Visszavonták az iskola pályázati kiírását

Először a kültéri sportpályákat újítanák fel (A szerző felvétele)
Nyárasd |

Megdöbbenve vette tudomásul a Nyárasdi Alapiskola vezetése, hogy a pályázatot, melyre ők is beadták a jelentkezésüket, megszüntették. Konkrét magyarázatot azóta sem kaptak. A megnövekedett energiaárak és a gyorsuló követelmények miatt azonban mihamarabb az iskola korszerűsítésre volna szükség.

Több apróbb felújítási munkálat is zajlott az utóbbi időben a nyárasdi alapiskola főépületében és épületrészeiben a helyi önkormányzat, az iskola és a szülői szövetség jóvoltából. Látogatásunkkor Török Tamás, az intézmény igazgatója fogadott és vezetett körbe az érintett helyiségekben.

A tornaterem teljesen megújult

Évekkel ezelőtt szükségállapotot hirdettek a tornaterem rossz állapota miatt. Igyekezett a helyi önkormányzat és az iskola saját erőforrásaiból lépni, így 2019-ben kívülről, nem kis beruházással, a tornaterem új külsőt kapott. Egy szerencsés fordulatnak köszönhetően, épp a koronavírus kitörése elején érkezett a hír, hogy teljesen megújulhat a terem belső része is. Új talajt, falakat, berendezést, energiatakarékos LED megvilágítást, új öltözőket, zuhanyzót és egy modern tornaterem belsőjét kapta ezáltal. A munkálatok itt tavaly fejeződtek be. Legutóbb a tornaterem melletti öltözőfülkéket újították fel, ahol most már ugyancsak korszerű berendezések és bútorzat áll a gyerekek rendelkezésére. Az iskola szülői szövetségének segítségével megépült filagória mellett, ami azóta kültéri tanteremként funkciónál, számtalan más beruházást tervez az intézményvezetés, köztük egy lábtenisz és strandröplabda pályát, kinti sakk asztalt, egy új futópályát, a meglévő műfüves focipálya szükséges felújítását, valamint egy kinti kosárlabdapálya építését. Az iskola épületét nem csak a diákok használják. Az intézmény kinti és benti termei a falu lakosainak számára is évről-évre rendelkezésre állnak, itt tartják például a nagy létszámú falu- és gyereknapokat és a választásokat. A tornaterem az esti órákban is teljes kihasználtságban működik,  teret adnak a helyi szervezetek összejöveteleire és telente a nyárasdi citerazenekarok több csoportja is itt próbál.

A filagória melletti területre több kültéri sportpályát terveznek (A szerző felvétele)

Emelkedő létszám

A nyárasdi iskola létszáma jelenleg 201 fő és a pedagógusokkal együtt összesen 29-en dolgoznak az üzemeltetésén. A diákok egyre növekvő létszáma miatt úgy tervezik, hogy jövőre is két első osztályt indítanak majd. 

“Amikor ide kerültem, akkor 184 gyerek járt ide, most 201-en vannak. Úgy néz ki jövőre is megmarad ez a tendencia, hisz falunk lakosai a helyi óvodát és iskolánkat választják szinte teljes mértékben. A helyi önkormányzat finanszírozásában és Magyarországi támogatással községünk átépíti a régi iskolakonyhát is, ahol pár év múlva megnyitja kapuit a helyi bölcsőde. Így másfél éves kortól egészen a kilencedik osztály befejezéséig minden nyárasdi gyerkőc helyi oktatásban, nevelésben részesülhet. Több jól felszerelt szaktantermünk is van, de ha valóban egyre több gyerek lesz, akkor néhányat ezek közül át kell majd alakítanunk az alsó tagozatosok számára”

 – mondta el Török Tamás, a nyárasdi alapiskola igazgatója.

