Komárom: A város támogatja a hulladék osztályozását az alapiskolákban

Drágulást hozhat a szelektív hulladékgyűjtés
Komárom |

Komárom városa különleges támogatásban részesíti a város területén található alapiskolákat, hogy megfelelő feltételeket biztosíthassanak a hulladék osztályozásához. A városi képviselő-testület 2000 eurót különített el a költségvetésből erre a célra. Az iskolák színes szemeteskukákat kapnak, amelyekbe a diákok külön gyűjthetik a papír-, fém-, üveg- és műanyag hulladékot.

 

A projekt célja, hogy csökkentsék általa a hulladéktermelést, emeljék az osztályozott hulladék arányát és már gyermekkorban megváltoztassák a hulladékgyűjtéssel kapcsolatos szokásokat. „Egy átlagos európai évente 480 kilogramm, egy átlagos komáromi család pedig évente átlagosan két tonna szemetet termel. Éves szinten Komáromban 16 millió kilogramm szemetet kell feldolgoznunk. Ennek nem kellene így lennie, ha osztályoznánk a hulladékot” - hangsúlyozta Keszegh Béla polgármester az Eötvös Utcai Alapiskolában, ahol átadta az új segédeszközöket.

„Elsősorban a ti jövőtökről van szó. Figyeljünk egymásra, használjuk a kukákat rendeltetésszerűen. Figyelmeztessétek osztálytársaitokat, otthon is figyeljetek oda a hulladék helyes osztályozására” – kérte a diákokat Majer Péter, az iskola igazgatója.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?