DOKUMÁNIA: Hogyan lehet túlélni, ha egy reggel rakétacsapásokra ébredsz?

Mariupol

Fontos film a Mariupol – Harcban a reménnyel. A túlélők szemén keresztül az ukrajnai háború első napjait bemutató alkotást 2022. augusztus 24-én, az ukrán függetlenség napján mutatták be világszerte több mint 40 nagyvárosban. Budapestre csak 2023-ban jutott el – a közelmúltban a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) programjában vetítették. A film mögött egy 7 ukrán producerből álló szervezet áll, amely az orosz invázió alatt állt össze, hogy dokumentálja az eseményeket.

A Mariupol – Harcban a reménnyel különleges cselekménysorral működik: a történet narrátorának tekinthető Nagyezsda Szukorukova újságíró naplóbejegyzéseiből olvas fel, miközben egy nőt látunk, aki felfest egy várost a falra, majd a filmben folyamatosan alakítja át a látképet azzal párhuzamosan, ahogy a rakéták tették. Közben három nő és két férfi mesél arról, milyen volt az ostrom első hónapja Mariupolban, hogyan kezdték el szisztematikusan rommá lőni a nyugatias, virágzó kikötővárost a támadók.
Nagyezsda Szukorukova nemcsak azért vezetett naplót a történésekről, hogy ezzel magát nyugtassa, hanem azért is, mert a támadások elvágták őt férjétől, aki a város túlsó felén tartózkodott, amikor a háború kitört. Hallhatunk beszámolót arról, milyen volt szülni a háborús körülmények között, majd egy kamasz édesanyja azt meséli el, hogyan vált egy szempillantás alatt, gondolkodás nélkül hőssé a fia. Hogyan lehet ilyen helyzetben komoly, életbevágó döntéseket hozni? A választ elárulom: eleinte sehogy. Ahogyan már utólag, mosolyogva az egyik férfi meséli, az emberi agy ilyenkor vegyesen működik: egyfelől túlél, azaz rohanna, másfelől pedig a rutint követi. Ő például, amikor a fél lakása már leszakadt, mielőtt lement volna a menedékbe, úgy készítette össze a táskáját, hogy olyan holmikat is beletett, amelyek teljesen feleslegesek voltak. A rutin, a megszokás nagy úr volt még ekkor is.

Mariupol - plakát

Egy éve nézzük, hallgatjuk, olvassuk az ukrajnai háború híreit. Amikor ennyi tragédia történik világszerte, az ember távolról hajlamos egy kicsit elzsibbadni és egy ponton túl már közömbössé válni – ha megteheti. Az ilyen alkotások azért is fontosak, hogy kikergessük magunkból ezt a közönyt, máskülönben a történelem folyamatosan ismételni fogja önmagát.

A film nagyon tud hatni az érzelmekre: a várost a festményen felépítő, majd leromboló kéz látványa, a hozzánk hasonló nők és férfiak (utólag már higgadt) beszámolója egyszerre fájdalmas és reménykeltő. Nem adták fel a reményt, és láthatóan arra várnak, hogy vége legyen a borzalomnak. És végre megerősödve újraépíthessék azt, amit önhibájukon kívül elvettek tőlük.

Herczeg Szonja

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?