Elfelejtett hősök: az auschwitzi hírvivők

Sőt, annál inkább meg kellene becsülnünk a két hírvivőt, mert akkor már Szlovákiából nem indultak transzportok, ha a leleplezés valakin segíthetett volna, azok a külföldi, leginkább a magyarországi zsidók voltak. Amit ők tettek, az azoknak a ritka történelmi cselekedeteknek egyike, amikor egy kis nemzet fiai nem csak magukkal törődtek, hanem a világ történelmét befolyásolták. Ez annak ellenére is tény, hogy 1944-ben a politikusok, egyházi hatalmasságok és humanitárius szervezetek képviselői is hitetlenkedve olvasták a harminckét oldalas beszámolót. Mint ahogy sokan ma, hetven év múltán sem fogják fel, micsoda emberfeletti bátorság és önzetlenség kellett ahhoz, hogy a két huszonéves fiatalember szökni próbáljon a szinte tökéletesen őrzött koncentrációs táborból.

Három napig egy farakás alatt

Intellektusuk és szilárd meggyőződésük mellett minden bizonnyal segítségükre volt az a tény, hogy egyikük sem végzett kemény fizikai munkát: noha két évet töltöttek Auschwitz-Birkenauban, viszonylag jó volt ez erőnlétük. Alfred Wetzler először a holtakat jegyzőkönyvezte, később az aranyfogakat mérte. Rudolf Vrba, akit akkor még Walter Rosenbergnek hívtak, a kezdetektől a Kanada-kommandóban dolgozott, amelynek az volt a feladata, hogy a foglyoktól elkobzott értéktárgyakat osztályozza. Így tehát mindketten hozzá tudtak jutni olyan javakhoz, amelyekkel megvesztegethették az őröket, hogy nagyobb adag élelmiszert kapjanak, de nem alkudtak meg, és a tábori ellenállás legaktívabb magjához tartoztak. Itt született az ötlet, hogy a két fiatalember megpróbálkozik a szökéssel, hogy hírt vigyen a világnak a halálgyár működéséről. Rudolf Vrba visszaemlékezéseiben le is írta, hogy mindent egy lapra tettek fel. „Nem lesz sorakozó, munka, kúszás az SS-ek előtt. Szabadok leszünk. Szabadok vagy halottak.” Az akció megszervezésekor a német alaposságot és rendszerességet vették alapul. Tudták, hogy csak három napig fogják keresni őket, ezért 1944. április 7-étől április 10-éig a tábor területén belül a Mexikó-részleg barakkjainak építésére összehordott gerendák alatt rejtőztek. Az új részleget a magyar foglyoknak építették, és tarkasága miatt nevezték el Mexikónak, mert a Magyarországról elhurcoltaknak már fogolyruha sem jutott, mindenki a sajátját viselte. A két szlovákiai fogoly szökése idején még csak farakások voltak az új tábor helyén. Ezek egyikét meglocsolták benzinnel, amelybe dohányt áztattak, hogy a kutyák ne fogjanak szagot. Amíg ott kuporogtak, fogolytársaik hordtak nekik titokban enni, majd az éj leple alatt, kihasználva, hogy az épülő Mexikót még nem őrizték, elkúsztak a közeli nyírfaerdőig. A hegyekben szétszórt lengyel falucskákon keresztül menekültek a németek elől, a helyi lakosok bújtatták, etették őket.

32 oldal borzalom

Az elcsigázott fiatalemberek tizenegy nap múltán lépték át a szlovák határt, és néhány napig Skalité községben egy helyi földműves házában rejtőztek. Miután kissé erőre kaptak, Zsolnára mentek, április 24-én érkeztek meg. A helyi zsidó tanács tagjai fogadták őket – csupa olyan ember, aki a különböző kivételeknek köszönhetően menekült meg az elhurcoltatástól.

A következő napokban Rudolf Vrba és Alfred Wetzler tollba mondta a harminckét oldalas Auschwitzi jelentést, amelynek páratlan értékét az adja, hogy közvetlen tapasztalataikat írták le, rövid időn belül a dolgok megtörténte után. Maga a jegyzőkönyv kb. 25 gépelt oldal terjedelmű, tárgyilagos, érzelemmentesen megfogalmazott szöveg, amelyet rajzos vázlatok egészítenek ki – ezek elkészítésében valószínűleg segédkezett Ervin Steiner építészmérnök. A dokumentum igen részletes leírást ad a tábor felépítéséről, az egyes épületekről, az őrzés rendszeréről. Belőle szerezhetett először tudomást a világ a gázkamrák és a krematóriumok szinte iparszerű működéséről. A szerzők részletesen beszámoltak a táborban zajló életről, a foglyok által irányított adminisztrációról és egyes túlélési stratégiákról. Leírták, hogyan zajlik a szelekció, hogy az orvosok kényük-kedvük szerint döntik el, kit küldenek munkára, és kit gázkamrába. Vrba és Wetzler becslése szerint a foglyok tíz százaléka menekült meg, a többit a gázba küldték. Mivel pontosan tudták, mikor honnan hány transzport érkezett, körülbelül meg tudták ítélni a kivégzett foglyok számát is – a jelentésben 1 765 000-ről írnak. A mai ismeretek szerint 1,1 millió ember vesztette életét Auschwitz–Birkenauban, de a lényeget, a milliós nagyságrendet tekintve nem tévedtek. A jelentésben beszámoltak arról is, miként jelölik meg a foglyokat a különböző vélt bűncselekmények alapján más-más színű háromszögekkel, majd sorszámot tetoválnak a karjukra, kopaszra borotválják és rabruhába bújtatják őket. Mivel mindkét menekült hosszú időt töltött el Auschwitzban és Birkenauban, és hosszabb időt dolgozott adminisztratív beosztásban, volt rálátásuk a tábor működésére. Tudtak az egymás után érkező transzportok összetételéről, származási helyéről és további sorsáról, számos foglyot névről ismertek, s ők hozták meg a halálhírüket. A jegyzőkönyv hitelességével kapcsolatban már 1944-ben sem merült fel sok kétség, az illetékesek mégsem szenteltek neki kellő figyelmet – Magyarországon sem.

