Megbosszulták magukat a kihagyott somorjai helyzetek

stk

Közel egyhónapos szünet után vereséggel tért vissza az STK a bajnokságba. A somorjaiak a II. labdarúgóliga 13. fordulójában hazai pályán 2:0-ás vereséget szenvedtek a máriatölgyesiektől, amely kilenc nyeretlen meccs után szerzett három pontot.

A gyönyörű időben a Pomléba kilátogató szurkolók azon tanakodtak a rekonstruált büfé előtti állórészen, hogy a többhetes kényszerkihagyás milyen hatással lesz a somorjai csapat játékára. A STK öltözőjébe ugyanis egy nem várt vendég érkezett: a koronavírus, amely megfertőzte az egész csapatot. Ezért a kék-fehérek kénytelenek voltak elhalasztani a zsolnai fakó és a tőketerebesiek elleni meccsüket.

Csak a múlt hét elején edzett a csapat újra teljes létszámban. A szombati gyakorláson a dunaszerdahelyi Lukas Leginus és Brahim Moumou is csatlakozott a társasághoz. Információnk alapján este azonban Adrián Guľa, a DAC edzője jelezte, hogy mivel csapata kedden kupameccset játszik, nem járul hozzá, hogy a két játékos pályára lépjen a somorjai farmcsapatban.

A remekül előkészített pályán nagyon jól kezdett a házigazda, az első negyedórában három kecsegtető helyzete volt. A gólhoz legközelebb a 9. percben Owusu járt, aki a jobb kapufát találta el. ,,Mint később kiderült, ezek az elpuskázott lehetőségek megbosszulták magukat” – mondta az Új Szónak a somorjaiak csapatkapitánya, Nagy Péter.

Ezután a vendégek kijöttek a sündisznóállásból és kétszer is Michal Trnovský kapusnak kellett hárítania. A harmadik vendéglehetőséggel már ő sem tudott mit tenni, Bilovský egy lepattanó labdával kilőtte a jobb felső sarkot. Majd nemsokára Bahi hibázott egy óriásit és Isaac élt is a lehetőséggel. ,,Sajnos ahelyett, hogy nyugodt meccsünk lett volna, az ellenfél került előnybe. Mindkét bekapott gól elkerülhető lett volna” – jegyezte meg a 17-es somorjai mezben játszó focistája.

A fordulás után igyekeztek a hazaiak, sikerült helyzetekbe is kerülniük, de Vavrúš fantasztikusan védett. A második 45 percben legalább három bravúros védést is bemutatott, sőt, egy óra játék után megfogta Nagy Péter büntetőjét. ,,A szünet után mindenképpen vissza akartunk térni a meccsbe. Sajnos, még a tizenegyest sem sikerült értékesítenem. A végrehajtás előtt gondolkodtam, hogy hogyan rúgjam. Általában erővel szoktam, de most kivártam. Gondoltam, hogy a hálóőr elmegy valamelyik sarokba, de ő középen maradt és kiütötte a labdát. Nagyon sajnálom. Ő az a kapus, aki pont egy éve Máriatölgyesen is megfogta a büntetőmet” – árulta el a somorjaiak karmestere.

A somorjaiaknak nincs sok idejük pihenni, szerdán 14.30-kor a Slovnaft Cup 4. fordulójában a zsolnaiakat fogadják. ,,Bízom benne, hogy a mai vereség után a kupában sikeresek leszünk” – zárta le Nagy Péter.

Duducz Tibor

Érdekes

FC ŠTK 1914 Šamorín–MFK Dubnica 0:2 (0:2)

G.: Bilovský (25.), Akpooghene (29.).

Jv.: Ruc, 381 néző.

Sárga lap: Marič-Bjekič, Baéz, ill. Štefánek, Martinek.

STK: Trnovský–Marič-Bjekič, Szolgai (81. Demjanovič), Csóka (81. Baez), Kachút–Jaros, Bögi (72. Ferleťák), Nagy P.–Owusu, Badjie (81. Pančík), Bahi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?