KO-val melegítettek az ausztrálok elleni meccsre Mátéék

Keszthelyi0626

A magyar csapat vasárnap a legjobb nyolc közé jutásért vívott mérkőzésen könnyedén, 23:6-ra győzte le Argentínát. Az elődöntőbe jutásért az előző világbajnokság bronzérmesével, Ausztráliával játszanak ma (21:00) Leimeter Dóráék.

Vasárnap a megszokottnál korábban, már 18.30-kor medencébe ugrott a magyar női vízilabda-válogatott. Talán ez is lehetett az oka annak, hogy a lelátón az olaszok és a kanadaiak elleni mérkőzésekhez képest kevesebben foglaltak helyet, a hangulattal azonban most sem volt gond a legendás Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában.

A negyedek elején most is rendre Vályi Vanda hozta el a labdát a ráúszásoknál. A Ferencvárostól külföldre távozó játékos a vb-n eddig 15 ráúszásból 15-öt megnyert.

Az első támadások egyik oldalon sem zárultak góllal, de lassan belemelegedett a magyar csapat, amely Rybanská Natasa góljával nyitott, majd az első játékrész végén már 4:0-ra vezetett. A győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben és végül magabiztos, 23:6-os hazai siker született.

„Vigyáztunk arra, hogy senki ne sérüljön meg. De nagyon fontos, hogy megmaradjon a tempó, hogy ne lassuljunk le. Ez néha problémát okozott, volt, hogy akadozott a játék, de így is fölényesen tudtunk nyerni – értékelt a mixzónában a kiskövesdi Máté Zsuzsanna, akit ezúttal bekk létére nem állítottak ki a mérkőzésen. Rá is kérdeztünk, minek volt ez köszönhető – Egy argentin center nincs olyan szinten, mint egy kanadai vagy egy olasz. De figyelnem kellett, mert ezek a játékosok mozgékonyabbak, sokat csapkodnak, mondjuk úgy, hisztisebbek. A saját koncentrációmat kellett fenntartani ahhoz, hogy ne legyen buta kiállítás az ilyenekből. Hat gólt kaptunk, ez szerintem sok Argentínához képest, de örülök, hogy sokat is tudtunk lőni” – válaszolta a két gólt szerző játékos, aki egy távoli kapufás bombával és egy szép centergóllal iratkozott fel a jegyzőkönyvbe a negyedik negyedben.

A kapuban az utolsó játékrészt leszámítva Gangl Edina védett, aki elégedett volt a védők teljesítményével. „Az elején nagyon jól működött a védekezés. Szorosat védekeztünk, nem voltak lazulások, ami azért elő szokott fordulni a széleken. Amikor szabálytalanság volt öt méteren belül, akkor én ki tudtam csúszni, segítettek a lányok, hogy jól menjen nekem is a kapuban – nyilatkozta a kapus, aki szerint a legjobb nyolc között a kommunikáció lehet az egyik döntő tényező. – Az ausztrálok ellen nagyon fontos lesz, hogy sokat beszéljünk és meg is halljuk egymást. Fontos volt, hogy a kommunikációt most tudjuk gyakorolni az argentinok ellen” – zárta a Görögországban légióskodó, olimpiai bronzérmes Gangl.

„Kőkemény élet-halál meccs lesz. Igazából azzal kezdődik a világbajnokság, hiszen az már a négy közé jutásról dönt” – tekintett előre az ausztrálok elleni találkozóra Máté Zsuzsanna. A magyar csapatból szinte kivétel nélkül minden játékos kiemelte, hogy fizikálisan egy nagyon erős csapat lesz az ellenfelük a legjobb négy közé jutásért.

A két csapat legutóbb a 2019-es világbajnokságon találkozott egymással, ahol a bronzmérkőzésen Ausztrália 10:9-re győzött. Az elmúlt héten a csoportkört hibátlanul abszolváló ausztrál válogatott eddig inkább csak edzőmérkőzéseket játszott a vb-n. A kazahokat 19:6-ra, az új-zélandiakat 11:2-re, míg a brazilokat 17:5-re győzték le és csoportgyőztesként azonnal a negyeddöntőbe jutottak, így ők vasárnap pihenhettek.

Az szinte egészen biztos, hogy a vb-t megelőző edzőtáborban ennél komolyabb erőpróbákon is átestek, hiszen júniusban néhány napig éppen a magyar válogatottal együtt készültek Veszprémben.

„A közös felkészülés ugyanannyiban jelent előnyt nekünk, mint nekik is. Mindkét csapat videózta egymást, nekünk is annyi anyagunk van, mint nekik. Az amerikaiakkal töltött napokból többet profitáltunk, hiszen ők egyértelműen egy jobb csapat nálunk. Ezt az ausztrálról nem mondanám el, kíváncsi vagyok, hogy ki tud többet nyerni a veszprémi hétből. Nekik akkor még volt egy kis jet lag problémájuk, mi pedig nagyon komoly munkát végeztünk az edzéseken, így az ott látottakból nagyon komoly következtetéseket nem vonnék le, hiába voltak a kétkapuzásokon pozitív eredmények is a számunkra. A kulcs az lesz, hogy a meccs második felében fizikálisan mennyire leszünk még koncentráltak. Ilyenkor szokták felőrölni az ellenfelüket, hibázásra kényszerítik őket és ezzel tudnak föléjük kerekedni. Mi elég komoly fizikai állapotban vagyunk ahhoz, hogy bízzak benne, ez nem fog megtörténni a harmadik negyedben, sőt, a negyedikben sem” – elemezte a helyzetet Bíró Attila, a magyar válogatott szövetségi kapitánya.

A magyar csapat kedd este 21 órától mérkőzik meg Ausztráliával a világbajnokság negyeddöntőjében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?