Szlovákiai tölgyfa küzd az év fájának címéért

Szlovákiai tölgyfa küzd az év fájának címéért

Az európai év fájának címéért folytatott, 2023-as küzdelemben egy népszerű, szlovákiai tölgyfa is részt vesz.

A Malackai járásbeli Lozornó község lakosai büszkék lehetnek a helyi, csaknem 700 éves tölgyfára, mely a Sárkánytölgy nevet viseli. Martina Hromadová az Ekopolis Alapítványtól kiemeli, hogy a fa a megjelenéséről kapta a nevét; leginkább egy hatalmas, ülő sárkányra emlékeztet, ám ennek ellenére a helyiek egyáltalán nem tartják félelmetesnek, sőt biztonságban érzik magukat a környezetében. A több száz éves fa rengeteg eseménynek szemtanúja lehetett, mint amilyen például Borostánykő várának, valamint a helyi erdei vasútnak a felépülése.

Az európai év fájáért folyó küzdelmet 2011 óta szervezik meg minden évben, mivel hasonló versenyek korábban nagy népszerűségnek örvendtek bizonyos országokban. Idén 16 ország nevezi kedvenc fáit, a szavazás pedig február 1-jétől 28-áig tart. Mindenki két fára adhatja le a voksát, a győztest pedig Brüsszelben, az Európai Parlamentben fogják bejelenteni március 21-én. Szlovákiában az imént is említett Ekopolis Alapítvány felelős a verseny szervezéséért.

Szavazni itt tudtok!

(magazín.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?