Emléktúra a menekülés útvonalán

Vrba és Wetzler maguk is elmondták, hogy mindenekelőtt a magyar zsidókat akarták figyelmeztetni, ne szálljanak be a vagonokba, amelyek Mexikó-táborba, a biztos halálba viszik őket. A magyarországi zsidók képviselői ugyan már áprilisban megkapták a jelentést, de nem terjesztették, mert a Horthy-kormánnyal folytatott tárgyalásokban bíztak. Széles körben csak 1944 júniusában terjedt el a tanúságtétel, amikorra Magyarországról már 300 ezer zsidót hurcoltak el. A transzportokat június végén állították le – részben talán a jelentésben leírtak harására is. A szerzők azonban keserűen vették tudomásul, hogy beszámolójuk nem keltett nagyobb visszhangot: sem a nyugati szövetségeseknél, sem a Vatikánban. „A férjem nagyon csalódott volt, hogy a szövetségesek nem bombázták az Auschwitzba vezető vasútvonalat, sem a gázkamrákat. Később ezt a keserűséget csak tetézte, hogy sok SS-tag, akiket maga is ismert, soha nem lakolt meg a bűneiért” – mondta Rudolf Vrba özvegye, Gerta asszony azon a sajtótájékoztatón, amelyen április 5-én Pozsonyban meghirdették a Wetzler–Vrba-emléktúrát. A 140 kilométeres utat Auschwitzból Zsolnára idén augusztusban, 2015-től minden év áprilisában megszervezik a hírvivők emlékére és a ma élők emlékeztetésére. Hogy voltak hősök, közülünk valók, akik az életüket kockáztatták másokért – akár a más nemzetek tagjaiért is. Talán épp ez az egyik oka, amiért a két bátor férfi neve nem lett fogalom a saját hazájukban. Ugyan Ivan Gašparovič köztársasági elnök 2007-ben in memoriam kitüntette őket a Štefánik-kereszttel, de a gyerekek nem tanulnak róluk az iskolában, az egész országban csupán Nagyszombatban és Nagytapolcsányban – a szülővárosukban – neveztek el utcát róluk. Hogy ehhez mennyi köze van annak, hogy „csak”, szlovákiai zsidók voltak, tehát sokak szemében nem eléggé szlovákok, arról csupán szomorú sejtéseink lehetnek. Mindenesetre nagy kár, hogy ebben az országban sosemvolt királyokat és akasztott betyárokat tisztelnek nemzeti hősként, az igazi személyiségeknek pedig a nevét sem ismerik. Általában azért, mert más nemzetiségűek, más vallásúak, vagy mert amit tettek, az a Monarchiához köthető. Nagy kár, mert egy nemzet öntudatát a történelmi személyiségei határozzák meg leginkább. Egészséges, méltán büszke és másokat nem kirekesztő öntudat pedig csak olyan személyiségekre építhető, akiknek a példája és története túlmutat a hazai provincián. 

Alfred Wetzler

* 1918-ban született Nagyszombatban

* 16 éves korától a helyi téglagyárban dolgozott, 1941-ben szabotázsért bebörtönözték

* 1942 áprilisában hurcolták a szeredi gettóból Auschwitzba, ott ismerte meg későbbi feleségét

* Menekülésük után Csehszlovákiában maradt, Pozsonyban élt

* Háborús élményeit az Amit Dante nem látott (Čo Dante nevidel) című könyvében jegyezte le Jozef Lánik álnéven

* 1988-ban halt meg

Rudolf Vrba

* 1924-ben Nagytapolcsányban született Walter Rosenberg néven

* 15 éves korában a faji törvények miatt kizárták a gimnáziumból, megpróbált Angliába szökni, de elfogták, és a novákyi gyűjtőtáborba vitték

* 1942-ben Majdanekba, onnan pár hét múlva Auschwitzba hurcolták

* Ő tervezte meg a szökést, és amikor társával Zsolnára ért, felvette a Rudolf Vrba nevet

* A háború végén a felkelőkhöz csatlakozott, majd Prágában egyetemi tanulmányokat folytatott

* Vegyészként az emberi agyban lejátszódó vegyi folyamatokat kutatta

* Az 50-es években Izraelbe, aztán pedig Kanadába emigrált

* Megszöktem Auschwitból (Utekl jsem z Osvětimi) című könyve máig sem jelent meg szlovákul

* 2006-ban hunyt el