Elmesélni az elmesélhetetlent

Récsei N., Tóth E.F.
GALÁNTA |

A transzgenerációs traumákról, azok feldolgozásáról és sok érdekes témáról beszélgetett Tóth Erzsébet Fanni pszichológussal Récsei Noémi újságíró a Galántai Könyvtárral közösen szervezett beszélgetőest-sorozat utolsó részében. A tervek szerint a jövőben folytatódhat a rendezvénysorozat.

A Galántai Könyvtár és Récsei Noémi újságíró, televíziós műsorvezető tavaly ősszel indított közös beszélgetőest-sorozatot a neogótikus Esterházy-kastély pincéjében működő borozóban. Írók, pszichológusok és más szakemberek voltak a rendezvénysorozat vendégei. Tóth Erzsébet Fanni pszichológussal az eredetileg tavaly novemberre tervezett beszélgetést a múlt hét végén tartották meg Bennünk élő múlt címmel. A beszélgetés elején a traumakutató szakember, aki a bécsi Sigmund Freud Privatuniversität dékánhelyettese, elmondta, hogy Perbetén nőtt fel és csak a hollandiai egyetemi tanulmányai során tanulta meg, hogy amit otthonról magával vitt, az érték lehet. Az egyik tanára tette fel ugyanis azt a kérdést, hogy „nálatok hogy volt?” Ekkor kezdett családi és más történetek után kutatni, leginkább nagymamáját kérdezgette a múlt eseményeiről. Egyre több és érdekesebb történet jött felszínre. Tóth Erzsébet Fanni többször utalt rá, hogy a szlovákiai magyarok körében minden bizonnyal nincs olyan család, ahol ne lennének feldolgozatlan traumák, hiszen az elmúlt évtizedek történései olyan lelki sebeket okoztak az őseinknek, családtagjainknak, amelyek hatással vannak a következő generációkra. Récsei Noémivel körbejárták egyebek mellett azt a kérdést, hogy hogyan hatnak az előző generációk tapasztalatai a következő generációk életére, döntéseire, hogyan öröklődnek az érzelmi sebek, hogyan alakulnak ki a transzgenerációs traumák és hogy miért érdemes azokkal szembenézni. A pszichológustól azt is megtudhatták az est résztvevői, hogy a szakemberek sem értenek egyet abban, hogy mit is lehet pontosan traumának nevezni.

„Sokáig azt nevezték traumának, ami egyszer történt meg valakivel, amitől megváltozott az élete. Például az autóbalesetet, amit csak egy személy élt túl és a többi résztvevője életét vesztette, vagy egy bombázást, egy háborút, egy földrengést. Ma már azt mondják, hogy nem csak ez vagy főleg nem ez a trauma. Nagyon sok minden okozhat traumát, a legtöbb esetben nem tudjuk szavakba önteni azt. Ha valaki nem emlékszik a gyerekkorának egy jelentős részére, ha nem tud megmagyarázni magának egy bizonyos rossz érzést, nincs valós emléke, annak oka van és érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy ez miért van így. A trauma nagyon képlékeny. A traumakutatók is vitatkoznak azon, hogy mi okozhat kisebb és mi nagyobb traumát és hány féle trauma létezik”

– fejtegette. Elmagyarázta a triggerelés fogalmát, szóba került a szlovákiai magyarok kettős tudata, a tanult és az érzelmi töltetű identitás és nyelv, a százéves nyelvi görcs, a családi tragédiák, a pedagógusok szerepe a traumatizálásban, illetve a traumát átélt gyerek segítésében. Tóth Erzsébet Fanni hangsúlyozta, azért kell ezekről beszélni, mert a családon belüli erőszak és a szexuális abúzus mindenhol körülvesz bennünket. Beszélt a feldolgozatlan traumák káros hatásairól, az alkoholizmusról mint látszólagos megoldásról és arról is, hogyan lehet jól reagálni akkor, ha valaki elmondja egy korábban átélt traumatikus tapasztalását ahelyett, hogy hiteltelenítenénk.

„Az az ember, aki szembenéz a múltjával, nagyon nagy terhet vesz magára, mert olyanoknak is gyógyítani kell a múltját, akik nem hajlandók azzal szembenézni. Aki ezt elsőként teszi meg a családban, az a fekete bárány szerepébe kerül, gyakran kiközösítik a többiek, mert nem tudnak mit kezdeni a reakcióival, a kérdéseivel, a szembesítéssel. Nem könnyű, de hosszú távon megéri ezt felvállalni”

– magyarázta. A beszélgetés végén, ahogy az minden alkalommal lenni szokott, a műsorvezető és vendége közösen ajánlottak olyan könyveket, amelyek a témához kapcsolódnak és megtalálhatóak a Galántai Könyvtárban, illetve a Vibók Ildivel közösen írt beszÉLJ! című könyvét is dedikálta Tóth Erzsébet Fanni.

A szervezők már tervezik a könyvtár és Récsei Noémi közös beszélgetőestjeinek folytatását a közeljövőben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?