Sikeresen indult a Madách-év a somorjai gimiben

Madách Imre Gimnázium

Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából Madách ünnepi év kezdődött a somorjai Madách Imre Gimnáziumban. Emlékünnepség nyitotta meg, melyen a diákok felelevenítették a névadó életútjának egyes állomásait, majd részletek hangzottak el Az ember tragédiájából.

Ezt követően a somorjai gimnázium nyugalmazott igazgatója, Kovács László mondott ünnepi beszédet. Az iskolai ünnepség Madách Imre mellszobrának a megkoszorúzásával zárult.

A Madách-év sikeresen indult, hiszen a gimnázium diákjai a februári hónapban több rangos tanulmányi versenyen gyűjtöttek be dobogós helyezést. Batta Gergely Sebestyén, a gimnázium nyolcosztályos tagozatának septimo osztályos tanulója egyedülálló módon az 1. helyen végzett az angol nyelvi olimpia és a német nyelvi olimpia járási fordulóján, és továbbjutott a kerületi fordulóba. Február 15–16-án zajlottak az idegen nyelvi olimpiák kerületi fordulói Nagyszombatban. Gergely kitűnő teljesítménnyel nyerte meg a német nyelvi olimpia kerületi fordulóját, és bejutott az országos döntőbe.

ujszo

Az angololimpia kerületi fordulójában is kitűnően szerepelt, hiszen itt a 2. helyet szerezte meg. A felkészülésben német nyelvből Haluska Viola tanárnő, angol nyelvből Domsitz Márton tanár úr segítette Gergelyt.

A gimnázium diákjai sikeresen szerepeltek a matematikaversenyeken is. A kvarto osztály diákjai, Lengyel Ádám és Lengyel Balázs holtversenyben, maximális pontszámot elérve végeztek az 1. helyen a járási matematikaolimpia Z9 kategóriájában.

ujszo

Veres Zsombor sextós diák a Kassán megrendezett Felvidéki Magyar Matematikaversenyen érte el a legjobbaknak járó 1. helyezést. Koleszár Ádám a II.A-ból szintén a Felvidéki Magyar Matematikaversenyen végzett a 4. helyen. A diákok felkészítését Zsigrai Elvira és Mészáros Csilla tanárnő irányította.

A komáromi Selye János Egyetem Tanárképző Kar Biológia Tanszékén szervezték meg a 27. Curie Környezetvédelmi Emlékverseny szlovákiai területi fordulóját. A verseny a 9–10. osztályos, illetve a 11–12. osztályos kategóriában zajlott, a Föld élővilágának védelme és az ökolábnyom csökkentésének lehetőségei témákban.

ujszo

A győztes csapat mindkét kategóriában a magyarországi országos döntőbe jut, melyet április 22-én rendeznek. A 9–10. osztályos kategóriában a gimnázium 3 fős csapata, Botló Vivien, Kucsera Csenge, Lelkes Rebeka, az első helyen végzett, és bejutott a magyarországi döntőbe. Az iskola bízik abban, hogy a sikersorozat folytatódik a tavaszi hónapokban is.

Óváry Péter

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?