„Milyen a túlvilág? Jobb, ha nem tudom!” – Vendégségben Vitray Tamásnál

Vitray Tamás

A televízió hőskorában alighanem ő volt a legismertebb – és a legnépszerűbb – magyar ember, műsorait egy nemzet várta a készülékek előtt. Ma már a kilencvenedik évében jár, elvált, egyedül él, s a futballmeccseket lehalkítva nézi. Vitray Tamással beszélgettünk.

Amikor egyeztettük a találkozót, azt mondta, orvoshoz megy. Hogy van?

Köszönöm, jól. Fáj a derekam, de semmi komoly. A korral jár.

A szomszéd helyiségben láttam egy szobabiciklit. Ezzel tartja karban magát?

Régen rendszeresen sportoltam, minden nap úgy kezdődött, hogy hajnalban elmentem futni, aztán úsztam egyet. A gerincsérvemmel ez véget ért.

Három éve volt egy csúnya nyakcsigolyatörése is.

Leestem a galériáról. Sötét volt, nem gyújtottam villanyt. Lassan csúsztattam a lábam előre. S egyszer csak megéreztem valamit, amit a szoba küszöbének véltem. Megnyugodtam, és tettem egy határozott lépést. De nem a küszöb volt, hanem a legfelső lépcsőfok. Beleléptem a semmibe. Nem legurultam a lépcsőn, hanem lerepültem, és egy könyvespolc tövében landoltam. Bevitt a mentő, de hazaküldtek azzal, hogy csak zúzódás. Iszonytató fájdalmaim voltak. Aztán amikor hétfőn munkába ment a főorvos, és látta a felvételeken, hogy három nyakcsigolyám eltört, azonnal bevitetett. Kaptam is egy rögzítő nyaktilót, amit éjjel-nappal hordanom kellett, négy hónapon át.

Tudott így feküdni?

Nem feküdtem egy percet sem. Az a főorvos egyébként Szlovákiából származik, dr. Viola Árpádnak hívják. Kiváló szakember. Amikor megköszöntem neki a törődését, azt mondta, nem tartozom neki semmivel, mert tizenéves koráig a televízió jelentette számára a magyar nyelvet, s benne az én műsoraim.

Szellemileg hány évesnek érzi magát?

Erre most mit mondjak? Vannak konkrét jelei az öregségnek. A beszélgetésünk során lesznek szavak, amelyek nem fognak eszembe jutni. Nem nevek, hanem közönséges szavak. Az ember nem érzi magát hülyének, csak feltételezi, hogy romlik az állapota. Akkor szoktam bosszankodni, ha nem jut eszembe egy szó.

Zavarja, ha előzékenyebbek önnel az emberek?

Az előzékenység a külsőnek szól. Bácsi lettem. A magasságom 162 centi volt, s ezekkel az összetört csigolyákkal négy-öt centit rövidültem. Most már egy apóka vagyok. De már nem érdekel.

S mi érdekli?

A világ érdekel, de már hárítok mindent, ami idegesítene.

Például?

Korábban, amikor a szomszédok megkérdezték, hogy vagyok, azt feleltem: a kertkapuig tökéletesen. Most nincs kertem, csak a lakás ajtaját mondhatom.

S mire érti?

Pontosan tudja, mire értem. Nem egészen így képzeltem el a világot. De így könnyebben fogadom el azt a tényt, hogy előbb-utóbb befejezem.

Minek nevezné ezt? Rezignáció? Közöny?

Tudomásulvétel. Hellyel-közzel hatvan éven át szerepeltem, most nyilvánosan is bejelentettem, hogy abbahagyom. Elég volt.

Elég volt miből?

Mindenáron azt akarja, hogy verbalizáljam. Na mindegy, majd kihúzzuk a kéziratból.

Vitray Tamás a Magyar Televízió stúdiójában, 1976-ban. (Fortepan/Rádió és Televízió Újság)

Az elképesztő ütemű technológiai fejlődéssel lépést tudott tartani?

Kis részben. Amennyit hasznosítanom illett, azt megtanultam. Szakértők szerint az emberrel hároméves koráig történik szinte minden, ami a szellemi fejlődése szempontjából mérvadó. Amíg megtanul járni, enni, megérti a nyelvet, megtanul beilleszkedni. Ez nagyobb teljesítmény annak a kis embernek, mint amit később tanul. Van internet, és képernyőn keresztül telefonálunk? Oké, ügyes! És biztos lesz még különb is, ha már önvezető autók is vannak. De ettől még nem vagyok elragadtatva.

Egy interjúban azt állította, néha a bemutatkozás után már betűznie kell a nevét.

Bizony.

Ehhez képest az archívumból előkerülnek egyes műsorai, legutóbb például az Ötszemközt egyik adása, amelyben a tizenhat nyelven beszélő szinkrontolmács, Lomb Kató volt a vendége. Ezt a beszélgetést néhány hét alatt 170 ezren nézték meg egy videómegosztó portálon. Ez azért nem rossz szám.

Szívet melengető szám.

Azt a Friderikusz-podcastot pedig, ahol bejelentette, hogy többet nem szerepel a nyilvánosság előtt, három hét alatt közel 400 ezren látták.

