Demokráciában még nem volt éhínség, interjú Horváth Mihállyal

Nagyon impozáns a szakmai életrajza, a Comenius Egyetem elvégzése után tanult Nagy-Britanniában a Yorki Egyetemen, nagydoktori fokozatot szerzett a St. Andrews Egyetemen, és öt évig kutatott az Oxfordi Egyetemen. Közben két szlovák pénzügyminiszter tanácsadója és különböző pénzügyi szakmai szervezetek tagja volt, oktatott a Yorki Egyetemen, 2020 óta pedig a szlovák jegybank vezető közgazdásza. Honnan indult és hogyan sikerült idáig eljutnia?
Dunaszerdahelyen születtem, édesanyám bérelszámoló volt, édesapám egy építkezési cégnél készített költségvetéseket. Az ő ösztönzésük is kellett ahhoz, hogy mindig egy fokkal feljebb tudjak lépni, na meg sok munka és egy nagy adag szerencse. 1995-ben sikerült kijutnom Amerikába nyári egyetemre, ahol egy teljesen másfajta gondolkodásmódot ismertem meg. Már a tanulmányaim idején elkezdtem dolgozni, és megtapasztaltam azt is, mekkora a rés az oktatás és a gyakorlat között, hogy nálunk nem igazán azt tanítják, ami a közgazdasági elemzésekhez szükséges. Ekkor döntöttem el, hogy többet akarok tanulni, ezért felvételiztem a Yorki Egyetemre. Felvettek, és innen kezdve egy egészen más világ nyílt ki előttem. Más volt a környezet, a tanár-diák kapcsolat, nem csak életre szóló barátokat szereztem, hanem azt a hozzáállást is elsajátítottam, hogy mindig többre kell törekedni. Ezért pályáztam meg az oxfordi kutatói állást is, és ott kristályosodott ki bennem, hogy a gazdasági elemzések készítése lesz a szakterületem.

Most pedig ön készíti a Szlovák Nemzeti Bank előrejelzéseit.
Egy harmincfős elemző csapat vezetője vagyok, nem csak a szlovák gazdasággal, hanem az euróövezettel is mi foglalkozunk, mi készítjük fel a bank elnökét az Európai Központi Bank kormányzótanácsának üléseire.

Minden gazdasági szakember azt mondja, hogy nagyon nehéz idők jönnek. Az átlagember számára ez mit fog jelenteni?
További áremeléseket, magas energiaárakat, elvétve gyárbezárásokat, nagy bizonytalanságot. Mindennek ellenére a munkanélküliség meredek emelkedésére nem kell számítani, mert bizonyos ágazatokban munkaerőhiány van, és öregszik is a társadalom.

Mekkora áremelkedés vár még ránk?
Több forgatókönyvvel dolgoztunk az előrejelzés elkészítésénél, mert nem tudjuk, mit fog lépni a kormány. A legnagyobb, ugrásszerű áremelkedésre a lakosság a gáz és az áram esetében számíthat, de ennek a mértéke attól függ, hogyan szabályozza az állam. Ha a megszokott rendszer szerint haladnánk, a mai árak akár háromszorosát is fizetnék a háztartások, ez a fogyasztók többsége számára elviselhetetlen lenne. A kormány még nem hozott döntést ez ügyben, nagy a bizonytalanság, mert az európai intézkedésekre is várunk. Ugyanakkor nagyon nehéz helyzetben van a vállalati szféra is, nem kizárt, hogy a nagyobb energiafogyasztók közül néhány bezár.

Ilyen helyzetben nehéz lehet előrejelzéseket készíteni. Milyen mértékű inflációra számítanak?
Jelenleg úgy néz ki, a jövő év elején 22-23%-ra ugrana az infláció a mostani 13%-ról. Ezt döntő részben az energiaárak növekedése okozná. Éves átlagszinten is 18% feletti lenne az infláció a helyzet mai állása szerint. De a kormány ezt fékezni tudja bizonyos intézkedésekkel.

