István-napi kerékpártúra a Királyi-víztározónál

István-napi kerékpártúra
VÁGKIRÁLYFA |

Körülbelül százötven biciklista találkozott a Királyi-víztározónál a hagyományos István-napi kerékpártúrán. Az év utolsó rendezvénye évbúcsúztatója is egyben a galántai és környékbeli biciklis szervezeteknek.

Mintegy százötven résztvevő kerekezett el a Királyi-víztározóhoz (Kaskády) december 26-án a környék falvaiból, városaiból. A hagyományos István-napi túrát a galántai MAS Galanta és a HANZA, továbbá a szeredi Mám rád cyklistiku (Szeretem a kerékpározást) Polgári Társulás, valamint vágsellyei kerékpáros aktivisták szervezték, ahogy minden évben.

„Az elmúlt évek sikereire való tekintettel idén is megszerveztük a rendezvény, amelynek lényege, hogy mozgásra bírjuk a résztvevőket, kicsiket, nagyokat, gyerekeket, felnőtteket egyaránt. Célunk, hogy kimozduljunk a karácsonyi pihenés, evések után, hogy találkozzunk, jól érezzük magunkat és lezárjuk az évet, minden évben ez az utolsó túránk. Nagy örömünkre egyre többen, egyre távolabbi településekről elbicikliztek a víztározóhoz, a galántai, vágsellyei, szeredi résztvevőkön kívül Érsekújvárból és Nyitráról is érkeztek biciklisek, és Cserepes Erika is ott volt velünk, aki márciusban cserbenhagyásos gázolás áldozata lett, de újra biciklizik

– mondta el az Új Szónak Sisa Prokopová, a MAS Galanta Polgári Társulás elnöke. A legidősebb résztvevő 92 éves volt, de érkeztek családostul, kicsi gyerekekkel is. A biciklis szervezetek tagjai közül sokan ismerik egymást, így szívesen beszélgettek, örültek a találkozásnak, voltak, akik süteménnyel vagy más harapnivalóval kínálták a többieket. Egy ördög- és egy Mikulás-ruhába öltözött maskarás apró ajándékkal köszöntötte a kerékpárosokat.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?