Megnyomja-e Putyin a piros gombot?

Mi történik, miért történik, és mi jöhet még? Erről kérdeztük a Komáromi Szalonban Feledy Botond jogászt, külpolitikai elemzőt.

Nyolc év telt el azóta, hogy Oroszország annektálta a Krím-félszigetet. Miért éppen most támadta meg Ukrajnát?

Vlagyimir Putyin úgy érezte, bármit tesz, nem érik szankciók. Ez nem Putyin személyiségéről szól, aki nevelt gyereket, az tudja: ha nincsenek keretek, a gyerek mindig eggyel tovább megy. Krím előtt, 2013-ban Barack Obama azt mondta, ha vegyi fegyvert vetnek be Szíriában, az USA közbelép. Nem lépett közbe. Ez pedig jelzés volt Putyin számára, hogy bármit büntetlenül megtehet. Két év Covid-válság után most látta elérkezettnek a pillanatot egy Ukrajna elleni háborúhoz.

Az orosz propaganda az első napokban még azt kommunikálta, hogy békefenntartóként léptek Ukrajna területére, ahol különleges katonai művelet zajlik. Ehhez képest operaházat, egyetemet, állatkertet bombáztak, és az invázió másnapján közölték, hogy ha Finnország vagy Svédország is be akarna lépni a NATO-ba, arra Moszkva keményen reagálna – ez a fenyegetés sem illik bele az oroszok által kínált, békefenntartókat emlegető értelmezési keretbe.

Békefenntartókat legfeljebb az ENSZ tud küldeni, itt ilyesmiről szó sincs, ezt a kifejezést töröljük is a szótárunkból. Az ENSZ értelmezésében ez agresszió. Az oroszok a saját közönségüknek próbálják igazolni a helyzetet, mert lesznek orosz sorkatonák, akik koporsóban térnek vissza, és ezt valamivel magyarázni kell.

Mi lehetett az oroszok terve, és abból mi valósult meg a háború első napjaiban?

Az oroszok azt remélték, hogy 72 órán belül elkapják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, és kormánycsere lesz Ukrajnában. Kijevbe már a háború előtti napokban beszivárogtak a Szpecnaz, az orosz hadsereg különleges műveleti alakulatának tagjai, akik megpróbálták átvenni az irányítást a kritikus infrastruktúra fölött, de ez sem sikerült nekik. Az oroszok előzetesen felmérték azt is, hogyan reagál majd az ukrán civil lakosság, de utóbb kiderült, hogy nagyon alábecsülték az ellenállás mértékét. Amint ez világossá vált számukra, taktikát változtattak, és a háború onnantól kezdve kvázi büntetőakcióvá változott, átálltak a városok ostromára, és civilekkel teli településeket ágyúznak 10-12 órán át, nyilvánvalóan nem katonai célpontokat is. Céljuk az ukrán infrastruktúra felszámolása. Mentálisan próbálják megtörni a védelmet, és azt remélik, az ukránok a veszteségeket látva bármit megtesznek a tűzszünetért. Az élelmiszerellátás már most összeomlóban, s ha több nagyváros marad víz, áram és fűtés nélkül, akkor eljöhet ez a pillanat.

Hogyan végződhet a háború?

Az optimista orosz elképzelés az, hogy Ukrajnát demilitarizálják, semleges állam lesz, kineveznek az élére egy oroszbarát elnököt, aláírnak valamilyen bilaterális egyezményt, amelyben a baráti orosz csapatokat meghívják 40 évre Kijev környékére állomásozni – erről vannak tapasztalataink. Ha nem tudják elérni a kormányváltást, akkor kérdés, hogy mennyire fogják lerombolni Ukrajnát.

Reális forgatókönyv a nukleáris csapás?

Vannak arra vonatkozó, orosz körökből származó hírszerzési információk, amelyek a Szkripal-ügyben is hitelesnek bizonyuló forrásból érkeznek, hogy az atomfegyver taktikai bevetése valós opció, s ezzel kényszeríthetik kapitulációra az ukránokat. Nem interkontinentális ballisztikus rakétára kell gondolni, hanem ágyútölteteket látnak el atomrobbanófejjel.

Mekkora a valószínűsége annak, hogy a NATO is belép, s a lokális háborúból világháború lesz?

Ha a NATO közvetlenül konfrontálódik az orosz hadsereggel, akkor karnyújtásnyira leszünk a termonukleáris háborútól. Ezt az eszkalációs kockázatot a NATO mindenképpen el akarja kerülni. De gondoljunk bele abba, hogy a fegyverszállítmányok áthaladnak a lengyel–ukrán határon. Az oroszok ezt megpróbálják kilőni. Elég, ha egyetlen rakéta áttéved lengyel területre.

Hogyan kell elképzelni egy atomháborút? A homo sapiens végét jelentené? A Csendes-óceániai Bikini-szigeteken végzett nukleáris kísérletek azt bizonyították, hogy csak a patkányok maradnak életben.