Legyünk őszinték: mondtam én, hogy már nincsenek emberek, akikhez eljut az emberi szó? Csak fogynak.

Tévézik még?

Főleg focit nézek. De, köztünk szólva, hang nélkül.

Zavarják a riporterek?

Nem ezért. Próbálja ki egyszer, vegye le a hangot. Jobban lehet látni a focit.

Milyen meccseket néz?

Az angol, az olasz és a német bajnokságot jobban ismerem, mint a magyart. Az NBI-ből egyetlen csapatösszeállítást sem tudok elmondani. Néha belenézek a Fradi meccseibe, de a kapuson kívül alig van magyar játékosa.

Régen jobb volt?

Hétéves lehettem, amikor apám először kivitt magával a stadionba, és máig a fülembe csengenek az öregek bezzegjei. Bezzeg az Orth Gyuri! Én nem akarok bezzegezni. Egy biztos, ez a futball, amit ma látok – és ezt a csúcsfutballra értem, tehát a legjobb focira a mai kínálatból –, nekem kevésbé szórakoztató. Izgalmas ez is, csak más. Ez már gladiátorharc. A stúdióban pedig tehetséges fiatalemberek tudományos pontossággal megfejtik, hogy mit láttunk. Rendben, de hol a játék?

Mikor volt utoljára futballmeccsen?

Két évtizede is van már. Egy Honvéd–Fradin egy zászlóba burkolt gyerek rám ordított, hogy „te geci zsidó”. Élő mikrofon volt a kezemben, nem reagálhattam, a kollégáim pedig nem mozdultak – később bocsánatot kértek ezért. Egy hétre rá Fehérvárról közvetítettem, és amikor a mérkőzés előtt elmentem pisilni, azt vettem észre, hogy egy fekete overallos férfi követ. Bementem a nyilvános vécébe, jött utánam. Felkészültem arra, hogy fejbe vág. Szembefordultam vele: uram, mit akar maga tőlem? Zavarba jött, azt mondta, ne haragudjon, Vitray úr, a gyártásvezető utasítása, hogy mostantól mindenhová el kell kísérnem önt. Többet nem mentem futballpályára.

Egyszer sem?

Egyszer elindultam, hogy megnézzem a Vasas meccsét, de a kapuban meggondoltam magam.

Tiszteletjegyet sem kap? A Puskás Aréna megnyitójára vagy a budapesti Eb-meccsekre?

Nem. Nincs velük semmilyen kapcsolatom. Kiírtak az osztálykönyvből.

A Covid-időszakot megsínylette?

Nem. Azt szoktam mondani: egyedül még soha nem unatkoztam. Fiatalabb koromban sem szerettem utazni.

Pedig sportriporterként bejárta a világot.

Rengeteget utaztam, valóban, de az munka volt. Érkezés, közvetítés, hazautazás. Amikor megtehettem, akkor sem élveztem. Látni akartam a nagy múzeumokat, de mindig zavart a rengeteg ember. Úgy éreztem magam, mint egy vásárló a zsúfolt piacon. Aztán a madridi Pradónál döntöttem úgy, hogy bemegyek, és csak Hieronymus Bosch képeit nézem meg, semmi mást. Bementem, leültem, és csak azt néztem. Nagy élmény volt.

Amit mond, azok egy introvertált személyiség jellemzői. Ön viszont hatvan éven át képernyőn volt, amihez kell egy nagy adag…

Nagy adag micsoda?

Keresem a megfelelő szót. Nagy adag exhibicionizmus.

Nézze, én valóban milliók előtt szerepeltem. De egymagamban. Valójában introvertált vagyok. Mind a három feleségem megegyezett abban, hogy társaságban mögéjük bújtam.

Készít leltárt kilencvenévesen?

Miről?

Bármiről. Összegyűjti az emlékeit?

Igen. Mindent elteszek. Nevetségesen hiú vagyok. Gyűjtöm a címlapokat, amelyeken megjelenek. Nagy szégyen?

Kinek gyűjti?

Magamnak.

Nem a gyerekeinek?

A gyerekeimet ez abszolút nem érdekli. A fiam inkább átment a túloldalra, ha együtt mentünk, csak ne kelljen ott lennie, amikor bámulják a fatert.

Gyakran megbámulták az utcán?

Gyakran. A hatvanas évek elején nagyon megugrott a tévé népszerűsége. Annyira új jelenség volt, hogy egy vidéki közönségtalálkozón egy bácsi azt kérdezte tőlem: azt látom, hogy maga kicsi ember, de hogy fér bele abba a dobozba?

Egy interjúban azt mondta, a két évvel ezelőtti válásakor nagyon rossz állapotban volt. Ez mit jelentett?

Rossz idegállapotot. Nem szeretek erről beszélni, mert vagy egy szelídebb verziót hazudnék, vagy ha elmondanám a történetet, akkor magam felé hajlana a kezem. Az ilyesmihez mindig két ember kell. S én senkinek nem rovok fel semmit. Magamnak sem.

Hogyan telik egy napja?

