<p>Panaszkodni divat, panaszkodni néha jó érzés. Legtöbbször mégis csak azért tesszük, hogy felhívjuk magunkra a figyelmet, nagyobbat mondjunk, mint a többiek, jobban felfigyeljenek ránk, mint a társaság többi tagjára.</p>
Panaszkodni bizony divat. Panaszkodik a híradó és a rádió, olyannyira hatásosan, hogy a nyafogástól aztán tönkremegy a tévé, kilyukad a cipő, és elromlik a robotgép is. Pedig amikor a világ kellemetlen dolgaira összpontosítunk, részben azért tesszük, hogy társaságban kitöltsük a kínos csendet, sajnáltassuk magunkat. Nem szándékosan, hanem tudattalanul másoljuk környezetünk viselkedését.
A gyerekek ösztönösen másolnak mindent, amit látnak. Az embereket, a viselkedést, szavakat, gesztusokat. Ki hiszi azt, hogy ez a hajlam idősebb korban megszűnik? Öregebb fejjel is ugyanúgy pásztázunk mindent, és ami megfelel, amivel azonosulni tudunk, azt elkezdjük utánozni.
A panaszkodás is ilyen utánzás. Sokszor unaloműző cselekvés, amely kényelmesen folytatható. Téma van hozzá a tévében, újságban és az interneten. Elég megjegyezni s újra elismételni a hallottakat, olvasottakat.
Szíved joga azonosulni a rossz hírekkel. Mindemellett figyelj, hogy az élet mennyi csodát nyom az orrod alá nap mint nap. Vedd észre őket, a nyugodt pillanatokat, mert az élet reggeltől estig megajándékoz velük. Mindenkire zúdítja az apró ajándékokat. Hűvös napkelte, a vízen tükröződő holdfény, egy csöndes pillanat. Figyelj rájuk, fogadd be őket!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.