A Szövetség szerint a Híd-platformból távozók megosztják a magyar közösséget

forro krisztian k

A Szövetség szerint megosztják a magyar közösséget azok, akik távoztak a párt Híd-platformjából. Ezt Forró Krisztián, a Szövetség elnöke jelentette ki. Hozzátette, a Híd-platform tovább működik a pártban, tagjai új elnököt választanak. A platformból távozók létrehozták a Most-Híd 2023 pártot, és visszautasítják, hogy megosztják a magyarságot.

„Sajnálattal kell megállapítanunk, hogy pártunk egyes tagjai ismét megosztják a magyar közösséget azzal, hogy távoznak a közös pártból és újat hoznak létre” – jelentette ki állásfoglalásában Forró. „Hűtlenek lettek a közös nyilatkozatunkhoz és kötelezettségvállalásainkhoz, amelyeket ők is aláírtak, és úgy döntöttek, hogy ismét meggyengítik a nehezen létrehozott egységet” – tette hozzá.

A Szövetség Híd-platformja a tervek szerint az elkövetkező napokban rendezi sorait, megválasztja a platform új elnökét, és a Szövetség Országos Tanácsának új elnökét. „Így egységesen, megerősödve és kellő elszántsággal vágunk neki az idei parlamenti választásnak” – jelentette ki a Szövetség elnöke.

A párt botrányoktól és korrupciótól mentes politikai alternatívát akar kínálni a választóknak, és azokat az értékeket, amelyeknek a pártelnök szavai szerint az emberek már a 2022-es októberi önkormányzati választáson is bizalmat szavaztak.

A Most-Híd 2023 a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség átnevezésével jött létre a korábbi Most-Híd párt tagjaiból, elnöke Sólymos László. A párt választási együttműködési megállapodást kötött Mikuláš Dzurinda pártjával, a Modrí – Európske Slovensko párttal. Sólymos bejelentette, hogy az azonos értékeket valló demokratikus erők egyesítésében akarnak részt venni. A Most-Híd 2023 és a Modrí közösen akarja megszólítani a Magyar Fórumot és a Demokraták pártot.

A Szövetség Híd-platformjának több tagja azért távozott a héten a pártból, mert nem értettek egyet azzal, hogy Gyimesi György, az OĽaNO volt képviselője felkerüljön a párt parlamenti választási listájára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?