Szeptembertől két magyar óvoda lehet

magyar ovi kassa
Kassa |

Az ország második legnagyobb városában jó irányba halad a legkisebbek magyar nyelvű oktatása. Az előző években elért eredményeket figyelembe véve a Zsizska utcai oviban egyre nő a beíratott gyerekek száma, nem kizárt, hogy idén szeptemberben a Tajovský utcai református magyar óvoda is felkerül a városban működő tanintézmények listájára.

A Zsizska utcában található kassai magyar tanítási nyelvű óvoda 1953 óta működik a városban. Mivel az elmúlt évek során egyre több gyereket írattak be hozzájuk, 2018-ban a regionális közegészségügyi hivatal előírásainak értelmében egy európai uniós forrásból megvalósult bővítésnek köszönhetően a duplájára növelték a város fenntartása alatt működő óvoda befogadóképességét. Harangozó Katalin, a kassai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda igazgatója a Hírek.sk televíziós hírportálnak a napokban azt mondta, a bővítés óta szerencsére egy gyereket sem kellett visszautasítaniuk. Az igazgató kijelentését figyelembe véve azt hinné az ember, hogy a város 2018 óta két különálló épületben működő magyar óvodája elegendő helyet kínál a Kassán és a vonzáskörzetében cseperedő csemetéknek, azonban nem kizárt, hogy a valóság egy kicsit más. Orémus Zoltántól, az Abaúj-tornai Református Egyházmegye esperesétől megtudtuk, ha minden a terveik szerint történik, az általuk megvásárolt és felújított Tajovský utcai épületben már idén szeptemberben beindulhat a város második magyar óvodája.

 

A város szívében

„Amikor megnyílt előttünk a lehetőség, hogy a határon túli óvodaprogramnak a mi felekezetünk is részese lehet, a presbitérium úgy döntött, bekapcsolódunk. Miután a gyülekezet közgyűlése is jóváhagyta a programot, hozzáláttunk az óvoda kialakításához megfelelő objektum kereséséhez. Az óvodát semmiképp sem a város szélén akartuk létrehozni, hiszen az mindenki számára kényelmetlen lett volna. Mivel a gyülekezet központja és a templom is a város szívében van, mindenképp egy belvárosi épületre volt szükségünk. Végül a Tajovský utca 10 szám alatti épülete mellett döntöttünk. Az épület szerencsére az óvoda beindításához szükséges kritériumoknak is megfelel, ami többek között azt jelenti, hogy egy kellő nagyságú udvara is van. Az épület felmérését, megvásárlását és a felújítását magyarországi források- ból fedeztükˮ – nyilatkozta lapunknak az esperes. A korábban adminisztratív célokra használt épület átfogó átalakításon esett át, amely Orémus elmondása szerint nem volt zökkenőmentes.

Hosszadalmas felújítás

„Csak a felújítás során derült ki, hogy statikailag meg kell erősíteni az épületet. Szerettük volna korábban befejezni a munkát, de a nem tervezett feladatok miatt kicsit csúszott az ütemterv. Végül tavaly ősszel átadtuk az épületet a rendeltetésének, persze néhány utólagos munka még várat magára. Decemberben megkaptuk az épület műszaki engedélyét, januárban pedig az összes többi engedélyt is beszereztük. Az óvoda beindításához szükséges kérvényünket idén februárban küldtük el a városi önkormányzathoz, de a koronavírus miatt szinte minden folyamat leállt. Mivel a Zsizska utcai óvodát nemrégiben egy EU-s pályázatból kibővítették, a gyerekek létszáma nem eshet egy bizonyos határ alá, éppen ezért első ízben visszautasítottak bennünket. A legutolsó találkozón a református egyház intézményeinek szerepét és fontosságát próbáltuk hangsúlyozni, de közben kiderült, hogy több gyerek sem kapott helyet a magyar oviban, sőt, néhányan jelezték, hogy hozzánk szeretnék beíratni őket. Én úgy vélem, a város vezetése ezeket a dolgokat is figyelembe vette az átértékelés során, s így végül rábólintottak a kérvényünkreˮ – magyarázta Orémus.

