Nem lesz sztár a STaR

Robert Fico

Folytatjuk tovább! – harsogta indulatosan és eltökélten Robert Fico a szlovák kormány tegnapelőtti ülése után. Bejelentette, hogy valóságos „törvénytervezet-orkánt” zúdít a kabinetje a parlamentre. Felsorolt néhány kedvező fogadtatást remélő indítványt, majd közölte, hogy gyökeres változásra készülnek a közszolgálati rádióban és tévében. Korábban megfenyegette a Markíza tévécsatornát is. 

Nem sokkal a tavalyi parlamenti választást követően Andrej Danko bejelentette, hogy a hazai közszolgálati médiumokat államivá kell változtatni. A kormányfő pedig kétfrontos harcba kezdett. Minden lehetséges alkalommal hevesen bírálta nemcsak a közszolgálati médiumokat, hanem a Markízát is. 

Aligha tévednek azok a szakértők, akik szerint a pozsonyi miniszterelnök Orbán Viktor egyik legjobb tanítványának bizonyul a sajtó megzabolázásával. 

A magyar kormányfő embereivel felszámolta a vidéki rádió- és tévéstúdiókat, majd a saját képükre formálták át a korábban fontos oknyomozó riportokat is közlő, színvonalas megyei lapokat, amelyeket azóta jórészt a központi talpnyalók mindenhol egyforma anyaggal töltenek meg. A magyar királyi tévé és rádió pedig szüntelenül a jelenlegi kormány, főleg a miniszterelnök hangszórójává silányult. 

Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője tanulságos dokumentumkönyvben írta le, hogy miként sikerült a regnáló hatalomnak osztrák vállalkozó közreműködésével kivégeznie az akkortájt legnagyobb példányszámban megjelenő napilapot. Nemcsak Orbán Viktor, hanem Gyurcsány Ferenc örömére is. 

Varsóban egy ideig lemásolták. Ljubljanában viszont máig követik ezt a mintát. Megpróbálkoztak hasonló cselekkel Prágában is. Főleg a századforduló idején a ČT hírszerkesztőség vezetőjének tervezett leváltása miatt a munkatársai sztrájkba léptek, a prágai Vencel téren pedig százezren védelmezték a sajtószabadságot. Nem eredménytelenül. 

Ficóék most igyekeznek bedarálni a közszolgálati médiumokat. A szlovákiai rádiót és tévét (RTVS) szlovák rádió és tévére (STaR) keresztelnék, amely bizonyos nacionalista felhangot sugall. 

Ám ennél sokkal lényegesebb, hogy a kormány elképzeléseinek megfelelően teljes mértékben nekik tetsző hangnemet és műsorokat várnak el az alkalmazottaktól. Az új vezérigazgatótól is, aki a tervezet szerint a legkisebb engedetlenség miatt is simán leváltható lenne. 

A szlovák kormányfő bosszút forral a Markíza ellen is, éspedig főleg úgy, hogy megtiltaná az állami cégeknek a hirdetéseket ebben a kereskedelmi tévében. Ezzel jelentős veszteséget okozhat a tulajdonosoknak, akik már leváltották Henrich Krejčát, a hír- és publicisztikai műsorok eddigi főnökét, s a helyére a cseh Nova tévéből érkezett Michal Kratochvílt ültették. 

Kratochvíl egy hónap leforgása alatt többször igyekezett cenzúrázni a híradó anyagait. Azt hirdeti, hogy a riporterek ne kerüljenek összetűzésbe a kormánypárti politikusokkal, inkább politikamentes beszámolókat készítsenek. Ügyködését az érintett riporterek és műsorvezetők nyilvánosságra hozták. A múlt héten pedig üzemi szakszervezetet alakítottak függetlenségük védelméért és az egyre feszültebb munkahelyi légkör enyhítése érdekében. 

Húsvét után eldőlhet, sikeres lesz-e a kormánypártiak frontális támadása a sajtószabadság és az újságírók függetlensége ellen. Magyarországon és Szlovéniában az illetékesek különösebb ellenállás nélkül darálták be a közszolgálati médiumokat. Csehországban vakvágányra futottak a sajtót megzabolázni igyekvők. 

Nálunk a jelek szerint az érintettek, de talán a polgárok jelentős része is az utóbbi példát követheti. Remélhetőleg nem tér vissza a mečiari sötét korszak, amikor a szlovákiai történésekről tisztességes tájékoztatást a rezsimet akkor nem kiszolgáló Markízától és a Szabad Európa szlovák nyelvű adásából kaptunk. 

Mindannyiunktól függ, vajon a STaR beindul-e, és médiasztár lesz-e, ahogy arról a mai urak álmodoznak, vagy hullócsillagként múlik ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?