Schnábelt Dórára emlékeztek Királyrévben

Schnábelt Dóra Falumúzeum
KIRÁLYRÉV |

Több rendezvényen is megemlékeztek a hétvégén az egy évvel ezelőtt elhunyt Schnábelt Dóráról. Tiszteletére a falumúzeumot is róla nevezték el.

Schnábelt Dóra, Királyrév kultúrfelelőse és anyakönyvvezetője egy évvel ezelőtt, tragikus hirtelenséggel távozott, halálhíre nemcsak a falu lakosságát, hanem a környéken élőket is megrendítette. 

Emléktúrák

Az elmúlt egy évben kétszer szerveztek tiszteletére gyalogtúrát, halálának egy éves évfordulóján pedig kerékpártúrát, ahogy korábban ő tette. Puskás Erzsébet, a Csemadok helyi alapszervezetének vezetőségi tagja elmondta, egy év után is megrendültség és mélységes gyász van mindenki szívében. „Ő volt mindenki Dórikája, ezért úgy döntöttünk, folytatjuk, amit elkezdett, a gyalog- és kerékpártúrákat. Korábban szeptemberben buszos kirándulásokra is jártunk az ő szervezésében. Rengeteget dolgozott a közösségért, bárhová fordulunk a faluban, mindenhol ott van az emléke” – fogalmazott. 

Dóra-emléktúra

Falumúzeum

A királyrévi alapiskola épületében két évvel ezelőtt nyitották meg azt a falumúzeumot, amelynek ötlete Schnábelt Dórától ered. (Erről korábban itt írtunk: https://ujszo.com/regio/megorzik-az-elodok-hagyatekat) A település vezetősége úgy döntött, róla nevezik el a múzeumot. A névtábla ünnepélyes leleplezését múlt vasárnap tartották a falumúzeum udvarán. „Dórika volt az, aki a legtöbbet tette azért, hogy a kiállított tárgyakat a falubeliektől összegyűjtse, majd azok a helyükre kerüljenek, hogy elkészüljön a tárlat, amely folyamatosan bővül és amelyről elmondhatjuk, hogy igazán színvonalas múzeum jött létre Királyrévben” – fejtette ki a bevezetőben Agócs Gergely polgármester, majd Elek László helyi plébános megszentelte az emléktáblát. 

Schnábelt Dóra emléktábla

Népzenei találkozó

Királyrévben hetedik éve szervezi meg a Csemadok helyi alapszervezete rendszeresen a Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok népzenei találkozót. Idén ezen a műsoron is Schnábelt Dórára emlékeztek. A polgármester úgy fogalmazott, amellett, hogy örül annak, hogy a járvány időszak után ismét lehet kulturális rendezvényeket szervezni, nagyon szomorú apropója is van a népzenei találkozónak. „Óriási veszteség érte közösségünket, napra pontosan egy évvel ezelőtt kísértük utolsó útjára Schnábelt Dóra kultúrfelelőst, anyakönyvvezetőt. Királyrév község rendszeresen ad át díjat azoknak a helyi lakosoknak, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a település kulturálisan, gazdaságilag, társadalmilag fejlődjön. Schnábelt Dóra olyan örökséget hagyott ránk, ami miatt mindenképpen megérdemelné a díjat, amelyet nem most kellene átadnunk, hanem nyugdíjba vonulása után, személyesen kellett volna átvennie. Sajnos így hozta a sors, ezért in memoriam adjuk át” – mondta el Agócs Gergely. Ahogy Szakál Kinga műsorvezetőtől elhangzott, Schnábelt Dóra 1993-tól a királyrévi községi hivatal kultúrfelelőseként dolgozott, majd a 2000-es évek elejétől példaértékű hozzáállással és hozzáértéssel látta el anyakönyvvezetői feladatait. „A színvonalas polgári esküvők, valamint a névadók lebonyolítása mind-mind az ő érdemei. A kultúrházzal, a falumúzeummal és a könyvtárral kapcsolatos teendők mellett a Csemadok Királyrévi Alapszervezetének oszlopos tagja volt, mindig teli ötletekkel. Szívén viselte a szervezetek működését, tevékenyen részt vett a falu kulturális életének megalapozásában, működésében. Az elmúlt három évtizedben nem volt Királyrében olyan rendezvény, amelyre ne tette volna rá kézjegyét. Mindvégig megmaradt igaz embernek, tettre kész, őszinte és hiteles királyrévinek. Egész életében, minden körülmények között számítani lehetett a segítségére, bármilyen kihívás előtt is állt a falu és a közösség.” A Schnábelt Dóra számára, érdemeiért – melyekkel jelentős mértékben hozzájárult Királyrév község kulturális fejlődéséhez – odaítélt díjat férje, Schnábelt Károly vette át. Lányuk, Szitás Schnábelt Karolina köszönő szavait Szakál Kinga tolmácsolta. 

A népzenei találkozón fellépett a helyi Fürge Ujjak Citerazenekar, a felsőszeli Mátyus Néptánccsoport, Pleva András Álmos népi mesemondó és a Bendő Zenekar. 

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?