Kisöpörnék a platformokat

Amivel tovább csökkentik azoknak a számát, akiket még érdekelnek önző, indulatos viszálykodásaik. Mindehhez képest jelentéktelenebb, de a hazai magyar közösségünk számára életbevágóan fontos az a vita, amely a Szövetség platformjairól, elsősorban a megszüntetésüket indítványozó törekvésekről bontakozott ki.

Ez a szándék az egyesült magyar párt megalakulása óta, sőt még a három elődpárt egyezkedéseinek idején is ott lebegett. Amikor aztán a Szövetség viszonylag hosszas vajúdás után megszületett, az egyik újgágíró megkérdezte Duray Miklóst, vajon ez a gyűjtőpárt életképes-e. Neves közéleti személyiségünk határozottan azt válaszolta, hogy csak abban az esetben, ha megszűnnek a platformok. Ennek az elképzelésnek tavaly óta főleg Berényi József adott hangot. Szerinte is a Szövetség jelenlegi szervezeti formájában működésképtelen. Többen azzal is érvelnek, hogy 1998-ban, miután ugyancsak három elődpártból megalakult az MKP, rövidesen megszűntek a platformok. Bugár Béla az Új Szó-stúdióban rámutatott, hogy akkor ez a folyamat kézi vezérléses, erőszakos módszerek nélkül, természetes folyamatként zajlott le, amihez az akkori főszereplők önmérséklete, pártfegyelme is hozzásegített, továbbá az is, hogy az MKP a Mečiarék sötét korszakát felváltó kormánykoalíció tagja lett.

Jelenleg más a helyzet, hiszen a Szövetség a pozsonyi parlamentbe való bejutásért, az ötszázalékos küszöb meghaladásáért küzd. Ehhez jó alapot teremthet a párt sikeres szereplése a helyi és a megyei önkormányzati választáson. Legtöbben úgy vélik, hogy elsősorban a hazai magyar polgárok közül azért mentek el a délkeleti régiók többségében a korábbiakhoz képest többen szavazni, és azért voksoltak a Szövetség jelöltjeire, mert – ha nem is mindenhol – csitulni látszottak a nem is olyan régen tapasztalt, kiábrándító személyeskedések, vályúharcok. Minden bizonnyal ezt a fejleményt támogatták voksaikkal aránylag sokan. Ők ezt a látszólagos megbékélést, s pártsovinizmus és a gyűlölködés visszaszorulását jutalmazták, meg azért azt is, hogy a Szövetségben találtak világnézetüknek, értékrendjüknek megfelelő platformot. Biztató jelként értékelhető, hogy a Focus közvélemény-kutató ügynökség egyik legutóbbi felmérése 5,1 százalékos támogatottságot mért az új magyar politikai tömörülésnek, amit természetesen a helyén kell kezelni, de azért figyelemre méltónak minősíthetjük ezt az adatot.

Mindezek ismeretében érdemes feltenni azt a kérdést, vajon itt és most indokolt-e kezdeményezni a platformok megszüntetését, ha ezt a Híd és az Összefogás testülete egyelőre ellenzi? Ráadásul a lehetséges előrehozott parlamenti választásra is gondolva, már a párt vonzó, az ismét mostohagyerekként kezelt térségek érdekeit érvényesíteni kívánó választási program kimunkálására, majd pedig annak népszerűsítésére kellene összpontosítania, amelynek valóra váltásához kellő politikai erő is szükséges, amit a platformvita semmiképpen sem erősít. Ezt végre Forró Krisztiánnak is tudatosítania kellene, mert pártelnökként kulcsfeladat hárul rá a platformok közötti konszenzus kialakításában. Ezt az eredményt aligha érheti el azzal, ha lemondásával fenyegetőzik, vagy rossz tanácsokra, netán budapesti sugallatokra hallgat.

A platformok ügye a Szövetség január végi kongresszusán nyilván napirendre kerül. Mindannyiunk érdeke, hogy az észérvek, és ne az erőszakos módszereket érvényesítők kerekedjenek felül. Az utóbbi esetben akár pártszakadás veszélye vagy egyéb ellenlépés is fenyegethet, amelynek következtében távolodhat a parlamentbe való kerülés ma még elérhető célja.