Inkább attól tartok, hogy ha Putyin bármilyen kis nukleáris eszközt vet is be, az már jelzés lesz az India–Pakisztán, Kína–USA, Irán–Izrael stb. konfliktusban részt vevő felek számára, hogy már ez is megengedett.

A nukleáris fenyegetés az aduász Oroszország kezében. Kell-e félniük a balti államoknak? Kell-e félnie Közép-Európának? Mi van akkor, ha Ukrajna orosz bábállam lesz, és Oroszország jelzi, hogy a saját érdekszférájának tekinti az egykori KGST-blokkot, Szlovákiát és Magyarországot is, amelyek ugyan NATO-tagállamok, de geopolitikai súlyuk csekély. Megvédené-e ezeket az országokat a NATO, kockáztatna-e értük egy pusztító világháborút?

Washington bevet majd minden diplomáciai eszközt egy ilyen konfliktus megelőzésére. Putyin egyébként már decemberben közölte, hogy Oroszország az 1997-es NATO-határokat tartaná jogosnak. (Magyaroszág 1999-ben, Szlovákia 2004-ben csatlakozott a NATO-hoz – a szerk. megj.)

Gyakori vélemény, hogy nem kellett volna provokálni az oroszokat, s akkor nincs háború.

Az orosz külpolitika az elmúlt 300 évben mindig expanzív volt. A NATO legföljebb azt próbálhatja befolyásolni, hogy a konfliktus hol eszkalálódjon, NATO-országban, a Balkánon, Ukrajnában vagy Fehéroroszországban.

A közvélemény az atomháborútól tart, de megjelentek olyan pusztító fegyverek is az orosz–ukrán háborúban, mint a vákuumbomba, amelynek bevetése lakott területen a hágai egyezmények szerint háborús bűncselekménynek minősül.

A vákuumbomba vagy más néven termobárikus bomba azt a levegőt is felhasználja a robbanáshoz, ami egy épületen belül van, úgyhogy itt kiszippantaná a tüdőnkből is a maradék levegőt, hogy megfulladhassunk és megéghessünk. Csúnya történet. Az ilyen fegyverek felvonultatása a pszichológiai hadviselés része, azt próbálják elérni vele az oroszok, hogy a lakosság maga követelje a kapitulációt.

Jogi értelemben háborús bűnöket követnek el az oroszok Ukrajnában?

Úgy tűnik, hogy igen. Az OECD és a Nemzetközi Büntetőbíróság delegációja is ott van a helyszínen, hogy bizonyítékokat gyűjtsön.

Elképzelhető, hogy Vlagyimír Putyin egyszer a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon fog felelni mindezért?

Ezt még egy orosz puccs esetén sem látom valószínűnek.

Ukrajna 41 millió lakosából 8,3 millió az orosz. Ők hogyan reagálnak a háborúra? Mert sehol sem fogadta virágeső a bevonuló orosz csapatokat, az oroszok által lakott ukrajnai területeken sem. Másra számítottak az orosz katonák?

A 200 ezer orosz katona úgy tudta, hadgyakorlaton vesz részt, csak aztán áttették őket Ukrajnába. A frontvonal mögött, Donyeck és Luhanszk környékén valószínűleg megmaradt az orosz szimpátia, de azokon a területeken, ahol városokat ágyúznak, az orosz lakosság is tud azonosulni a helyi ellenállással – annak ellenére, hogy 2014 óta Zelenszkij valóban felcsavarta az ukrán nacionalizmust.

Van egy szegmense a magyar társadalomnak, amely elítéli ugyan a háborút, de az ukrán nyelvtörvény és a kárpátaljai magyarok jogfosztottsága miatt nem szimpatizál az ukránokkal.

Magyarország is erre hivatkozva blokkolta Ukrajna euroatlanti közeledését az utóbbi években. Nagy kérdés az is, hány kárpátaljai magyar van. Antall József idején még 250 ezerről beszélhettünk, realista becslések szerint idén február 24-én mintegy 100 ezer lehetett, s közülük azóta 60 ezren elhagyták Ukrajnát. Ezeket a számokat persze még validálni kell, s ez nem lesz könnyű.

A Gazeta Wyborcza lengyel napilap címlapján közölte Zbigniew Herbert A magyarokhoz című, 1956-ban írt versét: „S mi állunk a határon / csak állunk a határon / állunk a józan ész jól-fontolt határán / innen nézzük a tűzvészt / halálba bámulunk.” A lengyel közrádió ukrán zászlót tett a logójára, a lengyel köztévé pedig műsorra tűzte a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető, Alekszej Navalnij filmjét arról, hogy milyen luxuspalotája van Putyinnak. Magyarországon semmi ilyesmit nem látunk, a magyar kormánymédia kitart amellett, hogy a hanyatló Nyugat a rossz, Oroszország a jó. Okozhat ez törést a szinte testvérinek nevezhető lengyel–magyar viszonyban?