A zeneterem mellett konyhai eszközökkel felszerelt szaktanterem is van az épületben (A szerző felvétele)

Folyamatosan pályáznak

Az iskola vezetősége a fenntartó önkormányzattal karöltve folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy támogatást szerezzenek a legsürgetőbb felújításokra, korszerűsítésekre. 

“Folyamatosan böngésszük a kiírásokat, azon vagyunk, hogy megfelelő pályázati kiírásokat találjunk. Ez a 2023 júliusában meghirdetett általános iskoláknak szóló pályázat kifejezetten jól hangzott, átfogó problémamegoldás lett volna. Korszerűsítésről volt benne szó, energiatakarékosságról, akadálymentesítésről, számítástechnikai fejlesztésről, valamint a sportpályákról”

 – emlékezett vissza a tavaly szeptemberi eseményekre az igazgató. Eleve rossz benyomást keltett, hogy a pályázat tervezett második határidejét 2024 februárjáról decemberre hozták vissza, lerövidítve ezzel a pályázat idejét. Az iskola rendelkezésére álló teljes összeg közel 800 000 euró lett volna, melyből 8 százalék önrészt a községnek kellett volna kifizetnie, amit a képviselő-testület korábban meg is szavazott, a többi európai uniós forrásból érkezett volna. Miután beadták a szükséges dokumentumokat, nem sokra rá megérkezett az elutasító válasz, melyben közölték, törölték a teljes pályázati kiírást. Az okok közt különféle indokokat soroltak fel, köztük azt, hogy nem egyeztettek kellőképp a régiókkal, mert a projektről közvetlenül a régióban kellene dönteni, vagy nem határoztak meg pénzügyi korlátot, például nem fűzték hozzá a pénzügyi hozzájárulás minimális vagy maximális összegét, végül pedig megjegyezték, hogy ha nem mondják le a felhívást, akkor is csak körülbelül minden hatodik pályázót tudtak volna támogatni, többségük ugyanis, több mint 80 százalékuk nem támogatható. 

“Érthetetlenek számunkra ezek az indokok, a dokumentumok közé számos alátámasztó szakértői véleményt is csatoltunk. A tervek közt szerepelt például konkrét statisztika a villanyégők cseréjének pontos árammegtakarításáról, fénytérképéről, a szükséges kazáncsere részleteiről, a sportpálya terveiről. Ezzel mind-mind dolgoztunk, ahogy a csatolt költségvetésen is. Már csak a közbeszerzés lett volna hátra”

 – nehezményezte a döntést az iskolaigazgató. Keresve a miérteket szakértőkhöz fordultak, de azóta sem sikerült ésszerű választ találni.

A futópálya felújítása és a kinti focipálya is azonnali felújításra szorulna (A szerző felvétele)

A legfontosabb prioritások

Várják az újabb kiírásokat és megpróbálják az eredeti nagy projektet részletekre bontva, kisebb lépésenként haladni. Egy újabb pályázathoz viszont újabb terveket és költségvetést kell készíteniük, amik ugyancsak pénzbe kerülnek majd, de az iskolavezetés bízik abban, hogy mihamarabb találnak megfelelő forrást a legszükségesebb felújításokhoz. Ilyen például a számítástechnikai fejlesztés, újabb gépek vásárlása, az edzőterem épületrész javítása, ugyanis itt egy részen beázik a tető, egy-egy szaktanterem átalakítása, valamint a kinti sportpályák teljes rekonstrukciója, ami talán jelenleg a legfőbb prioritás. Energiaspórolás terén a megvilágítás cseréje volt az elsődleges és az új, energiatakarékosabb kazánok modernizálása, ami az állami kasszának is 30 százalék körüli megtakarítást jelentene. Ezért is nem értik, ha van megoldás, és az Európai Unió támogatást is adna, miért nem juthatnak hozzá időben a községek és az intézmények.

Jövőre is két első osztályt indítanak majd, úgyhogy elengedhetetlen volna a mihamarabbi korszerűsítés (A szerző felvétele)
Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?