Már elszállt a bosszúsága

 Előtte egy évvel Poznańban robbant be a világ élvonalába – egyesben ezüstérmet szerzett. 2012-ben a londoni olimpián két számban is döntős volt, tavaly Rióban egyesben jutott a fináléba. A 8. hely nagy csalódás volt számára, többet, jobbat akart, de a siker nem csak rajta múlott...

Néhány napra egyedül hagyta a család. Felesége, aki maga is kajakos volt, a két gyerekkel elutazott Trencsénből a szüleihez Csehországba, hogy az apuka, aki biztonságtechnikai mérnöknek tanul az ostravai egyetemen, nyugodtan készülhessen a vizsgáira. A gyerekek örültek, a nagyszülők a hegyekben laknak, a hároméves kicsi lány kedvére szánkózhatott, hancúrozhatott a havon. Péter elárulta, hogy az anyukának elkel a segítség, a 3 éves kislány és az 1 éves kisfiú mellé március-áprilisban jön a harmadik csemete is. Azt akarják, hogy ne legyen nagy korkülönbség a testvérek között. 

Menjünk vissza Rióhoz. Csaknem fél év távlatából elszállt már a bosszúságod, átgondoltad a versenyt? Vagy még mindig bánkódsz?

A mérgem már elszállt, de el se tudom képzelni, hogy mikor fogok vele megbékélni annak ellenére, hogy elégedett vagyok a nyolcadik hellyel. Nem is bánnám, hogy nyolcadik lettem, ha úgy végzek, hogy tényleg kiadok magamból mindent, de így, ahogy történt, életem végéig bosszant majd. Nem tudom, hogy négy év múlva ott leszek-e még az olimpián, és ha igen, milyen számban. Az egyes mindig a szívem csücske volt, nehéz feldolgozni.

Ha valaki nem tudná, a víz tele volt hínárral, ebbe akadt bele a lapátod. Csak a pálya széle, ahol te versenyeztél, volt hínáros, vagy mindenütt?

Az utolsó négy mind elkapta a hínárt, én 250 méter után, aztán még 500 méternél, kétszer is belementem. Gondoltam, valahogy kibírom, be tudom fogni a portugált, aki mellettem volt, mert ő is lelassított 400-nál, de nem volt esély.

Sokáig bánkódsz, ha valami nem úgy sikerül versenyen, ahogy szeretted volna?

Ha a vb-n, Eb-n vagy más versenyen történik meg, úgy vagyok vele, hogy majd jövőre, az ember sokkal hamarabb megrázza magát; de az olimpia, az más. Nemcsak azért, mert négyévenként van, hanem a konkurencia óriási, a játékokra kijutni is nagyon nehéz. Ilyen szempontból nagyon frusztráló. Négy év múlva már 36 éves leszek, és nem biztos, hogy leszek annyira jó formában, hogy kijussak. Főleg egyesben.

Azért van rá példa.

Remélem, hogy én is megcsinálom, de nem számolhatok vele. Könnyen lehet, hogy nem leszek ott. Huszonévesen, az más, de most már látja az ember, hogy nagyon közeledik a karrier vége. No meg az is okozza a frusztrációt, hogy idén mindent beleadtunk. Nem csak én és az edzőm – óriási edzésmunkát végeztünk –, a feleségem és sokan mások is. A játékok előtt fél évig folyton távol voltam, a feleségem egyedül törődött a gyerekkel, ő utazott utánam, hogy hétvégenként lássam őket, s nekem minél több időm jusson a regenerációra, pihenésre. Rió nemcsak az én munkám volt, hanem a családomé, a szüleimé is, akik elfogadták, hogy nem látnak, hogy én csak az edzésre koncentráljak.

Előfordult már veled ilyen versenyen?

Igen, egyszer, de akkor én nem tudtam magamból mindent kiadni, az én hibám volt, nem másé. Hínáros vízben többször versenyeztem, de mindig sikerült úgy eveznem, hogy nem kaptam bele, kikerültem. Itt az egész pályám tele volt vele.

2011 és 2012 volt a legjobb éved. Utóbbi is olimpiai év, a londonié. Az ottani 6. és 8. hely csalódás? Vagy siker?