Varsó és Budapest interpretációja nem csupán eltérő, hanem szinte a két végletet jelenti, ami megnehezítheti a visegrádi négyek együttműködését is. Magyarország nem egyezett bele a fegyverszállításba, mert annak valós kockázatai vannak: adott esetben azt jelenthetné, hogy a konvojokat kárpátaljai területen támadnák az oroszok. De ez a döntés beleillik a Fidesznek abba a narratívájába is, amit a 2009-es Putyin–Orbán találkozó óta épít.

Európa az orosz energiaforrásoktól függ. Miközben azt mondjuk, szolidárisak vagyunk az ukránokkal, havonta 400 millió eurót fizetünk az oroszoknak a gázért és a kőolajért, s ezzel a pénzzel közvetve a háborút finanszírozzuk. Mikor szólal meg Európa lelkiismerete?

Most jelentette be a Shell, hogy muszáj volt orosz olajat vennie, mert ellátási problémák lennének Európában, de a profitot az ukrán menekülteknek adják. Ami rendben van, csak közben az oroszok a bevételt a háborúra fordítják. Európa e téren óriási változások előtt áll, kérdés, hogy az átmenetet hogyan tudjuk megoldani.

Elképzelhető, hogy a Nyugat elszámolta magát a demokrácia-exporttal, és olyan dolgokat követelt, amelyeknek nem volt realitásuk?

Inkább az volt egy tragikus illúzió, hogy a Nyugat stratégiai partnernek tekintette Oroszországot. Pedig Putyin a nyolcadik főtitkár. Az orosz külpolitika konzekvens, nincs változás. Volt egy rövid időszak Jelcin alatt, amikor azt gondoltuk, hogy nemzetközi intézményekkel kordában tartható Oroszország. Ezt az illúziót sajnos későn engedte el a Nyugat.

A putyini rezsim propagandacélokra használta a látványsportot: 2014-ben téli olimpiát, 2018-ban futballvébét rendezett. Most azonban Szentpétervár nem rendezhet BL-döntőt, Szocsitól elvették a Forma–1 futamot, a FIFA kizárta az orosz futballválogatottat, a jégkorong-vébét rendező finnek pedig jelezték, hogy nem engedik be az oroszokat. Ezek a tiltások fájnak-e az oroszoknak?

A putyini propaganda képes arra, hogy ezt is előértelmezve tálalja az orosz közvéleménynek. Miért nem működik a Visa-kártyánk és a Mastercardunk? Azért, mert a Nyugat haragszik ránk. Az nem hangzik el, hogy háborút indítottunk.

Az orosz hatóságok letiltották a Facebookot és a Twittert, börtönnel fenyegetik azokat, akik a háború ellen tüntetnek, Putyin pedig aláírta a törvényt, amelynek értelmében 15 év börtönbüntetést kaphatnak azok az újságírók, akik az ukrajnai eseményekre a háború kifejezést használják.

És a duma ovációval fogadta ezt a döntést. Az oroszok így csak szűrt információkat kapnak, de a gazdasági szankciók hatásait érezni fogják. A háború önmagában sem olcsó történet, 600–800 millió dollárt emészt föl naponta.

Mihez kezdenek az oroszok egy szétlőtt Ukrajnával?

Az orosz tervek között szerintem nem szerepel a hosszú távú megszállás. Ekkora területen ez több százezer fős hadsereget igényelne, ami kivitelezhetetlen, pláne ilyen ellenállás mellett.

Tegyük föl, hogy oroszbarát bábkormány jön Ukrajnában – de marad a partizánharc és a szabotázs. A Guardian információi szerint az oroszoknak halállistáik vannak az oroszellenes ukránokról, akiket az elsők között szeretnének likvidálni. Milyen lesz a béke Ukrajnában?

Nem tudjuk, hogy fog kinézni az ellenállás. És azt se felejtsük el, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint akár 10 millió menekült is elhagyhatja Ukrajnát. Ez is része lehet az orosz forgatókönyvnek: rászabadítani egy menekültáradatot Európára. Lesznek még ebből nemzetbiztonsági kihívások egyes országokban, mivel orosz provokatorok es ügynökök is könnyen beszivároghatnak.

Kevés szó esik arról, hogy mi történik a megszállt területeken, de vannak második világháborús tapasztalatok arról, hogy milyen léptékű a nők elleni nemi erőszak: Magyarországon mintegy 200 ezer nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák, köztük Polcz Alaine-t és Radnóti Miklós feleségét, Gyarmati Fannit is.

Attól tartok, hogy amikor az orosz katonák a benzint vodkára cserélik, Ukrajnából is érkeznek majd hasonló hírek. A nemi erőszak sajnos létező háborús eszköz.

*

A teljes interjú elolvasható a Vasárnap következő, március 15-i számában.