A klinikai haláltól a feltámadásig

Előre megtervezett volt a bársonyos forradalom?

Szerkesztőségünk a bársonyos forradalom heteiben.

Két emlék villan fel azonnal bennem mindmáig, ha a csehszlovákiai rendszerváltásra gondolok. Harmincnégy éve, november 18-án kolléganőmmel Búcsra indultunk, találkozóra az olvasóinkkal.

Pityu jóslata

A találkozó egy ideig a szokásos mederben zajlott. Aztán felállt egy fiatalember, aki Pityuként és helybeli lakosként mutatkozott be. Majd megemelte a hangját: „Prágában tegnap nagy dolgok történtek. Rövidesen bedöglik a szoci, maguknak is befellegzik!” – jelentette ki. Senki sem értette, miről beszél. Hazafele Koller Rudi, a szerkesztőségi sofőrünk világosított fel bennünket: „Éjjel a Szabad Európa bemondta, hogy Prágában a zsaruk gumibotokkal verték a tüntető diákokat, egy fiú meghalt.” A diákverés igaz volt, a haláleset viszont nem, mégis ennek a híresztelésnek fontos szerepe volt a bársonyos forradalom kirobbanásában.

Egy hónappal később tudtam meg, hogy megjelenik a Nap első száma (amely rövid ideig jelent meg). December 15-én este lementem a nyomdába, ahol az újságot kiadóként jegyző Független Magyar Kezdeményezés vezetői csillogó szemmel nézték, ahogy a rotációs gép ontani kezdte az első példányokat.

Születés, temetés

Odaléptem Hunčík Péter lapalapító főszerkesztőhöz, gratuláltam neki az újabb magyar hazai médium megjelenéséhez, mire ő közölte: „Eljöttél a Nap megszületésére, én meg elmegyek az Új Szó temetésére!”

Neves ismerősöm aligha tréfált. Mi is úgy éreztük, hogy útkereszteződéshez érkeztünk. Nincs mit mellébeszélni, mert az addigi Új Szóra is legalább nyolcvan százalékra érvényes volt Gyurcsány Ferenc jóval későbbi, másokra vonatkozó hírhedt őszödi beszéde, miszerint „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal”. De a húsz százalékban ott fénylettek azok a riportok és más írások, amelyek az eltelt évtizedekben őszintén számoltak be a szlovákiai magyarság életének árnyoldalairól is. A kulturális rovatban még a múlt század nyolcvanas éveinek elején nagy betűkkel függesztettük ki Krocsány Dezső akkori politikusnak az egyik gyűlésen elhangzott megállapítását: „Reszkető térdekkel nem lehet kultúrát, de újságot sem csinálni!” Erre is gondoltunk, amikor személyesen Ľudovít Pezlár akkori főideológus arról személyesen győzködött bennünket, hogy milyen üdvös dolog, ha a magyar tannyelvű iskolákban bevezetik a fele magyar, fele szlovák oktatást. Szigeti László és jómagam világosan válaszoltunk: amire készülnek, az szlovák nacionalizmus, erőszakos asszimiláció. Ugyanezt hangsúlyozta az illegális Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság, sok száz magyar pedagógus és Csemadok-tag. Nem eredménytelenül.

Ezekre és egyéb tényekre gondolva egyre inkább tudatosítottuk, hogy az Új Szót ki kell menteni a fentebb említett nyolcvan százalék okozta klinikai halálból. „Mi bátran félünk” – felelte érdeklődésemre prágai barátom. Ugyanígy éltük meg a novemberi mozgalmas napokat mi is. Tettük a dolgunkat, de olykor az eszembe jutott azoknak a kollégáimnak a sorsa, akik 1968- ban a leghangosabban tiltakoztak a katonai megszállás ellen, amiért egy év múlva kirúgták őket. 1990- ben mi követtük őket az embertelenséget megszavazó volt munkatársaik helyett, s helyeztük vissza őket korábbi munkaköreikbe.

Mámoros napok

Olykor feltörő aggodalmainkat szertefoszlatták a tennivalóink. Megízleltük a ránk köszöntött sajtószabadság mámorát. Bodnár Gyula kezdeményezésére Dusza Istvánnal, Fekete Mariánnal és Görföl Zsuzsával, H. Mészáros Erzsébettel együtt Szlovákiában elsőként hoztuk nyilvánosságra Cselekvési Platformunkat, amelyben szabadulni akartunk a kommunista párt gyámkodásától, hitet tettünk a szólásszabadság mellett. Nemsokára az Apollopresshez kerültünk, ami csak félmegoldás volt. Egyetlen kirívó példa: 1990 tavaszán Václav Klaus tárgyalt Pozsonyban a szlovákiai napilapok főszerkesztőivel. Ott ecseteltem neki az önállósodásra törekvő Új Szó gazdasági helyzetét. A cseh politikus bólintott, és napokon belül átutalt a prágai tárca az Apollopress számlájára 400 ezer koronát, amelyből lapunkra egyetlen fillért sem költött. Ez a tény adott végső lökést ahhoz, hogy megalakítsuk a Vox Nova Részvénytársaságot, amely hosszas tárgyalások után megszerezte az Új Szó és az időközben önállósodott Vasárnap kiadási jogát. Egyúttal tőkeerős befektetőt kerestünk, amely először a francia Socpresse lett, amely később egy német kiadónak adta el a lapjainkat. Düsseldorf után passaui partner következett, majd újra két hazai szlovák kiadó.

Ezen a göröngyös úton máig az olvasóink tartották és tartják életben az Új Szót és a Vasárnapot. Most is, amikor a digitális forradalom szinte beláthatatlan kihívással szembesíti a papírformátumú újságok mai vezetőit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?