Csapattársakból ellenfelek

MMA

A hétvégén újabb UFC-gála következik. A fő mérkőzést ezúttal a Káosznak becézett Colby Covington és az utcai bunyósból profi ketrecharcossá vált Jorge Masvidal vívja.

Covington és Masvidal régebben nem csak ugyanabban az American Top Team MMA-csapatban edzettek, szobatársak is voltak. Az egók viszont nehezen fértek meg egymás mellett, és azóta már külön utat járnak. Ami mindkét váltósúlyú harcosban közös, hogy egyikük sem volt még UFC-bajnok, kivéve azt a pár hónapot, míg Covington birtokolta az ideiglenes címet. Covington és Masvidal egyaránt kétszer vívott eddig bajnoki meccset a váltósúly jelenlegi királyával, Kamaru Usmannal, aki mind a 4 bunyót megnyerte, és szavai szerint már lekörözi az egész súlycsoportot.

Azontúl, hogy a bunyó karaktere révén szinte saját magát promózza, a tét is hatalmas. Covington az első számú potenciális kihívó a váltósúlyú ranglistán, Masvidal pedig a hatodik, így egy győzelem természetesen mindkettőnek dobna a profilján. Egy vesztes meccs viszont nagy eséllyel végleg lerombolná a bajnoki reményeiket, hiszen Masvidal már 37, Covington pedig 34 éves.

A bunyósok stílusa sem különbözik sokban. Mindketten meglehetősen technikásak, és remek birkózós alapokkal rendelkeznek, bár utóbbiban Covington valamivel magasabb szintet képvisel. Masvidal képes váratlan időben és szokatlan helyzetekben atletikus KO-ra, és talán ezért is végződnek az ő mérkőzései gyakrabban KO-val vagy TKO-val, akár már az első, második körökben. Covington viszont inkább úgynevezett volume striker, ami annyit jelent, hogy ellenfelét bokszzsáknak tekinti és nem teljes erőbevitellel püföli, gyakran akár a teljes öt meneten keresztül.

Mindenképp az év egyik legizgalmasabb meccsét várhatjuk, ahol valóban nehéz megjósolni a bunyó kimenetelét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?