Mit tartana ön ideális intézkedésnek?
A leginkább rászoruló csoportok célzott és hatékony támogatását, a vállalatok segítését, olyan árszabályozási intézkedéseket, amelyek nem deformálják a gazdaságot. A legfontosabb, hogy ezek az intézkedések ne hosszabbítsák az agóniát. Ha az áremelkedést próbálnánk több évre szétosztani és mindig kicsivel nőne, beépülne az emberek gondolkozásába, hogy 5-6% az infláció, és mindig annyi is lesz, ami nagyon veszélyes.

Leginkább az energiaárak emelkedése okozza az inflációt?
Alapjában véve igen, de idén rohamléptékben nőttek az élelmiszerárak is. Ebben szintén szerepe van az energiának, globális szinten fontos a műtrágya, és a háború miatt kevesebb a gabona. Érezhetően segített, hogy Ukrajna már exportálhat gabonát, de ez még mindig kevés.

Szakmai számítások alapján meddig növekedhet az infláció, mikor következik be a fordulópont?
Már lassulóban van a világgazdaság, és ez visszahat az energiaárakra. De ezek nem elégséges okok, az igazi fordulatra várni kell.

A magyarországi közmédiában folyton azt hallani, hogy a válságért és az árak emelkedéséért az Oroszország elleni uniós szankciók okolhatók, békét kell kötni, és helyreáll a világ rendje. Ilyen egyszerű ez?
Óvatosan fogalmaznék, mert ez már politika, de vannak rövid távú és hosszú távú érdekek és hatások. Látnunk kell, hogy ez a válság felgyorsított olyan elkerülhetetlen folyamatokat, mint az Oroszországtól való függetlenedés, a zöld energiára való átállás és Európa sebezhetőségének mérséklése. Európának megvannak az eszközei arra, hogy ezen a válságon túllendüljön, és egy új modellben sikeresen működjön tovább. Oroszország kilátásai sokkal rosszabbak.

Pedig egyes „szakértők” szerint a szankciók csak Európát sújtják, Oroszország pedig egyre gazdagabb.
Abban van igazság, hogy a szankciók Európának is fájnak, és az energiahordozók áremelkedésének köszönhetően az orosz gazdaság visszaesése nem volt olyan mély, ebből tudtak valamilyen szinten kompenzálni, de hatalmas gondjaik vannak. Oroszország csak nyersanyagot exportál, minden másból behozatalra szorul, az orosz ipar már most hatalmas alkatrészhiánnyal küzd. Bizonyos árucikkek esetén már most százszázalékos a visszaesés, egész iparágak vannak gondban. H a Nyugat eltökélt marad abban az elhatározásában, hogy leáll az orosz nyersanyagról, akkor Moszkva nem jöhet ki ebből jól. Már most sem olyan fényes a helyzet, ahogy ezt a propaganda állítja, én nem szeretnék most átlagpolgár lenni Oroszországban.

Sokan már nálunk sem szeretnek azok lenni.
Ez igaz, de nálunk mások a kilátások. A demokratikus rendszerek ereje abban rejlik, hogy ugyan sok vitával, nehézkesen, de mindig eljutnak a megoldáshoz, megtalálják a módját, hogyan segítsenek a rászorulókon. Amartya Kumar Sen indiai származású Nobel-díjas amerikai közgazdász mondta, hogy demokráciában még nem volt éhínség. Ez azért van így, mert a polgárok és az intézmények nyomására a rendszer mindig kitalálja, merre keresse a megoldást.

Szlovákia államadóssága már meghaladja a bruttó hazai össztermék 60%-át. Ez elég ijesztő, nem?
Látni kell, hogy itt válságok sorozata követte egymást: 2008–2009-ben a gazdasági válság, utána a járvány, most a háború, és ilyen helyzetekben az államnak szerepe van. Át kell vállalnia bizonyos terheket az állampolgárok, az egészségügy, a vállalatok helyett, ezért érthető az adósság növekedése. A fő kérdés, van-e a kormánynak terve arra vonatkozóan, hogyan akarja ezt csökkenteni.

És van?
Nincs. Jó hír, hogy megerősödött az intézményes rendszer, lesznek kiadási plafonok, de egy konkrét tervre még várni kell. Most a tűzoltás ideje van, de sajnos nyugodtabb időszakokban sem történt semmi, pedig válságban van az egészségügyi és oktatási rendszer, elöregszik a lakosság, és ez óriási terheket ró a gazdaságra. Itt nem foltozgatásra, segélycsomagokra, ad hoc fizetésemelésekre, hanem hosszú távú megoldásokra, koncepcióra van szükség.