Egész évben nem mentünk K-2-est, talán több időt kellett volna fordítanunk rá. Belekezdtünk a négyesbe, nagyon jól ment, mi rontottuk el a végén, ezért lettünk hatodikok. Az is dühítő volt, de az könnyebben lepereg.

A páros és a négyes kitérő után a csalódás miatt tértél vissza az egyeshez, vagy kísértett a kezdeti siker? Hisz 2010-ben már volt egy vb-ezüstöd.

Inkább az, hogy nem volt ideális a négyes, Erik és Tarr Gyuri párosban akartak menni. Sajnáltam, hogy nem folytathatom a négyesben vagy Erikkel, mert csupán egyetlen versenyünk nem sikerült, de örültem annak, hogy ha nem saját akaratomból is, de újra egyes hajóba ülhetek, és jól is ment.

Az egyes azonban pokolian nehéz, gyilkos szám...

Igen, az ember magára van hagyva. Egy szempontból jó: tudom, mennyire vagyok felkészülve, mire vagyok képes; ha ketten, négyen vagyunk, a stressz máshogyan oszlik meg.

Ha nyersz, a dicsőség egyedül a tiéd, ha vesztesz, csak magadra lehetsz dühös?

Igen, de nem ez a legnagyobb különbség: egyesben tényleg csak a legjobbak jutnak szóhoz. Azért ülnek a hajóba, mert nem érdekli őket semmi egyéb; kicsit másak ők.

Miben? Fanatikusabbak?

Picit más a hozzáállásuk, mint egy csapathajóban, ahol összeraknak négy embert, egyik jobb, másik gyengébb. Egyesben csak az mehet, aki legyőzött mindenkit.

Egyesben, párosban és négyesben is voltál dobogón. Mi a könnyebb: felkerülni vagy ott maradni?

Nekem nagyon sok munkámba tellett, míg feljutottam. Előtte úgy hittem, nehezebb a csúcson maradni, most már nem tennék különbséget. Bonyolult dolog ez. Amikor dobogóra kerültem egyes ötszázon, a következő évben szinte magától ment a hajó. Három világkupán három érmet szereztem, utána párosban is jól éreztem magam. Azután, hogy átálltam ezer méterre, mert a fele táv lekerült az olimpiai programról, több energiát kellett befektetnem, hogy újra a csúcsra jussak, de ha már bejutottam a döntőbe, tudtam, hogy képes vagyok rá. Ami a munkát illeti, nincs különbség abban, hogy odajusson és ott maradjon az ember: aztán már inkább fejben dőlnek el a dolgok.

Lehetséges, hogy a siker ad szárnyakat?

Meglehet. Az ötszázas érem után ezer méteren nagyon kínlódtam, nem tudtam magamra találni. Ötszázon pontosan tudtam, mit kell tennem. Minden évben bejutottam a döntőbe, csak ott nem mindig ment úgy, ahogy szerettem volna.

Hogyan teltek a napok Rió után? Tanulással?

Inkább a családdal. Sok időt töltöttem velük, a gyerekeknek szinte meg kellett szokniuk. A felkészülés során hat hétig voltam Portugáliában edzőtáborban, miután hazajöttem, a kislányom nem papinak szólított, hanem Petyónak. Az olimpia után megváltozott, de most megint Petyo lettem, nem tudom, miért.

Rossz fát tettél a tűzre.

Pedig már tudja, hogy én vagyok az, akit a legkönnyebben lehet manipulálni. Ha tévét akar nézni, ha édességet akar, egyenest utánam jön. Jól el van rendezve a kis fejében, hogy apuci majd enged.

A családtól egyre nehezebb elszakadni. Akár edzőtábor, akár verseny miatt. 

Úgy döntöttem, hogy az olimpia után kell egy lazább esztendő. Sokat hajtottam, kell a pihenő, az új motiváció, ha még négy évet ki akarok bírni.

A családi háttér megkönnyíti, hogy megtaláld az újabb motivációt, vagy másból meríted?

Főleg a családból, nekem ők adják a löketet, éreznem kell, hogy ott vannak mögöttem. A feleségem soha nem mondja azt, hogy »meddig akarod még, soha nem vagy velünk«. Ő is kajakos volt, spanyol színekben versenyzett, kétszer is volt olimpián ötödik, pontosan tudja, mire van szükségem. Tőle és a szüleimtől, a nővéremtől is rengeteg támogatást kaptam. Csak így lehet.