A miniszterelnök szerint az erdőtüzek és árvizek sújtotta Görögország „békeidőben háborút élt át”

gorog arviz

Görögország „békeidőben háborút élt át” idén nyáron, amikor az éghajlatváltozással együtt történelmének legsúlyosabb erdőtüzei és árvizei sújtották – jelentette ki Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök szombat este Szalonikiben.

A tanévkezdet alkalmából elmondott éves beszédében a kormányfő bejelentette, hogy megerősítik a hadsereg szerepét a természeti katasztrófák következményeinek elhárításában.

A konzervatív politikus, akit számos bírálat ért az ország középső részén a múlt héten történt árvizek kockázatos kezelése miatt, közölte, hogy a duplájára növelik a természeti katasztrófák esetére fenntartott alapot, amely így 2024-ben eléri majd a 600 millió dollárt. Az emelést a luxusszállodákra kivetett szállásadóból kívánják fedezni.

A több mint 150 ezer hektárnyi területet elpusztító júliusi és augusztus végi erdőtüzek után árvizek pusztítottak a múlt héten az ország középső részében, a fontos mezőgazdasági területtekkel rendelkező Thesszáliában. A rendőrség szerint az árvizeknek tizenhat halálos áldozata volt.

„A helyreállítási költségek jelentősek lesznek, de a gazdaságunk elég erős, hogy elviselje" – mondta a Szaloniki Nemzetközi Vásáron mondott beszédében a miniszterelnök.

„Amit elveszítettünk – az állam és az állampolgárok – közösen újjáépítjük" – mondta Kiriákosz Micotákisz, „új ellenségnek" nevezve az éghajlatváltozást.

A kormányfő bejelentette, hogy az infláció miatt eddig országosan – elsősorban a zöldségvásárlásra nyújtott támogatásokat – ezúttal Thesszáliára és a török határ közelében fekvő, erdőtüzek sújtotta Évrosz régióra korlátozzák.

A majd három hónapja kényelmes többséggel újraválasztott Kiriákosz Micotákiszt az ellenzék és az ítéletidő sújtotta lakosság egy része keményen bírálja a mentés lassúsága, valamint a hadsereg és a polgári védelem közötti egyeztetés hiánya miatt.

A Sziriza baloldali ellenzéki párt egyebek mellett a megelőzési munkák hiánya miatt ostorozza a kormányt Thesszáliában, ahol 2020-ban már pusztított természeti csapás.

A múlt heti árvizek okozta károkat több milliárd euróra becsülik.

Az árvíz 720 négyzetkilométernyi területet pusztított el, többnyire mezőgazdasági területeket, teljesen tönkretéve a gabonatermést. A megáradt folyók több száz épületet árasztottak el, vasutakat, közutakat, hidakat rongáltak meg és állatok ezrei pusztultak el.

Görögországnak, amely nyolcéves pénzügyi válságból lábalt ki, most az árvíz okozta károkkal kell számolnia.

Kosztisz Hacidákisz pénzügyminiszter szerint a pontos összeget még mindig nem lehet megállapítani, de a károk több milliárd euróra rúgnak – mondta az Antenna TV kereskedelmi televíziónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?