Buchinger Iván 40 győzelme a ketrecben

mma
Bős |

Minden idők legeredményesebb szlovákiai MMA-harcosa. A bősi Buchinger Iván érett bunyósként műtétek után tért vissza a ketrecbe, és bő egyéves kihagyás elteltével nemrégen újra versenyzett, 40. győzelmét aratta a profik között. Erről és jelenlegi helyzetéről kérdeztem a 37 éves sikeres sportembert.

Negyven diadala van a profi MMA-ketrecben. A legutóbbit Prágában a francia Aboubakar Tounkara ellen érte el. Többször is levitte a földre, és a legutolsónál, a második menetben fejre és hasra leadott ütéssorozata a párharc végét jelentette. Minden az elképzelése szerint alakult?

Nem, egyáltalán nem. Előtte igen sokat edzettem állásban, mert az állóharcot akartam erőltetni. És az erőnléti felkészülésre is jobban odafigyeltem, a birkózásra a szokottnál kevésbé. Sajnos, nem ezt hozta a meccs, abszolút nem tudtam kibontakozni. Az első körben sok ütést bekaptam fölöslegesen. Mereven harcoltam. Se ütni, se rúgni nem tudtam, de nem éreztem magam veszélyben, mert azt is éreztem, hogy erősebb vagyok ellenfelemnél. És a bekapott ütések nem voltak K.O.-szintűek, csak nagyon erősek. Az első menetben néhányszor levittem őt, de nem tudtam befejezni a harcot, mert kicsúszott a fogásomból. A másodikban nekinyomott a ketrecnek, észrevettem, hogy fogy az ereje. Amikor levittem, éreztem, erősebb, domináns vagyok, és ütéseimmel befejeztem a küzdelmet. Egy hasra tartó fogta meg a legjobban, kiment belőle a levegő. Aztán feltette a kezét, én meg ütöttem. Technikai K. O. lett a vége.

Bő egyéves kihagyás után tért vissza. Mi vitte újra a ketrecbe, hiszen szinte már mindent elért, ami elérhető az MMA-ban?

Nem fordult meg a fejemben, hogy befejezzem, legalábbis nem akartam. Tudtam, hogy meg kell operáltatni a térdemet, a vállamat. Közben sérvem is volt, s mivel nem edzhettem, ezt a műtétet is vállaltam. A rehabilitáció ment gond nélkül, s jeleztem az Oktagon szervezetnek, hogy mennék versenyezni, ha lehet. Októberi időpontot kaptam, de kértem egy korábbit. S meg is jött a francia elleni meccs. Időközben fel sem merült bennem, hogy befejezzem.

Tizenöt év alatt 48 csatája volt a profik között, és csak nyolcszor kapott ki, miközben a Cage Warriors, az M1 Global, az XFN és az Oktagon bajnoka is volt, utóbbiban két súlycsoportban. Egyszer azt mondta, soha nem tervezte, hogy bajnok lesz valaha, csak vitték a sikerek, és feljutott a csúcsra. Manapság már legendaként tartják számon, a sportág egyik szlovákiai építőjeként. Minek köszönheti ezt?

A kemény edzéseknek. Az idáig vezető út hozta magával. Mikor elkezdtem az MMA-t, nem azért tettem, hogy bajnok legyek. Menni akartam, nyerni a versenyeket, nem többet. Mikor belevágtam, nem tudtam az övekről és a velük járó rangsorolásról. Egyre jobban belekerültem, nyertem a meccseket, s kialakult a pályafutásom.

Megtehetné, de még nem hagyja abba: 37 évesen még mit lát maga előtt az MMA-ban?

Semmit. Nem is akarok semmit elérni. Csak az a célom, hogy legyen egy-két meccsem, és legyenek jók azok a meccsek, mert sok ember szeret, és versenyzésem motiváció másoknak is. Mégpedig az, hogy ennyi mindent elértem, és még mindig szeretem csinálni. Az már nem vonzz, hogy öveket nyerjek. Ha úgy alakul a helyzet, és oda kerülök, akkor megpróbálom, de nem az az az elsődleges célom.

Legközelebb mikor látjuk a ketrecben?

Ha minden jól megy, október 7-én Pozsonyban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?