Felszelték az új kenyeret Izsapon (Galériával és videóval)

A kenyérből minden jelenlévő kóstolhatott (a szerző felvétele)
Izsap/Nagymegyer |

Az Izsapi IQUS Polgári Társulás és a Kézenfogva Nyugdíjasklub együttműködésével szombat délután ünnepélyes keretek közt megáldották az új kenyeret, majd kóstolót tartottak az egybegyűlteknek.

Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Új Kenyér Ünnepe 3 órakor vette kezdetét az izsapi református temlom előtti téren. Az Adj Uram Isten derűsebb jövőt! című himnikus dal felzendülésekor a népviseletbe öltözött fiatalok megkezdték a felvonulást a Közösségi Háztól a templom térre, melyhez az látogatók is csatlakoztak. A helyszínre érve sorokba álltak, majd megkezdődtek a köszöntő beszédek és az asztalon elhelyezett, piros, fehér, zöld színű szalaggal átkötött új kenyér megáldása.

Ha ránézek erre a nemzeti színű szalaggal átkötött új kenyérre, nem csak a finom jó illatú pékárut látom, hanem látom benne a dolgozó, áldozatra, tettre kész izsapi embereket és örömmel tölt el az az érzés, hogy ez a kenyér a miénk. Hiszen a búzát, melyből sütötték, valahol itt lengette a szél a falunk határában, izsapi asszonyok dagasztották a tésztáját és sütötték ropogósra.

– mondta meghatottan Ábrahám Margit, az IQUS Polgári Társulás elnöke, az esemény főszervezője. Mahulányi József esperes és Szuhay György tiszteletes urak köszöntője és a kenyér megáldása után Holényi Gergő, Nagymegyer város polgármestere ünnepélyesen megszegte.

Ünnepélyes keretek közt szentelték fel az új kenyeret (a szerző felvétele)

A kenyér felszelése után a népviseletbe öltözött lányok párokba állva a hallgatóság közé léptek és fonott kosarakból kínálták a már előre elkészített, felkockázott friss kenyeret. A köszöntő után a tömeg a népviseletbe öltözött fiatalokat követve átvonult a Közösségi Ház mellé, ahol a már előre felállított sörsátrak, padok és asztalok, valamint finom ételek és italok várták őket. A bejárat melletti szabadtéri színpadon pedig megkezdődtek a délutáni programok. Elsőként a nagymegyeri Csiribiri Gyermek Néptáncegyüttes lépett fel, majd Dósa Diana énekelt. Őt követte Kollár Katalin és id. Derzsi György, akik nóta- és operett műsorukat adták elő. Az est további részében pedig a Simple Band zenekar szórakoztatta a jelenlévőket.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?