Két költő karanténversei

eee

Ma 17 órától Barak László és Vida Gergely költők leszenek a Füleki Városi Művelődési Központ vendégei. A LiteraTúra rendezvénysorozat keretében Ardamica Zorán költő, irodalomtörténész beszélget velük Feedback – Karanténversek két IP-címre című közös kötetükről.

 

Az irodalom magányos műfaj, nem jellemző, hogy ketten dolgoznak egy közös művön. Ehhez kölcsönös bizalom, hasonló értékrend, világlátás és nyitottság kell. Barak László és Vida Gergely régi barátok, sok mindenről egyezik a véleményük. Tavaly közös kötetet adtak ki, amelyben a karanténidőszak alatt született, egymásnak felelgetős verseiket mutatták meg a nagyközönségnek.

Nem siránkozással telnek meg az oldalak – ebben aligha szorulunk költői segítségre mi, olvasók –, hanem új nézőpontokkal, illetve régebbi tapasztalatoknak, élményeknek a karantén hatására történő átértékelésével. Mindeközben a versek egy szerves egésszé, egy izgalmas eszmecserévé forrnak össze. Az egyik fél felvet egy gondolatot, ábrázol egy helyzetet, szavakba önt egy érzést. A másik pedig beépíti azt a saját versébe, eljátszik vele, kibontja, színez rajta, vitába száll vele, vagy eszébe jut róla valami más, amihez neki van köze, ami őt foglalkoztatja.

A mai füleki beszélgetés helyszíne a helyi művelődési központ bábterme.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?