. Kvasnica az ajánlatot elutasította, de az ötlet megtetszett az ügyészeknek, mert a pszichiátriai vizsgálattal is ezen a nyomon haladnak. Abból, milyen kérdéseket tett fel az ügyész a szakértőknek, és azok hogyan viselkedtek, nyilvánvaló: azt szeretnék elérni, hogy kijelenthessék, Hedvig nem volt teljesen beszámítható a támadás és az azt követő kihallgatások idején. Vagyis maradna az eredeti változat, hogy az egészet ő találta ki, azt sem tudta, mit beszél, és lám, tényleg félrevezette a hatóságokat. Tény, hogy Hedvig a támadás és a szóban forgó szeptember 9-i kihallgatás közötti két hétben már felkeresett egy pszichiátert, a dunaszerdahelyi Sárközy Lászlót, mert álmatlanságtól szenvedett, nyugtalan volt, nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy újra bánthatják. Mint később, a trencséni Hašto doktornál abszolvált kezelés során kiderült, a poszttraumás stressz és a támadás során elszenvedett agyrázkódása miatt nem emlékezhetett pontosan minden részletre. Ezért lehetett a vallomása is hiányos, de tény az is, hogy amire emlékezett, azt következetesen mindig ugyanúgy mondta. Amire pedig nem, azt a hatóságok dolga lett volna kideríteni, de azok a kéthetes nyomozás alatt nem Hedvig támadóit keresték, hanem annak a módját, hogyan tudnák az egészet rákenni.

A hatalom a polgár ellen
Az évek során nyilvánosságra került jegyzőkönyvekből, nyilatkozatokból és a Wikileaks portálon közzétett diplomáciai táviratokból ez olyan egyértelműen kiderült, hogy tavaly az Iveta Radičová vezette szlovák kormány megpróbálta menteni a menthetőt. Amikor a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságától megjött az értesítés, hogy elfogadták Hedvig beadványát, a kormány megegyezést ajánlott, és Hedvig elfogadta ezt, mert végre nyugalmat akart. Minden követeléséről lemondott annak fejében, hogy a kormány elismerte: az őt ért támadás kivizsgálása során sérültek emberi jogai. Magyarán ugyanazt, amit Dobroslav Trnka és legutóbb néhány hete Ctibor Košťál főügyészhelyettes is, hogy az a vizsgálat 2006-ban törvénytelen volt. Paradox módon mégis az ennek a törvénytelen vizsgálatnak a során tett állítólagos kijelentései miatt folyik eljárás Hedvig ellen. A főügyészségen azt állítják, majd ezzel az eljárással mindent helyrehoznak, bepótolnak, csakhogy először is ez ennyi év elteltével lehetetlen, másodszor pedig az egésznek nincs jogalapja. Ha egy kabáton az első gombot rosszul gombolják be, utána már a többit sem lehet jól, hiába minden okoskodás. Nem hinném, hogy ezt a főügyészségen ne tudnák, ezért meggyőződésem, hogy ami most folyik, az már csak Hedvig szándékos zaklatásáról szól. Szomorú, hogy a társadalom jelentős része egyetért vele, és még nagyobb részének mindegy. Csak nagyon kevesen tudatosítják, hogy nem a faliújságtender, nem a börtönből egyenesen Belizébe szökött Karol Mello, még csak nem is a Gorilla-ügy, hanem épp Malina Hedvig kálváriája az utóbbi évek legnagyobb szlovákiai botránya. Mert itt nem politikusok, oligarchák és bűnüldöző szervek esnek egymásnak, hanem úgy, ahogy vannak, mind egy védtelen állampolgár ellen szövetkeznek. Ahol ez megtörténhet, ott az ember semmire ne mondja azt, hogy ezt már azért talán mégsem.

Két hónap elmegyógyintézetben
Azokat a pszichiáter szakértőket, akiknek meg kellene vizsgálniuk Hedviget, a főügyészség választotta ki. Hedvig az idézésre megjelent a rendelőjükben, de nem volt hajlandó szóba állni velük, mert nem bízik az elfogulatlanságukban. Az ügyész arra hivatkozva, hogy a vádlott nem hajlandó együttműködni, kérte a bíróságtól az intézeti megfigyelés elrendelését – ez a törvény szerint két hónapig tart, és még egy hónappal meghosszabbítható. A Nyitrai Járási Bíróság elutasította a kérést, de a vádhatóság fellebbezett, Hedvig most erre a döntésre vár. Ha a bíró jogszerűen és igazságosan jár el, figyelembe kell vennie, hogy Hedvignek vádlottként jogában áll megtagadnia a vallomástételt, és az intézeti megfigyelésnek azért sincs értelme, mert ott is hallgatni fog. Az elmúlt hetekben a Szlovák Pszichiátriai Társaság is közzétett az ügyben egy nyilatkozatot, amelyben leszögezte: „Malina Hedvig intézeti megfigyelése hat évvel a támadás után nem ad választ arra a kérdésre, hogy a támadás után szenvedett-e pszichikai zavaroktól. Csak az aktuális lelkiállapotáról ad képet és arról, képes e részt venni a bűnügyi eljárásban és a bírósági tárgyaláson… Ha felmerült a gyanú, hogy vallomását pszichikai trauma befolyásolta, hat éve kellett volna vizsgálni a lelkiállapotát. Mivel ez nem történt meg, akkori lelkiállapotáról csak azok a pszichiáterek szolgálhatnak hiteles információval, akik annak idején kezelték.” A mostani elmeállapot vizsgálata azért nem indokolt, mert Malina Hedvig nem szenved semmiféle pszichikai betegségben, és a társadalomra sem veszélyes. Az, hogy elmegyógyintézetbe akarják zárni, csak egy célt szolgálhat: meg akarják törni. Nyilván abban reménykednek, hogy ha elszakítják a gyermekeitől és elválasztják az ügyvédjétől, hajlandó lesz bármit beismerni, csak hogy kiengedjék. Ha van annál lejjebb, ahová ebben az ügyben mostanra eljutottunk, az már csak a nyilvános kivégzés lehet.