Minisztériumi döntés

Ahhoz, hogy a város második magyar óvodája szeptemberben beindulhasson, még egy minisztériumi jóváhagyásra, illetve a gyermekek étkeztetésére vonatkozó akciótervre van szükség. Utóbbi kapcsán még nincsenek konkrét válaszok, nem tudni, mennyi kicsi jár majd szeptembertől az óvodába, így azt sem tudják, mennyi állami támogatást kaphatnának egy-egy gyermek étkeztetésére. „A minisztériumhoz már korábban eljuttattuk a kérvényt, az étkeztetés kapcsán pedig jelen pillanatban is tartanak az egyeztetések a lehetséges beszállító cégekkel. Még nincsenek konkrét vezérfonalak, hogy mi szerint fogunk haladniˮ – magyarázta az esperes azzal a megjegyzéssel, hogy az étkeztetés körüli kérdéseket azért is kell mérlegelni, mert nem biztos, hogy szeptemberben teljes létszámmal, vagyis összességében két osztályban 38 gyerekkel tudnak indulni. „Ha kis létszámmal kezdenénk, az étkezési támogatás nem lenne mérvadó. A támogatás beindítása egyébként sem egyszerű folyamatˮ – tette hozzá Orémus Zoltán.

Pro és kontra

Míg a Zsizska utcai óvodában értesüléseink szerint idén szeptemberben 98 gyerekkel kezdik a tanévet, az esperes elmondása szerint a református óvoda iránt május végéig nagyjából 5-6 szülő mutatott érdeklődést. A református ovi Orémus szerint nemcsak a református gyerekeknek való, hanem mindenkinek, aki egyetért az elsősorban keresztény elveken alapuló nevelésükkel.

„Mivel én is a helyi református gyülekezet aktív tagja vagyok, kutya kötelességemnek érzem, hogy kislányunkat én is a református oviba írassam. Meg kell említeni, hogy én szlovák óvodába jártam, de ettől függetlenül semmiképp sem érzem magam kevésbé magyarnak, mint bárki más. Mindezek mellett számomra személyes tapasztalatból eredően is fontos az új óvoda beindulása. Idén megpróbáltuk beíratni kétéves kislányunkat a Zsizska utcai oviba, de kiderült, hogy ötödikek vagyunk a várólistán. Ebből kifolyólag elég magyar gyerek van a városban, de nincs elegendő férőhely. Mindezek mellett a református óvoda belvárosi elhelyezkedése is mérvadó, hiszen feleségem munkahelyét tekintve számunkra ebből a szempontból is ideális választás lenneˮ – nyilatkozta lapunknak Horváth Dániel kassai lakos. A szintén kassai Ilko Gergő mindkét gyermekét a Zsizska utcai óvodába íratta be, ennek ellenére pozitívan vélekedik a másik megnyitásáról.

„Jó hogy egy újabb magyar ovit nyitnak, én azt hiszem, hogy a mostanira ráfér egy egészséges konkurencia. A mi gyerekeink azért jártak oda, mert eddig az volt a város egyetlen magyar óvodájaˮ – mondta Ilko. Ahogy azt Vladimír Fabián, a városi önkormányzat szóvivője az Új Szónak elmondta, a város fenntartása alatt összesen 54, a városrészek és az egyházak fenntartása alatt 7, magánkézben pedig 22 óvoda működik.

„Kassa város fenntartása alatt egy magyar óvoda, mégpedig a Zsizska utcai Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda működik, melynek újonnan a Turgenenova 38. alatti épületben is kihelyezett részlege van. Ezentúl Kassa-Óváros városrész Zádielska utcai óvodájában is van egy magyar tannyelvű osztály. Bízunk benne, hogy a református óvoda iránt elegendő érdeklődés lesz, így idén szeptemberben már ők is megnyithatják kapuikat a gyermekek előttˮ – zárta a szóvivő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?