Női kézilabda BL – Több ezren fogadták a győztes csapatot Győrben

Győr |

<p>Csaknem ötezer szurkoló köszöntötte Győrben a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát.</p>

A játékosok a főtámogató révén nyitott tetejű autókkal érkeztek a városháza előtt felállított színpadhoz, az elsőben Ambros Martin vezetőedző mellett Görbicz Anita csapatkapitány és Kelecsényi Ernő klubelnök utazott a trófeával.

    A kézilabdázókat egyesével szólították az emelvényre, ahol Borkai Zsolt polgármester, egyúttal a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke köszöntötte őket.     "Régóta várt erre a sikerre a város. Mostanra egységessé formálódott a csapat, amely igazi közösséget alkot. Eddig talán éppen ez hiányzott" - mondta Borkai, aki ezt követően a város nevében ajándékkal és virágcsokorral kedveskedett a játékosoknak.     A csapat megénekeltette a közönséget, amelyet az eleredő eső sem tántorított el, sőt a "Boldog születésnapot" kezdetű köszöntőt is elénekelte Görbicz Anitának, aki két nap múlva tölti be 30. életévét.     A rendezvényen a spanyol tréner a szurkolók üdvrivalgása közepette magyarul mondott köszönetet a drukkereknek, a játékosainak és a városnak, továbbá bejelentették, hogy az európai szövetség internetes szavazásán Kovacsics Anikó szélsőt választották a sorozat legjobb fiatal játékosának.     A Győr hét elbukott nemzetközi finálét követően szombaton 23-22-re nyert a Larvik ellen Veszprémben a BL-fináléban, így - mivel előzőleg idegenben is jobbnak bizonyult norvég ellenfelénél - kettős győzelemmel lett aranyérmes. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?