Mi kell ehhez?
Egy jó reformtervezet, ami talán lenne is. De szükség van egy erős, határozott politikai vezetőre is, aki ösztönzi és támogatja azokat, akik a szerkezeti átalakításkor létező érdekszférákba nyúlnak bele.

Miért a posztszocialista, közülük is a balti országokban a legmagasabb most az infláció?
Ennek a legfőbb oka az, hogy ezekben az országokban sokkal többet költünk az alapvető dolgokra, mint az élelmiszer, a lakhatás, az energia. Ezért volt a járvány alatt nálunk kisebb a gazdasági visszaesés, mert enni, fűteni, világítani kellett, étteremre, szórakozásra, utazásra, szolgáltatásokra pedig amúgy is kevesebbet költöttünk. Most meg az alapvető szükségletek terén növekednek leginkább az árak.

Meddig tarthat ez az árvágta? Lehet az előző válságokból bármilyen tanulságot levonni?
Minden válság más, sok függ attól, honnan ered és milyen állapotban éri az adott gazdaságot. Jövőre sok európai országban csökkenni fog az infláció, de Szlovákiában a mostani számítások szerint még megugrik. 2024-re várható csökkenés, de még akkor sem térünk vissza a megszokott alacsony szintre.

Ha összehasonlítjuk a 2008-as és a mostani válságot, Szlovákia szempontjából melyik rosszabb?
Attól függ, honnan nézzük. 2008-ban gyorsabb tempóból meredeken visszaesett a gazdaság teljesítőképessége, nagyot nőtt a munkanélküliség, és az azt követő fellendülés nagyon elhúzódott. Jelenleg a lakosság pénzügyi helyzete romlik nem látott mértékben, de a nehéz helyzet várhatóan csak átmeneti lesz.

Mennyire függ a sokk mértéke attól, meddig tart a háború, és milyen lesz a kimenetele?A legfontosabb kérdés, hogy mire véget ér a háború, mennyire fog bennünket érdekelni az orosz gáz és kőolaj. Európai szinten jól haladunk a függőség csökkentése felé. A gazdaság megújulásának érdekében azonban arra is szükség lesz, hogy a vállalatok nagyobb hangsúlyt helyezzenek a biztonságpolitikai, emberi jogi kritériumokra. Jobban oda kell figyelni a jövőben arra, ki milyen piacokkal üzletel, milyen az adott országban a politikai helyzet, jogi környezet, mennyi kockázatot érdemes vállalni.

Mindennek tudatában hogy lehet, hogy Európa ennyire kiszolgáltatta magát Oroszországnak?
Nem tudom. A balti országok nem ezt az utat követték, egy évtizeden át azon dolgoztak, hogy teljesen elszakadjanak. Nyilván tudták, miért.

Akinek van még Szlovákiában megtakarított pénze, annak mit tanácsolna, mibe fektesse?
Ha valaki öt-tíz évig ráér, akkor egy jól diverzifikált részvényportfóliónál jobb befektetés nincs. Aki egy ilyen portfólióra teszi a voksát, az a fejlett országok sikerébe fektet, és az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a piaci alapon működő országok gazdasága serkenti az innovációt, fejlődik, növekszik. Ahol szabad a gondolkodás, ott eddig még mindig ki tudtunk találni valamit.

Akinek pedig egyre kevesebb a pénze, az min spórolhat?
Érdemes lesz figyelni az energiafogyasztásra, konszolidálni a kölcsönöket, átértékelni, mely szolgáltatásokra nincs szükségünk. De ekkora áremelkedést nem lehet kispórolni, a leginkább rászorulók, akik már eddig is az olcsóbbat vették meg mindenből, érezni fogják az infláció hatásait. Az már az állam feladata, hogy ezt mérsékelje.

Lát fényt az alagút végén?
Abban hiszek, hogy a modern, fejlett nyugati gazdaságnak van dinamizmusa, túlélő ereje, működik körülötte olyan intézményes rendszer, amely szabályozza a folyamatokat. Ha mindenki elvégzi a dolgát, akkor egy-két éven belül túl leszünk ezen a válságon.