Nem egyformák a napok. Ma például önök jöttek.

Ez jó vagy rossz egy introvertált személyiségnek?

Esemény. Mit csináltam volna, ha nem jönnek? Csakugyan, mit?

Hánykor kel?

Fél hétkor. De mire reggelihez jutok, az általában fél tizenegy.

Mit csinál addig?

Szöszmötölök. Meg kellett tanulnom beágyazni, szellőztetni. Ez korábban nem az én feladatom volt.

Ki főz most önre?

Senki. Eleinte azt hittem, hogy főzni fogok, csináltam például prézlis karfiolt. De főleg zacskós dolgokat eszem.

Több mint tíz éve jelent meg a Kiképzés című memoárja, amely élete első huszonöt évét öleli föl. Megírja a folytatását?

Nem. Nincs írói tehetségem ahhoz, hogy a tévés éveket olyan izgalmassá dúsítsam, mint amiken korábban keresztülmentem. Voltak buta főnökeim, rosszindulatú kollégáim, és volt irigység is. Ezt írjam meg? Tyúkperek ezek. Rá kellett jönnöm, hogy a Kiképzés folytatásával csak a léc alá tudnék ugrani. Azt meg a hiúságom nem engedte.

Kilencvenévesen milyen távlatokban gondolkodik?

Nincsenek terveim. Bár ez így túl elégikusan hangzik.

Hiányzik valami a fiatalabb Vitrayból?

Nekem a munka az egész napomat betöltötte. Ha lehetett volna, beviszem az ágyamat a szerkesztőségbe, és ott lakom.

Maradtak elvarratlan szálak az életében?

Úgy érti, hagyok-e hátra befejezetlen ügyet? Nem.

Hol fog karácsonyozni?

Még nem tudom. Azelőtt a szülők szervezték a karácsonyt, most szervezzék a gyerekek.

Ajándékozós típus?

Hogyne!

Kapni is szeret?

Adni jobb. Amikor ajándékot kapok, olykor erőt kell venni magamon, és örömöt kell mutatni, hogy jaj, de jó, milyen gyönyörű!

Mi a szép a karácsonyban?

Hogy látom a gyerekeimet és az unokáimat.

Kilencvenedik évében jár: szokott a halálra gondolni?

Igen.

S olyankor mit képzel el?

Úgy fogom föl, mint a születést. Természetesnek tartom.

Fél a haláltól?

Az oda vezető úttól igen. Hogy az fájdalmas lesz.

A leépülésétől?

Attól féljenek a rokonaim.

Hisz Istenben?

Van hitem, de az nem köthető valláshoz. Nem hiszem el, hogy a dolgok materiálisan jönnek létre. Az anyag önmaga nem tud alkotni. Tehát valaminek lennie kell. De egy olyan mindenségben élünk, amit még felmérnünk sem sikerült. Ebben a mindenségben a mi bolygónk akkora, mint egy légy szárnyán a szeplő. Honnan tudhatnám, hogy miről szól ez az egész? Minden csak hipotézis.

Hankiss Elemér írja, hogy a vallást azért találták ki maguknak az emberek, mert mankóra volt szükségük, máskülönben dermesztő lett volna szembenézni a jéghideg univerzummal.

Ugyanazt mondja, amit én. Van egy hatalmas szellem, amit nem adatott meg ésszel fölfognunk.

Létezik túlvilág?

Istenkáromlásnak tűnhet, amit most mondok, de amikor kimegyek a temetőbe, és megállok a síroknál, akkor tudom, hogy ez nem az az ember, aki hozzám tartozott. Csak a csomagolása. Őt a szívemben gyászolom, nem a sírjánál állva.

Hogyan képzeli el, mi jön a halál után?

Ehhez nem vagyok elég okos. Meg nem is vagyok rá igazán kíváncsi. Mert mi van akkor, ha valami szörnyűség vár rám? Jobb, ha nem tudom. Majd meglátom.

Érdekes

VITRAY TAMÁS

A magyar televíziózás legkiemelkedőbb alakja. 1932-ben született Budapesten, Neufeld Tamásként. Tévés pályafutását 1958-ban kezdte. Huszonegy nyári és téli olimpiáról tudósított, s összesen 46 magyar olimpiai aranyat közvetített. Ő volt Egerszegi Krisztina és Darnyi Tamás „magyar hangja”.

A sportműsorokon kívül vetélkedőket és beszélgetőműsorokat is vezetett (Ötszemközt, Csak ülök és mesélek, Telefere). Az MTVA archívumában közel négyezer műsora van archiválva. A Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa. Kossuth-díjas.

Háromszor volt nős, az első felesége Vasvári Terézia (ebből a házasságból született két fia, Tamás és Péter), a második Földi Teri színésznő, a harmadik Kállai Bori színésznő, akivel 1987-től 2019-ig élt együtt.

Kiképzés című memoárjának új kiadása idén jelent meg.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnap 2021/50-51. számában jelent meg!

Aki vásárlás helyett előfizetné a Vasárnapot, az most egyszerűen megteheti: https://pluska.sk/predplatne/vasarnap/#objednat-tlacene

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?