Benőke és Hanga Budapesten

Meglepően sokan jöttek el a rendezvényre, a Szlovák Intézet igazgatója, Sipos Ildikó szerint ez pedig a témának volt köszönhető. Hiszen ki érthetné jobban a kétnyelvűséget, mint aki benne él, Szlovákiában magyarként, vagy akár Budapesten szlovákként?
A beszélgetésből kiderült többek között, hogy Marosz Diána egyáltalán nem szánta nagyközönségnek gyermekei történeteit, az eredeti kézirat csak nekik készült, karácsonyi ajándékként. Aztán néhány mesét feltett a közösségi oldalára, ezekre figyelt fel Cs. Liszka Györgyi, a Vasárnap főszerkesztője, majd Benőke és Hanga kalandjai sorozatban jelentek meg a Vasárnapban. Így jött az ötlet, hogy ezeket a bájos, tanulságos történeteket minél több olvasóhoz el kellene juttatni. „Fontosnak tartom, hogy az ország többségi nyelvének elsajátítása mellett mindenki megőrizze a saját anyanyelvét. Ezért nem volt kérdés számomra, hogy kiadjuk a könyvet, csak osztani-szorozni kellett sokat, hogy olyan lehessen, amilyennek szerettük volna. Örülök, hogy sikerült, mert úgy vélem, ez a tavalyi év egyik legfontosabb kiadványa a szlovákiai könyvpiacon” – mondta el Slezákné Kovács Edit.

A könyvben egymás mellett olvasható a magyar és a szlovák verzió, a fordító pedig már-már szerzőpáros, hiszen a kitalált településneveket és a többi hasonló kifejezést nem lehetett lefordítani, neki is ki kellett találnia. „Nagy kihívás volt számomra ez a munka, de mivel szintén kétnyelvű családban élek, értem a történetek mögötti érzéseket és összefüggéseket. Csodálom azt a tudatosságot, amellyel Diána neveli gyermekeit, mindegyik története arról győzött meg, hogy ez komoly elhatározás és kitartás kérdése. Remélem, nekünk is sikerül, mert azt már most látom, mennyivel nyitottabbak a világra a kétnyelvű gyerekek. A négyéves kislányom sem csodálkozik senkin, aki másként beszél, mint mi, csak rákérdez, hogy ez most milyen nyelv volt” – ecsetelte Lucia Satinská.

A közönség soraiban Hanga és Cilike, azaz Marosz Ajna és Marosz Cilike is ott volt. Csak Benőke, vagyis Marosz Sebestyén hiányzott, aki pozsonyi gimnazista. A két lány Budapesten tanul, a műsorvezető kérdésére azt is elmondták, egyáltalán nem bánják, hogy édesanyjuk megírta történeteiket. Az anyukájuk is bevallotta, hogy minden történet valóban úgy esett meg, ahogyan leírta. Nem törekedett tanulságok levonására, csak elgondolkodtatni akart, illetve megmutatni azt, mennyi értetlenségben, elutasításban vagy akár humoros helyzetben volt részük magyarként, csak azért, mert a szlovákok nem ismernek bennünket eléggé. Ezért lenne fontos, hogy a kétnyelvű kiadványt minél több szlovák is elolvassa. A lelkes közönség ehhez is adott ötleteket, és reméljük, jó hírét is viszik az arra érdemes könyvnek, hiszen a helyszínen az összes eladásra szánt példány elfogyott.